[origo] vállalkozói negyed
Nem vonzó, adószámszaki tilitoli - adótanácsadók az új kisadókról
Jankovics Soma|2012. 07. 12., 11:51|Utolsó módosítás:2012. 07. 12., 13:38|Az egyszerűsítés ígéretét nem váltja be, és az sem várható, hogy új munkahelyeket hoz a kormány két tervezett kisadója. A kisvállalkozási adó fő hátránya az lehet, hogy sok cég nem tudja majd befogadni a számláit.
JÁTSSZ ONLINE!
"Jól hangzik, de a könyvelőmmel kell átnéznem, hogy megéri-e" - reagált az [origo] megkeresésére egy autószerviz tulajdonosa. Más kisvállalkozás vezetője is azt mondta, hogy a könyvelője nélkül nem tudná megmondani, hogy választaná-e a kormány által kidolgozott két új kisadó valamelyikét.
A válaszuk nemcsak azt mutatja, hogy a bejelentés friss, ezért nem ismerik a részleteket, hanem azt is, hogy hiába az egyszerűsítés jegyében születtek, ugyanúgy bonyolult értelmezni az új terheket.
Orbán Viktor miniszterelnök a múlt hétfőn jelentette be a parlamentben a munkahelyvédelmi akciótervet, amely létrehozza a mikrovállalkozások tételes adóját, illetve a kisvállalkozások adóját. Ezen a héten kedden került fel a parlament honlapjára a két új adóról szóló, a részletekre is fényt derítő törvényjavaslat.
A 6 millió forintos árbevételig igénybe vehető tételes adó lényege az, hogy főállású vállalkozóként havi 50 ezer forint befizetésével mentesülni lehet a legtöbb adónem alól (kivéve az iparűzési, a jövedéki adót és az áfát). A kisvállalkozási adó a bérköltség és az eredmény összegére vet ki 16 százalékos adót, cserébe nem kell fizetni munkaadói járulékot (szociális hozzájárulási adót), társasági adót, szakképzési hozzájárulást és az osztalék utáni ehót.
"Vonzónak kellene lennie, nem az" - mondta Ruszin Zsolt, a Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke. Szerinte hiába az egyszerűsítési szándék, az adózók ugyanúgy, ahogy eddig, most sem fogják érteni az új szabályokat. A kisvállalati adót "adószámszaki tilitolinak, számmisztikának" tartja, úgy látja, csak annyi történik, hogy egyes adónemekből egy újat gyúrnak, azt viszont, hogy ez megéri-e, vagy sem, ugyanúgy bonyolult kiszámolni. Szerinte az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) bevezetése azért volt nagy előrelépés, mert egyszerűen utána lehetett számolni. "Az eva egyszerű volt, ez nem az" - foglalta össze.
Több munkahely nem lesz
Milus Ádám, az ABT tanácsadója szerint a kisvállalati adót azok a cégek vehetik majd igénybe, amelyek magánszemélyeknek adnak szolgáltatást, vagyis például fodrászatok, autószerelő műhelyek, építőipari kisvállalatok. Olyan cégekről van szó, amelyek anyagköltségszintje alacsony, azaz ide tartozhatnak még a szellemi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások is (könyvelőirodák, szoftverfejlesztés).
A 16 százalékos adó lényege, hogy nem jár több adóval az, ha a cég növeli a bérköltségét. Amennyivel többet fizet ki ugyanis a dolgozóinak, annyival csökkenti a nyereségét, márpedig ennek a két tételnek az összege adja az adó alapját. Elvileg a cégeket így nem éri hátrány azáltal, hogy többet fizetnek a dolgozóknak akár azért, mert új embert vettek fel, akár azért, mert fizetést emelnek, vagy eltitkolt jövedelmet vallanak be.
Felvenni azonban nem fognak embert csak emiatt, mondta Milus Ádám, aki szerint ehhez új megrendelések, vagyis gazdasági növekedés kellene. Arra azonban van esély szerinte, hogy az eddig be nem jelentett dolgozókat bejelentik. Ezzel új munkahelyek nem születnek, de a kormány mégis felmutathatja őket, mert megjelennek a statisztikákban.
Mégsem kevesebb a papír
A mikrovállalkozások tételes adójának vonzó oldala az, hogy csak a bevételi és kiadási bizonylatokat kell nyilvántartani, legalább is ezt ígérte Orbán Viktor a beszédében. Ezzel szemben a benyújtott törvény több más szempontot is rögzít, amit figyelembe kell venni, és adminisztrációt kell róla vezetni.
Például nyilatkozatot kell tenni arról, ha valaki a kisadózást választja, de arról is papírt kell küldeni, ha valaki nem munkaviszonyban dolgozik a cégnél. Ez könnyen megeshet például egy betéti társaságként működő családi vállalkozásnál, ahol az egyik családtag besegít, de nem alkalmazottként, hanem például kültagként.
A kisadózó vállalkozás számára azért is vonzó a tételes adó, mert 6 millió forintos éves árbevétel mellett ez 10 százalékos adót jelent csak. A törvény azonban arról is határozott, hogy ha valaki átlépi a határt, annak a 6 millió forint fölötti rész után 40 százalékos adót kell fizetnie. Ruszin Zsolt szerint ez ugyan nem sokkal több, mint az eva 37 százalékos kulcsa, de arra elég, hogy hosszas számolgatásokra kényszerítse a vállalkozásokat.
Ilyen számla nem kell
A leginkább azonban az bizonytalaníthatja el a kisadótól a vállalkozásokat, hogy számláikat nem tudják majd elfogadtatni más vállalkozásoknál. Ezt Orbán Viktor is említette a beszédében, amikor azt mondta, "azok számára lesz kedvező, akik a lakosság számára nyújtanak szolgáltatásokat, vagyis akiknek számláit más adóalanyok költségként már nem számolják el".
Hegedűs Sándor, az RSM DTM adótanácsadó partnere blogjában kifejtette, hogy a társasági adó alanyai számára nem lesz elszámolható költség a kisadózók által nyújtott szolgáltatás. "Praktikusan ez azt jelenti, hogy ezen adóalanyokkal a társasági adó alanyainak nem lesz érdemes szerződni" - írta. Ez azt jelenti, hogy aki a kisadót választja, számolhat azzal, hogy sok megrendelője nem lesz más vállalkozástól.
Ruszin Zsolt szerint ez ahhoz vezet, hogy a fodrász, aki egy színháznak dolgozik, nem fogja választani a tételes adót, mert a színház nem fogja felfogadni, mert nem írhatná le a szolgáltatását költségként.
A kisadózók által kiállított számla onnan ismerhető majd fel a törvényalkotók szándékai szerint, hogy kötelező lesz ráírni: "kisadózó vállalkozások tételes adójának alanya által kiállított számla". Géppel kiállított számlán ez némi utánajárással megoldható, de a kézzel számlát írók számára idegőrlő lehet, ha a számlára nekik kell majd felírni.
Címlapsztori»
Úgy kezdik el, hogy eszükben sincs fizetni
Mire lehet számítani ott, ahol maga az állam is egymilliárd forinttal tartozik egy vállalkozónak? A végletekig elkeseredett és sokszorosan körbetartozó építőipart új ...
- Öt ok, amiért perre mentek a devizahitelesek
- Csődbe ment az osztrák építőipari óriás
- Készen áll Európa a roamingháborúra
- Lesz itt magyar növekedés!
Úgy kezdik el, hogy eszükben sincs fizetni
Mire lehet számítani ott, ahol maga az állam is egymilliárd forinttal tartozik egy vállalkozónak? A végletekig elkeseredett és sokszorosan körbetartozó építőipart új ...
Tudják, hogy megy ez
Lehet-e Magyarországon tisztességesen vállalkozni, vagy a kifehéredéssel inkább saját magát pusztítja el egy vállalkozás? A legtöbb üzletember az utóbbira szavaz, ...
Száműzik a Bombát
A Bomba nem tartja magát energiaitalnak, és nem fizeti az azokra kivetett különadót. A fogyasztóvédelem ezt annyira komolyan vette, hogy azt javasolja, a boltok ne ...
Indul a roham az olcsó hitelért
A cégek már alig bírnak magukkal, mindenki azzal számol, hogy jut neki a Magyar Nemzeti Bank hétfőn induló olcsó hitelprogramjából. Új kertészeti áruházat nyitnának, ...
Matolcsy: Mi füvesítünk, önök járkáljanak!
Matolcsy György elment Siófokra, hogy bíztassa egy kicsit a helyi vállalkozókat. Félig megígérte, hogy ősszel újabb adag olcsó hitelt dobnak a piacra.
Kinek a munkahelyét tudta megvédeni a kormány?
Tavaly év elején hirdetett soha nem látott szociális adócsökkentést a kormány. A fiatalok és az idősek munkához jutását próbálták meg segíteni, a jelek szerint kisebb ...
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
Megint a trafikosok járnak jól
Megindult a harc a nyertes dohányboltosok kegyeiért. A Tesco és a Shell már hirdet, de a többi hipermarket és olajcég is arra készül, hogy magához édesgesse a koncesszió ...
Multimilliomos lesz a trafikos!
Lázár János milliós veszteségből bombabiztos üzletté varázsolja a nemzetidohánybolt-nyitást - aki ezt nem látta előre, az most fogja a fejét. Egy átlagos trafikos évi ...
Így jön ki az ezerforintos cigaretta
A dohánygyártók ezerforintos cigarettaárat vizionálnak dobozonként, és ez nem is túlzás. A cégeknek muszáj lesz árat emelniük, ha a trafikosokat illető 10 vagy 12 ...
Beleragadunk a nyolcórázásba
Elvileg sok lehetőség van a rendhagyó munkavégzésre, mégis mindenki azt szereti, ha a dolgozó napi nyolc órát bent ül a munkahelyén. A cégek sok esetben még mindig ...
Hová tűntek a gyógyszerek a patikából?
Sajnos nincs készleten, de megrendeljük - hangzik egyre többször a patikákban országszerte, amikor a beteg ki szeretné váltani a gyógyszerét. Az ellátás színvonala az ...
- Öt ok, amiért perre mentek a devizahitelesek
- Csődbe ment az osztrák építőipari óriás
- Készen áll Európa a roamingháborúra
- Lesz itt magyar növekedés!
- Budapest lekörözte Bécset és Prágát
- Készülnek a bírák a devizahiteles perekre
- 30 százalékos drágulást is hozhat az e-útdíj
- A legnagyobb gyógyszerbeszállító minden kórházzal szerződést bontott
- Leállítaná két erőművét az E.ON
- Kivonulnak Görögország hitelezői
- Irodisták festenek padokat a MÁV-nál
- Bankok kontra devizahitelesek: pániktól tart az állam
- A percdíjak 40 százaléka az államnak megy
- Nehezebben jutunk a pénzünkhöz
- Két hét múlva születik ítélet a horvát devizahiteles perben
- Vegyen luxushotelt!
- Három fontos téma a G8-csúcson
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
- ügyvéd
- könyvelő
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Öreg hal vagy alfahím?
Húsz év alatt keményebb, magányosabb lett, de még mindig harcol az álmáért. Orbán Viktor ötven éves.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Tíz percig tartott a per
Elhalasztották Oscar Pistorius perét, miután a vád még nyomozni akar a gyilkosság ügyében.