[origo] vállalkozói negyed
Az iszapíz ejtette a legnagyobb foltot a ponty becsületén
Csernátony Csaba|2012. 07. 23., 9:01|Utolsó módosítás:2012. 07. 30., 13:42|A ponty drága, és nem garantált a minősége. A sikerhez a szálkáktól és az iszapíztől kell megszabadulni, no meg túl kell lépni a régi recepteken.
"Azt sem tudom, mennyi hús marad belőle, meg honnan van. Nem fogok vele otthon pepecselni. Csomagolják be, filézzék ki, akkor talán, persze akkor az lesz a kérdés, mennyibe kerül. Verje meg a lazacot, akkor beleférhet. Nem lenne rossz, ha lennének új receptek is" - sorolta gondolatait a pontyról az [origo]-nak egy harmincöt éves családapa.
Egy rendszeresen étterembe járó ötvenéves, az átlagosnál jobb anyagi körülmények között élő férfi pedig azt mondta, sokszor evett rossz pontyot étteremben, ezért ma már inkább a lazacra tesz, ha étterembe megy. Ráadásul lazac van mindenhol, ponty pedig csak kevés helyen. "Örülnék, ha több helyen lehetne magyar pontyot enni, és nem csak a klasszikusok futnának" - utalt arra, hogy a halászlén és a rácpontyon túl is van élet.
Nem lesz könnyű dolga a kormánynak, ha véghez akarja vinni a pontyforradalmat.
Mennyibe kerül a ponty?
Az egyik probléma az ár. Ahol nem volt akcióban a piacokon és hipermarketekben, valamivel 1000 forint felett árulták az élő ponty kilóját. Az élő ponty árának durván háromszorosát kell venni ahhoz, hogy a filézett ár kijöjjön, ez nagyjából 2500-2700 forint kilónként. Ehhez képest egy kiló sertéskaraj átlagára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint júniusban 1340, a sertéscombé 1250, a rostélyosé 1750, a bontott csirke kilója pedig 777 forint volt.
A vásárlók elsősorban a hipermarketekben szerzik be a pontyot, az Agrárgazdaság Kutató Intézet adatai szerint az étkezési ponty 30 százaléka kereskedelmi láncokon, hipermarketeken (Tesco, Cora, Auchan, Metro) keresztül kerül a fogyasztókhoz. A kereskedelmi láncok fogyasztói árainál állandó változás figyelhető meg, egymással versengve akcióikkal nyomott árra kényszerítik a halbeszállítókat is. Az AKI szerint ez a húsvéti és karácsonyi ünnepektől függetlenül egész évben megfigyelhető.
Iszapízű, szálkás - nem kell
Halpiaci szakértők és étteremtulajdonosok szerint azonban az ár csak egy dolog, ha az embereknek több pénze lenne, akkor is számos teendő lenne pontyfronton. "Nem lesz egyszerű feladat felfuttatni a pontyfogyasztást a vásárlók körében" - kommentálta a kormány tervét Palotás Péter, a PLP Seafood Hungary Kft. vezetője, aki nagy- és kiskereskedelemben is értékesít halat, egyebek mellett beszállítója több hipermarketláncnak is.
A budaörsi halpiacot létrehozó üzletember szerint az egyik legnagyobb gond, hogy nincs garantált minőségű ponty. "A legtöbbször iszapízű, rossz állagú a boltokban lévő ponty, pedig akkor nehezen vásárol bárki újra, ha egyszer csalódott" - fogalmazott. Ahhoz, hogy a ponty fel tudja venni a versenyt a vetélytársakkal, a lazaccal vagy a Magyarországon tenyésztett afrikai harcsával, meg kellene határozni, mi is a magyar ponty. "Mekkora, milyen tápanyagokkal lehet etetni és a többi. Ha lennének sztenderdek, akkor lehetne előrébb lépni. Sokan a költségek leszorítása érdekében nem megfelelő helyen kialakított mesterséges tavakban kvázi szeméttel etetik a halakat, amiből biztos nem lesz jó ízű hal" - tette hozzá.
|
Egy alga a hibás Egy a haltermelést, illetve a hatósági élelmiszerbiztonsági rendszer jól ismerő állatorvos, aki a pozíciója miatt csak név nélkül nyilatkozott, elmondta, a pontyoknál az iszapos íz elsősorban a nem szakszerű tenyésztés miatt fordulhat elő a vízben elszaporodó alga miatt. Ma már a tenyészetek döntő többsége figyel erre, mert különben szinte eladhatatlan a hal. A feketepiacon azért megjelenhet ilyen hal is, de nem veszélyes, csupán rossz állagú, büdös, és rossz az íze. A hatóságok évente több alkalommal viszonylag nagy mennyiségű mintát vesznek a pontytenyészetekből, és ezen a téren sokat javult a helyzet az utóbbi időkben. A ponty és más halak biztonságos elkészítéshez arra van szükség, hogy 3 bár nyomáson, 110-120 fokon, legalább öt percig kezeljék a halat, ez az eljárás eltünteti a veszélyes baktériumokat, vegyületeket. A szakember szerint a ponty tenyésztése sokkal természetesebb, mint például az afrikai harcsáé, utóbbit a brojlercsirkék tenyésztéséhez hasonlította. "Rengeteg halat összezsúfolnak, egy óriási akváriumhoz lehet hasonlítani, ezért hatékonyabban termelhető, de az állatok szempontjából kevésbé vidám ez a dolog. A pontyoknál normálisabb körülmények vannak, ha pedig a tenyésztett fajta megfelelően felügyelt, az algásodást, iszaposodást megelőzi a termelő, akkor finom halat tud előállítani" - fogalmazott a szakember. |
Az [origo] által felkeresett éttermekben is felemás a ponty megítélése. Lévai Zsuzsa, a Belvárosban működő - csak magyar halból dolgozó - Halkakas halbisztró tulajdonosa szerint is sok embernek averziói vannak a ponttyal szemben, iszapos ízűnek és szálkásnak, összességében macerásnak tartják. "Pedig lehet belőle jót készíteni, ami ízlik az embereknek" - tette hozzá.
A XI. kerületi Gellért Hotel mellett lévő Szeged Étterem tulajdonosa, Kóté Tibor szerint a külföldiek nem igazán keresik, mert szálkás, és sokan rossz ízű ételnek tartják. A magyar vendégek körében elsősorban a halászlé megy, van egy stabil réteg, amely pontyot fogyaszt, de az arányuk nem változott hosszú évek óta - fogalmazott az étteremtulajdonos, aki 1966 óta dolgozik az étteremben.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](/i/1207/20120720-az-iszapizt-es-a-szalkat8.jpg)
Háda Imre, az I. kerületi Atakám étterem tulajdonosa szerint is a minőség jelenti a legnagyobb gondot. "Több beszállítóval dolgoztam, és sok nem hozott megfelelő halat. Mióta megtaláltam a rendes minőséget nyújtó beszállítót, azóta nála vásárolok" - tette hozzá a húszéves vendéglátós tapasztalattal rendelkező Háda. Náluk körülbelül az eladott halételek harmada készül pontyból.
Szerinte fontos, hogy ne a megszokott halászlé, rántott ponty és rácponty alkotta triót kínálják mindenütt, hanem valami mást adjanak, akkor könnyebben veszik a vendégek is."A fiataloknak meg újra el kell adni a pontyot, mert nem tudják, milyen. Sokan előítélettel vannak iránta, mondván iszapízű és nagyon szálkás. Filézve persze könnyebben megy" - tette hozzá.
Csomagolva jobb lesz
Az élő ponttyal a macera is sok, ezért Palotás Péter az előrecsomagolt pontyban látja a kiutat. "Nagyon kevesen vannak, akik megveszik, otthon megtisztítják, és úgy készítik el, ez iszonyú mocsokkal jár, senki nem szereti a konyháját összekoszolni. Éppen ezért várhatóan a csomagolt termékek iránti kereslet fog növekedni a jövőben. Ilyen van most pisztrángból, lazacból és lesz pontyból is, várhatóan ősztől. A minőségre visszatérve, egy haltermelőt tudok, aki képes olyan halat szállítani, amelyet érdemes feldolgozni - fogalmazott a halkereskedő.
Palotás szerint a pontytermelés felfuttatásához nagyon oda kellene tennie magát a kormánynak és az agrármarketingért felelős embereknek. "A kormány pénzzel és marketinggel tudná támogatni az ügyet. Én a norvég agrártárcától rengeteg anyagot kapok, recepteket, reklámanyagokat. E nélkül nem megy" - mondta. Emellett szerinte meg kellene nyerni az ügynek ismert séfeket, akik megmutatják, mit tudnak készíteni pontyból. A rémes leveseket eredményező halászléfőző-fesztiválok kora meggyőződése szerint lejárt.
|
Jön föl az afrikai harcsa A ponty túlsúlya mellett közben szép csendben Európa legnagyobb afrikaiharcsa-fogyasztói lettek a magyarok - tudtuk meg Orosz Sándortól, Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetségének igazgatójától. Ezt a típust csak filében árulják, kilója 2200 forint körül mozog jelenleg a boltokban, de a vásárlók keresik, mert szálkamentes. Az afrikai harcsát nem halastavakban, hanem betonkádakban termelik, ahol táptakarmányt kap. "Amikor beszórják a kádba, pezseg a víz, úgy fröcskölnek a halak, hogy le is zuhanyozhat" - írt le egy etetést Orosz Sándor. Elmondása szerint az afrikai harcsa termelése költséghatékony, mert kevés vízben sok halat lehet tartani. |
Címlapsztori»
Úgy kezdik el, hogy eszükben sincs fizetni
Mire lehet számítani ott, ahol maga az állam is egymilliárd forinttal tartozik egy vállalkozónak? A végletekig elkeseredett és sokszorosan körbetartozó építőipart új ...
- Bankok kontra devizahitelesek: pániktól tart az állam
- Mennyibe kerül nekünk a második Varga-csomag?
- Készen áll Európa a roamingháborúra
- Emelkedik a telefonadó, drágább lesz a készpénzfelvétel
Úgy kezdik el, hogy eszükben sincs fizetni
Mire lehet számítani ott, ahol maga az állam is egymilliárd forinttal tartozik egy vállalkozónak? A végletekig elkeseredett és sokszorosan körbetartozó építőipart új ...
Tudják, hogy megy ez
Lehet-e Magyarországon tisztességesen vállalkozni, vagy a kifehéredéssel inkább saját magát pusztítja el egy vállalkozás? A legtöbb üzletember az utóbbira szavaz, ...
Száműzik a Bombát
A Bomba nem tartja magát energiaitalnak, és nem fizeti az azokra kivetett különadót. A fogyasztóvédelem ezt annyira komolyan vette, hogy azt javasolja, a boltok ne ...
Indul a roham az olcsó hitelért
A cégek már alig bírnak magukkal, mindenki azzal számol, hogy jut neki a Magyar Nemzeti Bank hétfőn induló olcsó hitelprogramjából. Új kertészeti áruházat nyitnának, ...
Matolcsy: Mi füvesítünk, önök járkáljanak!
Matolcsy György elment Siófokra, hogy bíztassa egy kicsit a helyi vállalkozókat. Félig megígérte, hogy ősszel újabb adag olcsó hitelt dobnak a piacra.
Kinek a munkahelyét tudta megvédeni a kormány?
Tavaly év elején hirdetett soha nem látott szociális adócsökkentést a kormány. A fiatalok és az idősek munkához jutását próbálták meg segíteni, a jelek szerint kisebb ...
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
Megint a trafikosok járnak jól
Megindult a harc a nyertes dohányboltosok kegyeiért. A Tesco és a Shell már hirdet, de a többi hipermarket és olajcég is arra készül, hogy magához édesgesse a koncesszió ...
Multimilliomos lesz a trafikos!
Lázár János milliós veszteségből bombabiztos üzletté varázsolja a nemzetidohánybolt-nyitást - aki ezt nem látta előre, az most fogja a fejét. Egy átlagos trafikos évi ...
Így jön ki az ezerforintos cigaretta
A dohánygyártók ezerforintos cigarettaárat vizionálnak dobozonként, és ez nem is túlzás. A cégeknek muszáj lesz árat emelniük, ha a trafikosokat illető 10 vagy 12 ...
Beleragadunk a nyolcórázásba
Elvileg sok lehetőség van a rendhagyó munkavégzésre, mégis mindenki azt szereti, ha a dolgozó napi nyolc órát bent ül a munkahelyén. A cégek sok esetben még mindig ...
Hová tűntek a gyógyszerek a patikából?
Sajnos nincs készleten, de megrendeljük - hangzik egyre többször a patikákban országszerte, amikor a beteg ki szeretné váltani a gyógyszerét. Az ellátás színvonala az ...
- Bankok kontra devizahitelesek: pániktól tart az állam
- Mennyibe kerül nekünk a második Varga-csomag?
- Készen áll Európa a roamingháborúra
- Emelkedik a telefonadó, drágább lesz a készpénzfelvétel
- Készülnek a bírák a devizahiteles perekre
- Máris korrigálják a Varga-csomagot
- Leállítaná két erőművét az E.ON
- Budapest lekörözte Bécset és Prágát
- A főnök százszor jobban keres
- Többet ér a fizetésünk
- A percdíjak 40 százaléka az államnak megy
- Görög joghurttal lett az év üzletembere
- Varga Mihály 120 milliárdot vár a csomagjától
- Rogán: Már ősztől jöjjön az újabb 10 százalékos rezsicsökkentés
- Eljön a részvények ideje?
- Félünk a nyugdíjasévektől
- Miért emel adót a kormány, ha nem is kéne?
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
- ügyvéd
- könyvelő
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Öreg hal vagy alfahím?
Húsz év alatt keményebb, magányosabb lett, de még mindig harcol az álmáért. Orbán Viktor ötven éves.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Tíz percig tartott a per
Elhalasztották Oscar Pistorius perét, miután a vád még nyomozni akar a gyilkosság ügyében.