[origo] vállalkozói negyed
Zwack Péter után a Zwack
Csernátony Csaba|2012. 08. 07., 10:00|Utolsó módosítás:2012. 08. 07., 10:34|Stabil cég marad Zwack Péter halála után, az üzletember az utóbbi években már amúgy sem igazán vett részt a cég irányításában. A magyar tőzsdén is szereplő cég papírjai tartják árukat, elsősorban azért, mert a részvényesek rendkívüli osztalékban reménykednek.
JÁTSSZ ONLINE!
Vasárnap lezárult egy korszak a gyomorkeserűjéről ismert Zwack Unicum Zrt. életében, 85 éves korában elhunyt Zwack Péter üzletember, aki a rendszerváltás után újraindította a több száz éves múlttal rendelkező vállalatot. Bár a cég vezetésében az elmúlt években tiszteletbeli elnökként vett részt, folyamatosan követte az eseményeket.
"Noha a patinás magyar céget már a gyermekei irányítják, az élő legenda továbbra is Zwack Péter. Az örökifjú üzletember most is naponta bejár az Zwack Unicum Soroksári úti székházába, és rajta tartja a szemét az üzletmeneten" - írta a Napi Gazdaság leggazdagabb magyarokat bemutató kiadványa idén májusban Zwack Péterről, akinek vagyona a lap szerint közel 14 milliárd forintra tehető.
"Egyetlen célom volt, az Unicum márka és gyár visszavétele, ami azért akkor az álmok és vágyak birodalmába tartozott. Gyakran teniszeztem együtt Demján Sándorral, Németh Miklós miniszterelnökkel és Horn Gyulával is, azzal húztak, hogy kapitalista vagyok - pedig akkor még csak szerettem volna visszavásárolni a Zwack-gyárat" - mondta egy, a Napi Gazdaságban megjelent, 2008-ban készült interjúban a kilencvenes évek elején végrehajtott privatizációról, és hozzátette, nem akarta ingyen visszakapni azt, amit édesapjától elvettek. "Ösztönösen megéreztem, hogy nem jó, ha kiállok, és visszakövetelem az egykori gyárat. Inkább több menetben, súlyos összegekért vásároltam vissza" - fogalmazott négy évvel ezelőtt Zwack Péter.
Fegyelmezett
A cégvezető stabil, a tulajdonosoknak rendszeresen fizető, a piacon pénzügyileg fegyelmezettnek tartott céget hagy hátra, bár a vállalat teljesítménye egyre rosszabb. A Zwack Unicum március végén zárult üzleti évében ugyan növelte a nettó nyereségét 1,7 milliárd forintra, ám a vállalat most rosszabb évre számít: a június elején közzétett előrejelzés szerint qa 2012/2013-as üzleti évben a nyereség 1,3 milliárd forintra csökkenhet, hasonlóan gyenge eredményre az elmúlt tíz évben nem volt példa. A borús előrejelzést támasztja alá a társaság hétfőn közzétett gyorsjelentése is. A cég árbevétele a második negyedévben 8, a nettó nyeresége pedig 33 százalékkal, 562 millióra apadt éves szinten, ami az elmúlt másfél évtized leggyengébb adata. A rossz teljesítmény elsősorban iparági tényezőkkel, elsősorban azzal magyarázható, hogy a magyarok - többek között a jövedékiadó- és áfaemelések miatt - jóval kevesebbet ittak a cég termékeiből.
|
Világjáró üzletember Az 1927-ben született Zwack Péter Olaszországban hunyt el. A második világháború utáni években először Olaszországba, majd az Egyesült Államokba emigrált. Családjával együtt megkapta az amerikai állampolgárságot is. Amerikában indult az üzletemberi pályafutása: 1964-ben önálló borimportőr céget alapított, innen ívelt fel a pályája. Dolgozott Amerikán kívül Olaszországban és Ausztriában is. Magyarországra 1988-ban tért vissza. Rá egy évre egy német likőrgyárossal alapított közös cége és a Budapesti Likőripari Vállalat létrehozta a Zwack Unicum Budapest Kft.-t. 1991-ben a cég privatizálta a Budapesti Likőripari Vállalatot, megalakítva ezzel a Zwack Unicum Rt.-t, amelynek társtulajdonosa és az igazgatóság elnöke lett. 2008-ban visszavonult a cégvezetéstől, helyét a legifjabb fia vette át. |
A cég a gyenge negyedéves számokat tartalmazó hétfői gyorsjelentés után kedden minimális, 0,1 százalékos mínusszal kezdte a napot. Ez is azt jelzi, hogy a visszafogott teljesítmény ellenére nem bukdácsol a tőzsdén, amiben főszerepet játszhat, hogy még meglepetést okozhat a vállalat a részvényeseinek. A cég régi motoros, papírjai 1993 óta szerepelnek a parketten, de a kevésbé felkapott cégek közé tartozik, részben azért, mert a társaság összes részvényének alig ötöde van a piacon. Azt, hogy nincs a tőzsdei fókuszban, jelzi, hogy az [origo] alig talált olyan részvényelemzőt, aki behatóbban foglalkozott a vállalattal.
Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője azonban évekig követte a Zwack körüli eseményeket. Szerinte, bár az előrejelzés valóban alacsony profittal számol, a cég egy esetleges rendkívüli osztalékfizetéssel örvendeztetheti meg tulajdonosait, amire már korábban is volt példa. Röviden úgy néz ki a dolog, hogy a Zwack méretéhez képest túl nagy volt a készpénzállomány, ezért szétosztották a tulajdonosok között. Ez most sem elképzelhetetlen, mert a társaság készpénzállománya jelentős, a hétfői adatok 5 milliárd körüli állományról árulkodnak.
![Fotó: Mudra László [origo] Fotó: Mudra László [origo]](/i/1208/20120806-zwack-unicum-uveg-illusztracio7.jpg)
Sztori volt
A cég növekedési terveiben az elmúlt évtized közepén a külföldi terjeszkedés volt napirenden. A cég az amerikai és az európai piacokon próbálta növelni a forgalmát, de nem volt megfelelő fogadókészség a termékek iránt, elsősorban a Zwack Nextből, a tengerentúlon Zwack Liquor néven forgalmazott italból nem sikerült eleget eladni. "Nem volt ez bukás, csak a cégvezetés úgy döntött, hogy kevésbé fókuszál a külföldi piacokra" - fogalmazott az elemző.
Ez derül ki a céges jelentésekből is, amelyek szerint az amerikai piacot stratégiai célként határozták meg, és az nem is indult rosszul. A társaság megítélése szerint 2006-ban jól indult az export a tengerentúlra, ezért a következő, 2007/2008-as üzleti évben is kiemelten kezelték. A következő üzleti évben ötödével ugrott az exportbevétel 1,3 milliárd forintra, a növekedés jelentős részét az Egyesült Államokban elért forgalom adta.
Egy évvel később azonban visszaesett az exportbevétel, a csökkenés mögött pedig az amerikai piacon elkönyvelt hanyatlás állt. A cég 2010/2011-es jelentése már nem említette az amerikai piacokat, de az exportban továbbra is növekedést terveztek, elsősorban a két fő nyugat-európai piacon (Olaszországban és Németországban.) A jelentésből az is kiderült, hogy új piacok után kutattak, a távol-keleti eladásokban számítottak felfutásra, azóta pedig Anglia és Norvégia is bekerült a célkeresztbe. A döcögős export mellett hátráltatja a cég fejlődését a legfontosabb magyar piacon a válság miatt bekövetkező fogyasztáscsökkenés, amelyben szerepet játszanak a jövedékiadó-emelések is.
Reklámban erős
A pénzügyi fegyelem mellett egyébként nehezen számszerűsíthető kedvező tényezők befolyásolják a cég megítélését. Az egyik ilyen a cég több száz évre visszanyúló hagyományai, de ennél fontosabb, hogy a cég nagyon erős és jól kidolgozott reklámkampányokkal népszerűsíti termékeit, és rendszeresen jelenik meg új termékekkel.
Emellett az elosztóhálózat is jól működik. Évek óta rendszeresen vezetnek be újabb és újabb termékeket, évekkel ezelőtt jelentek meg a prémium kategóriában pálinkákkal, a meglévő termékek közül több új ízesítéssel jelent meg a boltokban. A közelmúltban megjelent az Unicum család új tagja, a szilvás Unicum is. Voltak persze balul elsült akciók is, a szénsavas Kalinkát például vissza kellett vonni a boltokból, mert az ital robbanásveszélyes palackban került a polcokra. A Zwack egyébként a bevételek döntő részét adó saját termékek mellett a Diageo multinacionális cég italait, többek között a Johnnie Walkert, Baileyst, a Captain Morgan márkákat forgalmazza Magyarországon.
Egyelőre drága
Kuti szerint korábban, amikor volt sztori a papírban, az akvizíciós tervek és a terjeszkedés miatt 18-19 ezer forintig felkúszott az árfolyam, azóta viszont csökkent. A piac a cég pénzügyi fegyelmét azért díjazza, mindig tudható volt a vállalatról, hogy nem vásárolnak drágán cégeket, inkább kivárnak, ha pedig nincs lehetőség, akkor kifizetik a tulajdonosoknak. "Tehát nem növekedett látványosan a cég, felhalmozódó készpénzt sem herdálták el" - utalt Kuti a cégvezetés óvatosságára.
A szigorú költségpolitikára utal az is, hogy a hétfőn megjelent gyorsjelentés szerint a gyengülő teljesítményt a kiadások csökkentésével, köztük a a gyártásban végrehajtott leépítéssel is próbálják kordában tartani.
Kuti szerint a jelenlegi 13 ezer forinttal szemben 12 ezer forint alatt lehetne jó vásár a Zwack-papír. Jelenleg 900 forintos osztalékra van kilátás, ez a 13 ezer forintos részvényárfolyam alapján 7 százalék körüli hozamot jelent, ami nem teszi túl vonzóvá a papírt, más szóval drága. Ha azonban valóban úgy dönt a cég, hogy a kasszában álló pénzt rendkívüli osztalékfizetésre fordítja, javulhat a részvény megítélése.
Szintén segíthetne az árfolyamnak, ha megkezdődne a konjunktúra, és elkezdenének a magyarok költekezni, bár erre egyelőre nehéz alapozni. A magyar piac felfutása esetén nyilvánvalóan javulnának a Zwack eredményei is, ha ez bekövetkezne, a tulajdonosoknak fizetett osztalék is növekedne, ám fellendülés esetén is várhatóan lennének jobban teljesítő papírok a tőzsdén.
|
A híres mondás A Zwack család 1790 óta gyártja az Unicumot, amely gyógynövényekből készül. A család tagjai közül az első, II. József Habsburg császár udvari orvosa, dr. Zwack volt, aki feltalálta a receptúrát. Ha a több mint negyven gyógynövény összetevőből akár csak egyet is elvennénk, a nedű rögtön elveszítené a varázsát. "Das ist ein Unikum!" - mondta a császár, amikor először megkóstolta az italt, majd azóta is ezen a néven árulja a cég a zászlóshajóját. |
Címlapsztori»
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- Orbán: Volt, hogy nem számított a matek
- Hol a legdrágább a magyar föld?
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
Megint a trafikosok járnak jól
Megindult a harc a nyertes dohányboltosok kegyeiért. A Tesco és a Shell már hirdet, de a többi hipermarket és olajcég is arra készül, hogy magához édesgesse a koncesszió ...
Multimilliomos lesz a trafikos!
Lázár János milliós veszteségből bombabiztos üzletté varázsolja a nemzetidohánybolt-nyitást - aki ezt nem látta előre, az most fogja a fejét. Egy átlagos trafikos évi ...
Így jön ki az ezerforintos cigaretta
A dohánygyártók ezerforintos cigarettaárat vizionálnak dobozonként, és ez nem is túlzás. A cégeknek muszáj lesz árat emelniük, ha a trafikosokat illető 10 vagy 12 ...
Beleragadunk a nyolcórázásba
Elvileg sok lehetőség van a rendhagyó munkavégzésre, mégis mindenki azt szereti, ha a dolgozó napi nyolc órát bent ül a munkahelyén. A cégek sok esetben még mindig ...
Hová tűntek a gyógyszerek a patikából?
Sajnos nincs készleten, de megrendeljük - hangzik egyre többször a patikákban országszerte, amikor a beteg ki szeretné váltani a gyógyszerét. Az ellátás színvonala az ...
Kiharaptak egy falatot a Pilóta kekszből
A boltokban is a kisbetűs részek a legfontosabbak. Hiába látszik a csomagolás alapján valami egy- vagy félliteresnek, sokszor valójában kevesebb van a csomagban. A ...
Csórikanyar Pest árnyékában
Ha a tésztagyár öt kilométerrel arrébb épül, 17 millió forinttal többet kaphatott volna - csak egy példa azok közül a vállalkozások közül, amelyek hátrányba kerülnek, ...
Orbán Viktor legózik, az ország megújul
Az épülő nyíregyházi Lego-gyár területén időkapszulát elhelyező Orbán Viktor kiállt egy nála kicsivel nagyobb legóseriff elé, és megnyugtatta a magyarokat, hogy nálunk ...
Hol lakik a legtöbb adócsaló?
Húsz százalék alá süllyedt az eltitkolt jövedelmek aránya Magyarországon egy új tanulmány szerint. De hol feketéznek a legtöbbet?
Aki tud zsarolni, annak könnyebb
Nem keveset kockáztat az a vállalkozó, aki kicsit is erőteljesebben követeli jussát a több milliárdos adósságot felhalmozó kórházaktól. A legegyszerűbb büntetés, hogy ...
Alig várják, hogy minden fillérünket követhessék
Már legalább háromszor módosították az adóhivatal és a bolti pénztárgépek összekapcsolásának a határidejét, pedig a kormány már az idén 95 milliárd forintos bevételt ...
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- Orbán: Volt, hogy nem számított a matek
- Hol a legdrágább a magyar föld?
- 150 milliárd állami informatikára
- 130 forint lesz a maximális útdíj kilométerenként
- Zűrös ügyek kiteregetésével támadnánk Brüsszelt
- Leállhat a forintot hajtó láthatatlan motor
- Minden második bank veszteséges
- Szerződést kötöttek a trafiknyertesek
- Jöhet a reklámadó és a cégek rezsicsökkentése
- Nagyon nem jön a tranzakciós adó
- Csányi Sándor: Nem kell tőlem féltenie a demokráciát senkinek
- Navracsics: Az állami cégek a közjóért vannak
- Leépítések a rezsicsökkentés miatt
- A cégek pörögnek a bankok között
- A Provident ötvenmilliós bírságot kapott
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
- ügyvéd
- könyvelő
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Szepesi: Velem csalta a sztárkajakos a popdívát
Minden eddiginél pikánsabb részletek kerültek elő az úszónő botránykönyvéből.