ORIGO24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

sikersztori pályázatok adózás finanszírozás munkaügy agrár-élelmiszer céghírek szabályok üzleti-tippek archívum

Mindegy lesz, mikor megyünk szabadságra

Origo|MTI|2013. 07. 30., 14:10|

Szabadságszámítás: visszaáll a régi rend, így a havi bér független lesz attól, melyik hónapban megy el szabadságra az ember.

Augusztus elsejével módosul a távolléti díj számítása, így például egy-egy szabadságos hónapban a munkabér nem változik majd az adott hónap munkanapjainak számától és a távollét időtartamától függően.

Módosulnak csütörtöktől egyes szabadsággal kapcsolatos rendelkezések is, valamint más lesz a bérpótlékok számítása. Ezeket még június közepén határozta el a parlament, de csak holnapután lépnek hatályba.

Év elején lépett életbe a szabadságszámítás új szabálya. Az alapján változott a kézhez kapott bér attól függően, hogy melyik hónapban ment el szabadságra az ember, így rövid, kevés munka- és fizetett ünnepnapot tartalmazó hónapban sok ezer, akár pár tízezer forintot is bukhatott a dolgozó. A bér ráadásul kevesebb is lehetett így, mint ami a munkaszerződésben szerepel. Az új rendelkezések miatt ezért óriási volt a felháborodás, és bár már január végén elég nagy csinnadratta lett a dolgozók nagy részét felháborító szabály körül, a parlamentnek négy és fél hónapjába telt visszaállítani a korábbi rendszert.

Van, akinek nem jár ezentúl vasárnapi pótlék

A törvény szerint a bérpótlék számítási alapja ezentúl nem a munkavállaló alapbére, hanem egy órára járó alapbére lesz. A számítási alap meghatározásakor a havi alapbér összegét vagy 174 órával (teljes napi munkaidő esetén) vagy a 174 óra időarányos részével kell elosztani (rész- vagy általánostól eltérő teljes napi munkaidő esetén).

Nem kap 50 százalékos vasárnapi bérpótlékot az a munkavállaló, aki a munkaköre vagy a munkáltató tevékenységének sajátossága alapján számíthat a rendszeres vasárnapi munkavégzésre. A munkavállalót 100 százalékos bérpótlék illeti meg, ha munkaszüneti napon dolgozik.

A munkavállaló augusztus 1-jétől akkor kaphat 50 százalékos bérpótlékot, ha a munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan elrendelt rendkívüli munkaidőben, a munkaidőkereten vagy az elszámolási időszakon felül dolgozik. Munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása alapján a bérpótlék helyett szabadidőt is kaphat a dolgozó, amely nem lehet kevesebb az elrendelt rendkívüli munkaidő vagy a végzett munka tartamánál, és erre az alapbér arányos része jár.

A szabadságot augusztustól – eltérő megállapodás hiányában – úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló naptári évenként egy alkalommal, legalább tizennégy egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól. E tekintetben - a szabadságként kiadott napon túl - a heti pihenőnap (heti pihenőidő), a munkaszüneti nap és az egyenlőtlen munkaidő-beosztás szerinti szabadnap vehető figyelembe - tartalmazza a törvény.

Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a szabadság kiadásakor a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a beosztás szerinti heti pihenőnapot és a munkaszüneti napot. Egyenlőtlen beosztás esetén úgy is ki lehet adni a szabadságot, hogy a munkavállaló beosztásával azonos időtartamra mentesül rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól.

Augusztus elsejétől emellett nemcsak azoknak a munkavállalóknak jár majd öt munkanapos pótszabadság, akiknek legalább 50 százalékos mértékű egészségkárosodásuk van, hanem a fogyatékossági támogatásra, vagy a vakok személyi járadékára jogosult dolgozóknak is.

Címlapsztori»

Fotó: Mudra László - Origo Ha az állam tudja, hova kell új műtő, minek versenyeztetni a kórházakat? Január elsején megszűnik a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztési helyettes államtitkára szerint az átszervezés nem okoz majd ...
    Forrás: AFP/Vladimir Vyatkin Kevesebb ételre, több ruhára telik Hónapok óta többet vásárolunk, mint tavaly, de a kép elég vegyes. Az élelmiszer drágább, ezért több a kiadás, jól megy a használt cikk, és hasít az online vásárlás.
    Forrás: AFP Egyetlen épeszű cég sem fog belevágni ebbe Az internetes sportfogadással, pókerrel, kaszinójátékokkal foglalkozó külföldi cégek - szabályozás és engedélyek híján - a szürkezónában működnek Magyarországon. Az ...
    Forrás: MTI/Balázs Attila Csak nehogy túl sok pénzt adjanak! A kormány teljesítette az ígéretét, az elmúlt években már jelentősen megemelt minimálbér bruttó összege januártól átlépi a bűvös 100 ezer forintos határt. Ebből megélni ...
    Fotó: Hirling Bálint Kiknek fáj az új trafikszabály? A miniszterelnökkel jó viszonyban álló felcsúti polgármester családjának és a legjobb benzinkutakon, plázákban trafikokat nyitó vállalkozóknak is fájhat a kormány ...
    Forrás: AFP/RIA Novosti/Anton Denisov Százmilliós EU-pénzeket bukhatnak el cégek Közvetlenül az indulás előtt átírták egy ötmilliárdos uniós pályázat felhívását, és irreálisan rövidre vágták az előkészítésre rendelkezésre álló időt. Aki már megírta a ...
    Forrás: AFP/Natalia Kolesnikova Te, medve, nem húznál le a listáról? Véletlenszerűnek tűnik az NFÜ által offshore-szégyenpadra ültetett cégek egyre fogyatkozó névsora a listára felkerültek szerint. Van, akit a reklamációra azonnal ...
    Forrás: Wikimedia Commons Így adózunk 2014-ben Kiszélesítik a családi kedvezményt, csökken sertés áfája, a kis pálinkafőzdék és borospincék egyszerűbben szerezhetnek vendégeket - a 2014-es adóváltoztatásokban sok a ...
    Forrás: AFP\Hemis.fr\Maisant Ludovic Alig várom, hogy adót fizethessek Egyre több magyar cég települ át Ausztriába, hogy ott működtesse a vállalkozását, pedig az adókulcs és a költségek magasabbak, mint itthon. Van, akit a tisztességes ...
    Forrás: MTI/Beliczay László Ne csodálkozzon, ha zárva lesz a bolt A kereskedők kongatják a vészharangot, hogy a kormány szigora miatt januárban sok bolt, szálloda, gyógyszertár, étterem nem fog tudni kinyitni, mert nem jut hozzá időben ...
    Forrás: MTI/Soós Lajos A Bálna elnyelt 4 millió eurót A Duna parti Bálna november elején nyílt meg, a körülötte lévő bonyodalmaknak azonban még nincs vége. Olyan egyszerű beruházásnak indult, mint egy faék, majd üzleti ...
hirdetés
  • Segítünk döntéseiben
Németh László

szakértő:
Németh László
K&H Bank
kkv marketing főosztály vezetője

  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/teaor/index.htmlTEÁOR
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/szj/index.htmlSZJ
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/teszor/index.htmlTESZOR
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/szj-teszor/index.htmlSZJ-TESZOR

Ha szeretné tudni, hogy terméke, szolgáltatása milyen besorolásba tartozik, akkor kattintson a vállalkozói negyed keresőjére!

  • ügyvéd
  • könyvelő

Ha gyorsan ügyvédre van szüksége, és nem szeretne messze menni, használja a Vállalkozói Negyed ügyvédkeresőjét!

Hirdetés

hirdetés