[origo] vállalkozói negyed
Sírva fogadták a 80 éves mezőkövesdi gyár bezárását
Jankovics Soma|2012. 07. 16., 6:00|Utolsó módosítás:2012. 07. 17., 11:03|A helyiek már készpénznek veszik, amit a Remy amerikai autóipari-beszállító még csak sejtett: 80 év után megszűnik egy Mezőkövesdi gyár. Van, aki 28 év után kell, hogy másik munkahelyet keressen magának. Riport.
JÁTSSZ ONLINE!
Egy negyvenes éveiben járó hölgy a Mezőkövesdi Remy gyár bejáratánál várta a férjét, aki 28 éve dolgozik ott. Férje június 27-én tudta meg, hogy elbocsátják. A feleség azt mondta, a nők sírva fakadtak, amikor megtudták a hírt, férje is "nagyon le volt törve", amikor hazament. Sok dolgozó pont a munka miatt költözött Mezőkövesdre, köztük ők is. "Itt rendezkedtünk be, itt vettünk házat. Most költözzünk a Dunántúlra?" - mondta. Elmondása szerint a dolgozók most mennek el szabadságra két hétre, "ki tudja, mire visszajönnek, lesz-e még munkájuk?"
A haszongépjárművekbe indítómotorokat, generátorokat gyártó amerikai tulajdonú Remy Automotive Hungary Kft. üzeméből több száz dolgozót küldenek el, mivel a gyártás a vállalatcsoport más egységeibe, Ázsiába és Közép-Amerikába kerül át. A cég az [origo] kérdésére csak annyit közölt, hogy jogi egyeztetéseken múlik, hogy bezárják-e az üzemet, de a helyiek már kész tényként kezelik a bezárást. Mezőkövesd egyik legnagyobb foglalkoztatóját veszíti el. A vállalat Magyarországon közel 800 főt alkalmaz, ebből több száz főt Mezőkövesden.
A dolgozók a részletekről július 19-én fognak tájékoztatást kapni. Így most még nem tudják, hogy meddig van munkájuk, mennyi végkielégítést kapnak, illetve, segít-e új állást találni a cég.
![Fotó: Hirling Bálint [origo] Fotó: Hirling Bálint [origo]](/i/1207/20120713-remy-autoalkatresz-gyar-mezokovesd5.jpg)
"Hideg zuhanyként ért a hír"
Szóbeszéd volt
A helyiek egymásnak átadott hírekből hallottak róla, hogy megszűnik a gyártás az üzemben. A fő utca egyik hamburgeresében dolgozó fiatal lány azt mondta az [origo] tudósítójának, hogy sok ottani dolgozó fordul meg náluk, sőt ők is szállítanak ki ételt, tőlük tudja, hogy a gyár leáll. Egy kocsmáros asszony szintén a betérő dolgozóktól hallott róla, a vele beszélgető vendég viszont még nem értesült a bezárásról.
A gyár műszakváltásakor az üzembe igyekvő dolgozók arcán a gondterheltség látszott. Hirtelen, számukra érzékelhető jelek nélkül döntött úgy a vállalat, hogy bezárja mezőkövesdi telepét. Az [origo]-nak nyilatkozó alkalmazottak szerint nem érzékeltették a főnökeik, hogy mi következik, és a termelés mennyiségén sem látszott, hogy baj lenne a gyárnál.
Nem mondták, mi volt a baj
"Hideg zuhanyként ért" - mondta egy enyhén őszülő, középkorú férfi, amikor visszaemlékezett, mi történt a bejelentéskor. Azt állította, nem látszott, hogy rosszul mennének a dolgok, most is van munkájuk. Elmondta, hogy a gyárba jött az egyik amerikai vezető, vele együtt közölték a dolgozókkal a rossz hírt. "Annyit mondtak, hogy a gyártást Mexikóba, Kínába és Dél-Koreába helyezik át, de azt nem, hogy mi volt a baj" - mondta a középkorú férfi.
|
A lapátgyár A Remy anyavállalatát 1896-ban alapították, a mezőkövesdi üzem elődje a Bosch 1928-ban alapított javítóműhelye volt. A városi üzem a szocializmusban 1952 után az Autovill vállalaté volt, majd 1995-ben vette meg a Remy. A cég többek között a Caterpillarnak, a DaimlerChryslernek, a Deutznak és a Volvónak szállított be alkatrészeket. A gyárat sokan csak "lapátgyárként" emlegetik Mezőkövesden, mert korábban vasipari tömegcikkeket, köztük lapátokat is gyártottak. |
A gyári munkás felesége szerint 365 dolgozó kapott munkát eddig az üzemben, egy középkorú, présgép mellett dolgozó férfi viszont úgy tudja, hogy 291 ember dolgozott a Remynél. Azt mondta, 70-80 embernek ajánlották fel, hogy átveszik őket a vállalat miskolci javítóüzemébe, ahol főleg a garanciás alkatrészeket javítják, de ez rá nem vonatkozik, mert gyártás abban az üzemben nincs, így préselőre sincs szükség.
A vidékről bejáró férfi azt mondta, nem nagyon van munka a környéken, így azt sem tudja, vele mi lesz. A mezőkövesdiek hangulatára erősen rányomta a bélyegét a gyárbezárás. A férjét váró asszony, aki a városi kórházban dolgozik, azt mondta, a város a belgyógyászati rendelőt is elveszítette, azt Egerbe telepítik.
Más cégektől is rettegnek
Jellemző, hogy az elbocsátás miatt arról pletykálnak, hogy a város másik két nehézipari vállalata is kirúgásokra készül. A hamburgeresnél dolgozó lány ugyan konkrét bejelentésről még nem hallott, de állítása szerint a városban arról is beszélnek, hogy két másik helyi autóipari beszállító, a fémmegmunkálással foglalkozó Kovács Kft. és a sebességváltókat gyártó Modine Kft. is elbocsátásra készül. A cégeket nem tudtuk elérni, de a pletykáknak ellentmond, hogy a Modine áprilisban adott át egy új gyártócsarnokot Mezőkövesden. Mivel a forgalom megduplázódására számítanak a következő öt évben, akár az sem elképzelhetetlen, hogy épp ez a cég tud majd átvenni a Remy dolgozóiból. A Kovács Kft. honlapján pedig viszonylag friss, áprilisi és májusi keltezésű állásajánlatok szerepelnek.
![Fotó: Hirling Bálint [origo] Fotó: Hirling Bálint [origo]](/i/1207/20120713-remy-autoalkatresz-gyar-mezokovesd3.jpg)
"Jelentősebb beruházás nélkül áthelyezhető a gyártás."
A Remy az [origo] megkeresésére elmondta, hogy az anyacég Remy International felülvizsgálta a teljes gyártási stratégiáját, és ez után döntött a mezőkövesdi üzem bezárásáról. A cég magyarázata szerint az európai értékesítés alatta marad a vártnak, ezért a mezőkövesdi termelést jelentősebb beruházás nélkül át tudják helyezni más telephelyekre, Mexikóba, Kínába és Dél-Koreába.
A cég közölte, hogy megkezdtek egy jogi konzultációs folyamatot, amely végén bezárhat a mezőkövesdi üzem. Megkérdeztük, hogy mit takar ez a folyamat, és hogy mikor várható döntés, de a cég nem kívánt többet elárulni.
![Fotó: Hirling Bálint [origo] Fotó: Hirling Bálint [origo]](/i/1207/20120713-remy-autoalkatresz-gyar-mezokovesd4.jpg)
80 éve áll gyár itt
Címlapsztori»
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
- Egy cél lebeg Orbán szeme előtt
- Három darabból rakják össze az e-útdíjat
- Aprópénzért szorongatja a kormány a médiát
- A brazilok lemondanak 900 millió dollárról
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
Megint a trafikosok járnak jól
Megindult a harc a nyertes dohányboltosok kegyeiért. A Tesco és a Shell már hirdet, de a többi hipermarket és olajcég is arra készül, hogy magához édesgesse a koncesszió ...
Multimilliomos lesz a trafikos!
Lázár János milliós veszteségből bombabiztos üzletté varázsolja a nemzetidohánybolt-nyitást - aki ezt nem látta előre, az most fogja a fejét. Egy átlagos trafikos évi ...
Így jön ki az ezerforintos cigaretta
A dohánygyártók ezerforintos cigarettaárat vizionálnak dobozonként, és ez nem is túlzás. A cégeknek muszáj lesz árat emelniük, ha a trafikosokat illető 10 vagy 12 ...
Beleragadunk a nyolcórázásba
Elvileg sok lehetőség van a rendhagyó munkavégzésre, mégis mindenki azt szereti, ha a dolgozó napi nyolc órát bent ül a munkahelyén. A cégek sok esetben még mindig ...
Hová tűntek a gyógyszerek a patikából?
Sajnos nincs készleten, de megrendeljük - hangzik egyre többször a patikákban országszerte, amikor a beteg ki szeretné váltani a gyógyszerét. Az ellátás színvonala az ...
Kiharaptak egy falatot a Pilóta kekszből
A boltokban is a kisbetűs részek a legfontosabbak. Hiába látszik a csomagolás alapján valami egy- vagy félliteresnek, sokszor valójában kevesebb van a csomagban. A ...
Csórikanyar Pest árnyékában
Ha a tésztagyár öt kilométerrel arrébb épül, 17 millió forinttal többet kaphatott volna - csak egy példa azok közül a vállalkozások közül, amelyek hátrányba kerülnek, ...
Orbán Viktor legózik, az ország megújul
Az épülő nyíregyházi Lego-gyár területén időkapszulát elhelyező Orbán Viktor kiállt egy nála kicsivel nagyobb legóseriff elé, és megnyugtatta a magyarokat, hogy nálunk ...
Hol lakik a legtöbb adócsaló?
Húsz százalék alá süllyedt az eltitkolt jövedelmek aránya Magyarországon egy új tanulmány szerint. De hol feketéznek a legtöbbet?
Aki tud zsarolni, annak könnyebb
Nem keveset kockáztat az a vállalkozó, aki kicsit is erőteljesebben követeli jussát a több milliárdos adósságot felhalmozó kórházaktól. A legegyszerűbb büntetés, hogy ...
- Egy cél lebeg Orbán szeme előtt
- Három darabból rakják össze az e-útdíjat
- Aprópénzért szorongatja a kormány a médiát
- A brazilok lemondanak 900 millió dollárról
- Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
- Segítené a kormány a fuvarozókat az új útdíjrendszerre való átállásban
- A Fidesz 2017-ig kitolná az árfolyamgátat
- Hol a legdrágább a magyar föld?
- Csak a jövő földpályázatai lesznek nyilvánosak
- Sokat tankoltunk áprilisban
- Indulhat a Viagra-háború
- Pintér: Elijesztettük a terroristákat
- Húszszázalékos is lehet a reklámadó
- Az emberiség ezermilliárd dollárból nyaral
- Brüsszel kimondhatja: ennyi elég
- Szijjártó Boszniába vinné a magyar vállalkozókat
- Utazás és jog: amit az idei nyaralások előtt nem árt tudni
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
- ügyvéd
- könyvelő
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Messi állhat Neymar útjába a Barcelonánál
Johan Cruyff szerint nem jó ötlet két kapitányt tenni egy hajóra.