[origo] vállalkozói negyed
Zugdohánygyárra csaptak le Nyíregyházán
MTI|2012. 07. 31., 9:13|13 millió forintos kárt okoztak a költségvetésnek annak az illegális dohányüzemnek a működtetői akiknek a gyárára hétfőn csaptak le a NAV munkatársai Nyíregyházán.
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
Illegális dohányüzemet lepleztek le a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói Nyíregyháza külterületén - közölte a szervezet sajtóreferense kedden.
A rendőrség tájékoztatása szerint a nyomozók lecsaptak a szabálytalanul működtetett létesítményre és öt férfit értek tetten, amint éppen a gyártósor mellett dolgoztak. A dohánylevelekből cigaretta- és szivardohány készült, amit a helyszínen csomagoltak.
A sajtóreferens tájékoztatása szerint a nyomozók lefoglalták az ipari berendezéseket, továbbá 100 kilogramm kész dohányvágatot, 700 kilogramm dohánytörmeléket és 150 kilogramm feldolgozásra váró dohánylevelet. Emellett 130 üveg szeszes folyadékot is találtak a helyszínen.
Az elkövetők tevékenységükkel a számítások szerint 13 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek. Ellenük költségvetési csalás bűntette és jövedéki termékkel való visszaélés elősegítésének vétsége miatt indult büntetőeljárás. Az érintettek akár több mint 20 millió forint összegű jövedéki bírságra is számíthatnak.
Címlapsztori»
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
- Aprópénzért szorongatja a kormány a médiát
- Egy cél lebeg Orbán szeme előtt
- Húszszázalékos is lehet a reklámadó
- A Fidesz 2017-ig kitolná az árfolyamgátat
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
Megint a trafikosok járnak jól
Megindult a harc a nyertes dohányboltosok kegyeiért. A Tesco és a Shell már hirdet, de a többi hipermarket és olajcég is arra készül, hogy magához édesgesse a koncesszió ...
Multimilliomos lesz a trafikos!
Lázár János milliós veszteségből bombabiztos üzletté varázsolja a nemzetidohánybolt-nyitást - aki ezt nem látta előre, az most fogja a fejét. Egy átlagos trafikos évi ...
Így jön ki az ezerforintos cigaretta
A dohánygyártók ezerforintos cigarettaárat vizionálnak dobozonként, és ez nem is túlzás. A cégeknek muszáj lesz árat emelniük, ha a trafikosokat illető 10 vagy 12 ...
Beleragadunk a nyolcórázásba
Elvileg sok lehetőség van a rendhagyó munkavégzésre, mégis mindenki azt szereti, ha a dolgozó napi nyolc órát bent ül a munkahelyén. A cégek sok esetben még mindig ...
Hová tűntek a gyógyszerek a patikából?
Sajnos nincs készleten, de megrendeljük - hangzik egyre többször a patikákban országszerte, amikor a beteg ki szeretné váltani a gyógyszerét. Az ellátás színvonala az ...
Kiharaptak egy falatot a Pilóta kekszből
A boltokban is a kisbetűs részek a legfontosabbak. Hiába látszik a csomagolás alapján valami egy- vagy félliteresnek, sokszor valójában kevesebb van a csomagban. A ...
Csórikanyar Pest árnyékában
Ha a tésztagyár öt kilométerrel arrébb épül, 17 millió forinttal többet kaphatott volna - csak egy példa azok közül a vállalkozások közül, amelyek hátrányba kerülnek, ...
Orbán Viktor legózik, az ország megújul
Az épülő nyíregyházi Lego-gyár területén időkapszulát elhelyező Orbán Viktor kiállt egy nála kicsivel nagyobb legóseriff elé, és megnyugtatta a magyarokat, hogy nálunk ...
Hol lakik a legtöbb adócsaló?
Húsz százalék alá süllyedt az eltitkolt jövedelmek aránya Magyarországon egy új tanulmány szerint. De hol feketéznek a legtöbbet?
Aki tud zsarolni, annak könnyebb
Nem keveset kockáztat az a vállalkozó, aki kicsit is erőteljesebben követeli jussát a több milliárdos adósságot felhalmozó kórházaktól. A legegyszerűbb büntetés, hogy ...
- Aprópénzért szorongatja a kormány a médiát
- Egy cél lebeg Orbán szeme előtt
- Húszszázalékos is lehet a reklámadó
- A Fidesz 2017-ig kitolná az árfolyamgátat
- Csak a jövő földpályázatai lesznek nyilvánosak
- Pintér: Elijesztettük a terroristákat
- Az emberiség ezermilliárd dollárból nyaral
- Indulhat a Viagra-háború
- Újra gázt keresnek Makónál
- Brüsszel kimondhatja: ennyi elég
- Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
- A kormány kiemelte a nyíregyházi Lego-építkezést
- Pozsony tartja el Szlovákiát
- Raiffeisen-vezér: Nem hibáztam, de az életművem nem kockáztatom
- Szijjártó Boszniába vinné a magyar vállalkozókat
- Egy féltékeny nő megszurkálta alvó férjét
- Eladó balatoni kempingek, kis szépséghibával
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
- ügyvéd
- könyvelő
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Messi állhat Neymar útjába a Barcelonánál
Johan Cruyff szerint nem jó ötlet két kapitányt tenni egy hajóra.