[origo] vállalkozói negyed
Gyengülés után erősödött a forint
[origo]|2012. 06. 27., 7:47|Utolsó módosítás: 2012. 06. 27., 17:35|Reggel még kissé erősödött a forint a fontosabb devizákkal szemben a devizapiacon, és az euróval 285,50 forinton kereskedtek, később gyengülésnek indult a magyar fizetőeszköz, majd az IMF bejelentése után, hogy a jegybanktörvény elfogadása után elindulhatnak a tárgyalások ismét irányt váltott.
17.13 Erősödött a forint
Negyed 6-kor az euró 286,70 forintba került a devizapiacon, ekkor a frankért 238,80, a dollárért 230,10 forintot kellett adni.
A délutáni forinterősödés azzal magyarázható, hogy Varga Mihály, az IMF-tárgyalások vezetésével megbízott tárca nélküléi miniszter közölte: Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutalap vezérigazgatója levélben tudatta a magyar kormánnyal és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökével, hogy a jegybanktörvény módosításának parlamenti elfogadása után megkezdődhetnek a hivatalos tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval.
16.13 287-nél az euró
Gyengült szerdán a forint az uniós csúcstalálkozó közeledtével a nemzetközi piacokon eluralkodott tartózkodó, kockázatkerülő hangulatban. Az eurót a bankközi devizakereskedelemben délután négy órakor 287,60 forinton jegyezték, míg délelőtt tíz órakor 286,38 forinton, illetve kedd este 285,75 forint állt a jegyzés.
A forint árfolyama már egy hete a 286-287 forintos eurójegyzések környezetében tartózkodik, szemben a két héttel ezelőtt jellemző 296-297 forintos mozgási tartománnyal. A svájci frank árfolyama szerdán délután négy órakor 239,44 forinton állt az előző esti 237,94 forinttal szemben, a dollárt 230,74 forinton jegyezték szerdán délután az előző délutáni 228,66 forint után, a japán jen árfolyama pedig 2,8946 forint a kedd esti 2,8772 forinttal szemben.
Az euró árfolyama a hét eleje óta 1,2500 dollár közvetlen környezetében ingadozik; szerdán délután négy órakor 1,2462 dolláron állt a kedd esti 1,2502 dollár után. Egy héttel ezelőtt az euró árfolyama még 1,26-1,27 dollár körül állt.
14.50 Rontott a forint
10.27 Kicsit veszített előnyéből a forint
Fél 11 előtt az eurót 285,99, a dollárt 228,79, míg a svájci frankot 238,11 forinotn jegyezték a bankközi devizapiacon.
07.45 Erősödött a forint
A piaci hangulatot a csütörtökön kezdődő uniós csúcs várható kimenetelével kapcsolatos - az euróövezeti válság kezelését illetően egymásnak egyre-másra ellentmondó - információk mozgatják. Egyértelmű irányzat nem alakult ki, a piacok kivárnak, és az alacsony forgalomban egy-egy kötés is nagy árfolyamkilengést okozhat. A csúcsot megelőző napokban uralkodó pesszimista hangulatban a befektetők leépítették európozícióikat, ezért kedvező hírek esetén a közös valuta jelentősen erősödhet.
A svájci frankot 237,89 forinton jegyezték szerdán reggel a kedd esti 238,90 után. A dollár 228,50 forintra csúszott le a keddi esti 230,12 forintról.
Címlapsztori»
Úgy kezdik el, hogy eszükben sincs fizetni
Mire lehet számítani ott, ahol maga az állam is egymilliárd forinttal tartozik egy vállalkozónak? A végletekig elkeseredett és sokszorosan körbetartozó építőipart új ...
- Bankok kontra devizahitelesek: pániktól tart az állam
- Mennyibe kerül nekünk a második Varga-csomag?
- Készen áll Európa a roamingháborúra
- Emelkedik a telefonadó, drágább lesz a készpénzfelvétel
Úgy kezdik el, hogy eszükben sincs fizetni
Mire lehet számítani ott, ahol maga az állam is egymilliárd forinttal tartozik egy vállalkozónak? A végletekig elkeseredett és sokszorosan körbetartozó építőipart új ...
Tudják, hogy megy ez
Lehet-e Magyarországon tisztességesen vállalkozni, vagy a kifehéredéssel inkább saját magát pusztítja el egy vállalkozás? A legtöbb üzletember az utóbbira szavaz, ...
Száműzik a Bombát
A Bomba nem tartja magát energiaitalnak, és nem fizeti az azokra kivetett különadót. A fogyasztóvédelem ezt annyira komolyan vette, hogy azt javasolja, a boltok ne ...
Indul a roham az olcsó hitelért
A cégek már alig bírnak magukkal, mindenki azzal számol, hogy jut neki a Magyar Nemzeti Bank hétfőn induló olcsó hitelprogramjából. Új kertészeti áruházat nyitnának, ...
Matolcsy: Mi füvesítünk, önök járkáljanak!
Matolcsy György elment Siófokra, hogy bíztassa egy kicsit a helyi vállalkozókat. Félig megígérte, hogy ősszel újabb adag olcsó hitelt dobnak a piacra.
Kinek a munkahelyét tudta megvédeni a kormány?
Tavaly év elején hirdetett soha nem látott szociális adócsökkentést a kormány. A fiatalok és az idősek munkához jutását próbálták meg segíteni, a jelek szerint kisebb ...
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
Megint a trafikosok járnak jól
Megindult a harc a nyertes dohányboltosok kegyeiért. A Tesco és a Shell már hirdet, de a többi hipermarket és olajcég is arra készül, hogy magához édesgesse a koncesszió ...
Multimilliomos lesz a trafikos!
Lázár János milliós veszteségből bombabiztos üzletté varázsolja a nemzetidohánybolt-nyitást - aki ezt nem látta előre, az most fogja a fejét. Egy átlagos trafikos évi ...
Így jön ki az ezerforintos cigaretta
A dohánygyártók ezerforintos cigarettaárat vizionálnak dobozonként, és ez nem is túlzás. A cégeknek muszáj lesz árat emelniük, ha a trafikosokat illető 10 vagy 12 ...
Beleragadunk a nyolcórázásba
Elvileg sok lehetőség van a rendhagyó munkavégzésre, mégis mindenki azt szereti, ha a dolgozó napi nyolc órát bent ül a munkahelyén. A cégek sok esetben még mindig ...
Hová tűntek a gyógyszerek a patikából?
Sajnos nincs készleten, de megrendeljük - hangzik egyre többször a patikákban országszerte, amikor a beteg ki szeretné váltani a gyógyszerét. Az ellátás színvonala az ...
- Bankok kontra devizahitelesek: pániktól tart az állam
- Mennyibe kerül nekünk a második Varga-csomag?
- Készen áll Európa a roamingháborúra
- Emelkedik a telefonadó, drágább lesz a készpénzfelvétel
- Készülnek a bírák a devizahiteles perekre
- Máris korrigálják a Varga-csomagot
- Leállítaná két erőművét az E.ON
- Budapest lekörözte Bécset és Prágát
- Többet ér a fizetésünk
- A főnök százszor jobban keres
- A percdíjak 40 százaléka az államnak megy
- Görög joghurttal lett az év üzletembere
- Varga Mihály 120 milliárdot vár a csomagjától
- Rogán: Már ősztől jöjjön az újabb 10 százalékos rezsicsökkentés
- Eljön a részvények ideje?
- Félünk a nyugdíjasévektől
- Tévén, rádión is lehet vészhelyzetet hirdetni
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
- ügyvéd
- könyvelő
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Öreg hal vagy alfahím?
Húsz év alatt keményebb, magányosabb lett, de még mindig harcol az álmáért. Orbán Viktor ötven éves.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Tíz percig tartott a per
Elhalasztották Oscar Pistorius perét, miután a vád még nyomozni akar a gyilkosság ügyében.