[origo] vállalkozói negyed
A cigarettafüstön dilemmáznak a miniteraszos kocsmák
[origo]|2012. 07. 29., 15:45|Bár a dohányzások elleni törvény már hónapok óta él, nem minden kérdésben egyértelmű, igaz legalább nem is ellenőrzik. Ahol egymás hegyén-hátán vannak a kocsmák és a teraszok is kicsik, ott az ötméteres szabály nem betartható.
JÁTSSZ ONLINE!
Több mint három hónapja már büntetni is lehet, ha valaki egy étteremben, kávézóban rágyújt, asztalnál csak a teraszokon lehet cigizni, de elvileg ott is csak a bejárattól 5 méter távolságra. Kivétel akkor alkalmazható, ha "az intézmény területén a nyílt légterű dohányzóhely kijelölésének feltételei a bejárattól számított 5 méteres távolságon kívül nem állnak fenn".
A szabály értelmezése azonban kérdéses. Például nem egyértelmű, mi számít az intézmény területének egy terasz esetében, valamint melyek a pontos feltételek. A törvény betartása így különösen ott okoz gondot, ahol olyan közel vannak egymáshoz a különböző kocsmák, boltok bejáratai, hogy az ötméteres határ betartása lehetetlen. Ilyenek vannak például a budapesti Ráday és a Krúdy Gyula utcákban. Ezek a helyek vagy teljesen betiltják a dohányzást és vendégeket veszítenek, vagy engednek mindenkit cigizni. Az [origo] megkérdezte az ÁNTSZ-t, hogy pontosan hogyan kell értelmezni az előírásokat abban az esetben, ha a bejáratok sűrűsége miatt nem betartható a törvény, de a hatóság válaszában csak törvényben szereplő szöveget idézte, így abból sem derül ki, pontosan mi a követendő magatartás.
A kisteraszos kocsmák cigidillemája azért nem okoz egyelőre nagy gondot, mert az ÁNTSZ ilyen helyeken nem büntet. Az [origo] riporterének a Ráday utcában vonakodva és egytől egyig név nélkül nyilatkoztak a kocsmák munkatársai a dohányzást tiltó szabályokról, de egybehangzóan azt állították, eddig nem volt ellenőrzés a törvény miatt.
Nem ellenőrzik
Egyikük azt mondta, úgy tudja, hogy az ÁNTSZ nem ellenőrzi a ötméteres határt, mert képtelenség lenne betartani, ha ragaszkodnának hozzá, akkor az úttesten kellene dohányozni. A Ráday utcai vendéglátósok egyöntetűen állították, hogy a dohányzás eddig nem ellenőrizték, de a teraszengedélyeket rendszeresen kontrollálják. Egyikük azt is mondta, hogy a közterületesek azt tanácsolták, hogy, ültessék le a vendéget és akkor nem lesz gond. Az nem derült ki, hogy, ha állnának a vendégek, az miért lenne probléma. "Ők csak tudják" - tette hozzá.
![Fotó: Mudra László [origo] Fotó: Mudra László [origo]](/i/1207/20120726-dohanyzas-raday-utca-illusztracio-bejarat-6.jpg)
Öt méterre a bejárattól csak az úttesten lenne hely
Mindenesetre az egész utcában gyakorlatilag szabadon lehet cigizni függetlenül attól, hogy mennyire van egy-egy bejárat.
Egy felszolgáló, aki korábban egy Budapest közelében lévő forgalmas étteremben dolgozott azt mondta, hogy a dohányzási tilalom bevezetése után betartották teraszon a szabályt és azonnal több mint 50 százalékkal csökkent a forgalom, ezért később nem vették figyelembe. "Úgy gondoltam, saját szakállamra megengedem, mondván, lehet ugyan, hogy nagyon megütöm a bokámat és a főnök örjöngeni fog, ha viszont vendég nincs, akkor meg a munkahelyem veszik el. A főnök le is szidott, hogy megengedtem, de a bevételt látva megenyhült. Azóta hagyják cigizni a vendégeket ott, igaz én közben átjöttem a Rádayba" - fogalmazott.
A Krúdyban a terasz az adu
Hasonló problémák adódnak a VIII. kerületi Krúdy Gyula utcában is, ahol szintén egymást érik a kocsmák, éttermek, töb esetben nincs meg az ötméteres távolság se a helyek, se a teraszon lévő asztalok és a bejáratok között. Az ottani vendéglátósok azt mondták, eddig egyszer sem volt ellenőrzés az ötméteres szabály miatt. A Fiktív Pub vezetője, Székely Szabolcs is megerősítette, a dohányzási korlátozás miatt még nem jártak náluk ellenőrök.
"Átolvastuk a törvényt, úgy értelmeztük, hogy, akinek van teraszengedélye, annak nem kell betartania az ötméteres szabályt. Mint minden, ez is értelmezés kérdése, nem teljesen egyértelmű a " - magyarázta Székely, és hozzátette: a teraszengedély miatt azonban rendszeresek az ellenőrzések.
Jó ez így
A szigorú ellenőrzés az önkormányzatoknak sem érdeke. Ha az ÁNTSZ betartatná és büntetné az ötméteres szabályt, akkor a kocsmák akár el is lehetetlenülnének. Ebben az esetben az önkormányzat esne el a cégek által befizetett iparűzési adótól, nem beszélve a szintén jelentős bevételt hozó teraszhasználati engedélyekről.
A türelmi idő lejárta, vagyis április óta közel 17 ezer ellenőrzést végeztek a felügyelők az országban - derül ki az ÁNTSZ kérdésünkre küldött válaszából. A vizsgálatok közel ötöde érintette a szórakoztató és vendéglátóipari helyeket. Az arányokat tekintve utóbbi egységek a legproblémásabbak, mert az összes kifogás harmada érintette ezeket. Az ÁNTSZ válaszából kiderül az is, hogy áprilistól június végéig 116 alkalommal volt szükség hatósági intézkedésre. A bírságbevétel ezekkel összefüggésben várhatóan 6,4 millió forint lesz, ebből 1,5 milliót kell a megbüntetett vendéglősöknek fizetnie.
Címlapsztori»
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
- A kormány alkut kínálna Brüsszelnek
- Leépítések a rezsicsökkentés miatt
- Leállhat a forintot hajtó láthatatlan motor
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
Megint a trafikosok járnak jól
Megindult a harc a nyertes dohányboltosok kegyeiért. A Tesco és a Shell már hirdet, de a többi hipermarket és olajcég is arra készül, hogy magához édesgesse a koncesszió ...
Multimilliomos lesz a trafikos!
Lázár János milliós veszteségből bombabiztos üzletté varázsolja a nemzetidohánybolt-nyitást - aki ezt nem látta előre, az most fogja a fejét. Egy átlagos trafikos évi ...
Így jön ki az ezerforintos cigaretta
A dohánygyártók ezerforintos cigarettaárat vizionálnak dobozonként, és ez nem is túlzás. A cégeknek muszáj lesz árat emelniük, ha a trafikosokat illető 10 vagy 12 ...
Beleragadunk a nyolcórázásba
Elvileg sok lehetőség van a rendhagyó munkavégzésre, mégis mindenki azt szereti, ha a dolgozó napi nyolc órát bent ül a munkahelyén. A cégek sok esetben még mindig ...
Hová tűntek a gyógyszerek a patikából?
Sajnos nincs készleten, de megrendeljük - hangzik egyre többször a patikákban országszerte, amikor a beteg ki szeretné váltani a gyógyszerét. Az ellátás színvonala az ...
Kiharaptak egy falatot a Pilóta kekszből
A boltokban is a kisbetűs részek a legfontosabbak. Hiába látszik a csomagolás alapján valami egy- vagy félliteresnek, sokszor valójában kevesebb van a csomagban. A ...
Csórikanyar Pest árnyékában
Ha a tésztagyár öt kilométerrel arrébb épül, 17 millió forinttal többet kaphatott volna - csak egy példa azok közül a vállalkozások közül, amelyek hátrányba kerülnek, ...
Orbán Viktor legózik, az ország megújul
Az épülő nyíregyházi Lego-gyár területén időkapszulát elhelyező Orbán Viktor kiállt egy nála kicsivel nagyobb legóseriff elé, és megnyugtatta a magyarokat, hogy nálunk ...
Hol lakik a legtöbb adócsaló?
Húsz százalék alá süllyedt az eltitkolt jövedelmek aránya Magyarországon egy új tanulmány szerint. De hol feketéznek a legtöbbet?
Aki tud zsarolni, annak könnyebb
Nem keveset kockáztat az a vállalkozó, aki kicsit is erőteljesebben követeli jussát a több milliárdos adósságot felhalmozó kórházaktól. A legegyszerűbb büntetés, hogy ...
Alig várják, hogy minden fillérünket követhessék
Már legalább háromszor módosították az adóhivatal és a bolti pénztárgépek összekapcsolásának a határidejét, pedig a kormány már az idén 95 milliárd forintos bevételt ...
Véget érhet a pénzosztás a látványsportoknál
Tavaly több mint 40 milliárd forinthoz jutott a magyar sport egy speciális adókedvezmény miatt, egy márciusban benyújtott módosítás hatására azonban sok cég kedve ...
- A kormány alkut kínálna Brüsszelnek
- Leépítések a rezsicsökkentés miatt
- Leállhat a forintot hajtó láthatatlan motor
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- A Provident ötvenmilliós bírságot kapott
- Mit néznek 500 ezer lakásban?
- Jöhet a reklámadó és a cégek rezsicsökkentése
- Svájc kész gyengíteni a frankot
- 290 forint alatt az euró
- Jövőre fájhat a fejünk a telekomadó miatt
- Jövőre jöhet a budapesti e-jegy
- Nagyon nem jön a tranzakciós adó
- H&M-ruhákat is gyártottak az összedőlt kambodzsai gyárban
- Milliárdokért szerelik fel tablettel a védőnőket
- Többet ér a fizetés
- Fújdogál Orbán keleti szele
- Velünk marad a pénzpumpa
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
- ügyvéd
- könyvelő
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani
A Fradi-csatár mindig kirúgta a kertet, ma már minden róla szól. Riport Madocsáról.