[origo] vállalkozói negyed
Vasárnaptól bárkit könnyebb kirúgni
[origo]|2012. 06. 25., 8:44|Utolsó módosítás:2012. 10. 24., 11:17|Hivatalosan július első napjától, vasárnaptól, vagyis a legtöbb dolgozónak hétfőtől hoz változást a munka törvénykönyvének módosítása. A szabályok rugalmasabbá váltak, de ez azzal is jár, hogy a munkavállalóknak jobban kell figyelniük, mint eddig, ha nem akarnak hátrányba kerülni. Több pénzt elvehet a munkaadó, ha a dolgozó tönkretesz egy gépet, nem lehet majd trükközni az orvosi igazolással, nem éri meg elhallgatni a terhességet, ugyanakkor kedvező változások jönnek a szabadságolásban. A változások miatt a leleményes cégvezetők már a jövő hétfőn új szerződéssel várhatják a dolgozókat.
JÁTSSZ ONLINE!
Jövő hétfőn a dolgozók valószínűleg ugyanúgy vonulnak íróasztalukhoz, munkapadjukhoz, ahogy eddig is, pedig a munkaügyi szabályok változása miatt teljesen új világ következik.
Július elsején lép életbe az új munka törvénykönyve, amely teljesen új szemléletet hoz a munkaadó-munkavállaló kapcsolatába, ugyanis jóval nagyobb hangsúly kerül a két fél egyedi megállapodásaira. Elfogadta a parlament az átmeneti szabályokat is, de ezt még nem hirdették ki a Magyar Közlönyben, így a kihirdetésig nem tekinthető hivatalosnak sem - mondta Máriás Attila, a BDO munkaügyi tanácsadója. A leleményesebb munkaadók akár már jövő hétfőn új munkaszerződéssel fogadhatják a dolgozóikat, akiknek sok esetben nem lesz választásuk, hogy aláírják-e az új szerződésüket.
Az új munka törvénykönyve jelentős változásokat hoz a jogokban és kötelezettségekben, és azon szakmák képviselői számára hátrányosabb, amelyeknél a munkaadó könnyen pótolhatja a dolgozót. Egy hiányszakmában a dolgozó kényelmes, egy könnyen cserélhető állásban dolgozó nehéz pozícióból indulhat a tárgyalásoknak.
Nehezebb lesz trükközni
Jövő hétfőtől mindenki számára új szabályok jönnek. Nehezebbé válik például a felmondással való trükközés is. Eddig az volt a szabály, hogy a kirúgási döntésről védett időszakban, például betegszabadság alatt, még csak értesíteni sem lehetett a dolgozót. Ezért könnyű volt időt nyerni vagy akár a felmondás jogosságát megkérdőjelezni egy apró trükkel, hogy a kirúgott dolgozó visszamenőleg, az előző nappal kiíratta magát az orvosával - így a felmondás közlése jogtalanná vált. Kirúgni a védett időszakban ezután sem lehet, a felmondás viszont közölhető, így ezekkel a napokkal már nem lehet trükközni.
Hasonlóképpen a terhesség is védett időszaknak minősül, viszont a munkavállaló nőknek eddig nem volt kötelező bejelenteniük a munkaadónál, hogy várandósak lettek. Ebből a munkaadóknak gyakran akadt problémájuk még akkor is, ha jóhiszeműen jártak el a kirúgásnál: nem tudhatták, hogy fel lehet-e mondani a nőnek, vagy sem. Az új szabályok szerint viszont csak akkor jár a védettség a terhes nőnek, ha előzetesen bejelenti, hogy gyereket vár. Hétfőtől tehát a terhes nőknek érdemes jelentkezniük a főnöknél, hogy elmondják, hogy állapotosak.
Aki maga szeretne elmenni a cégtől, annak új szabályok szerint kell kiszámítania, mennyi ideje lesz új állást találni. A felmondási idő ugyanis fix 30 nap lesz hétfőtől akkor, ha a munkavállaló kezdeményezi a felmondást, függetlenül attól, hogy mennyi ideje volt a cégnél. Eddig a munkaviszony hosszától függően plusznapok jártak. Ezek a plusznapok megmaradnak akkor, ha a munkaadó kezdeményezi a felmondást.
Viselkedjen jól!
Jobb, ha a dolgozók felkészülnek arra, hogy hétfőtől jól viselkednek, és teljesítik a munkakörhöz szükséges képességbeli elvárásokat, például megtanulnak angolul, ha erre van szükség a munkához, különben százezrektől búcsúzhat el kirúgáskor. Nem kell kirívó hibát elkövetni azonnali hatályú felmondáshoz, akkor is elveszíthető a végkielégítés, ha a munkaadó megindokolja, hogy a dolgozó magatartásával vagy a képességeivel volt baj.
Azt, hogy mi számít elfogadható magatartásnak és szükséges képességnek, a bírói gyakorlat fogja meghatározni. Ez bizonytalanságot szülhet a dolgozóban, de ez azért nem válhat kiskapuvá a cégek számára, hogy értelmetlen indokokkal bocsássanak el dolgozókat. Máriás Attila szerint előfordulhat például, hogy egy munkakör betöltése angolnyelv-tudáshoz kötött, és a munkavállaló a munkáltató által fizetett tanfolyamok után sem tud a munkaköri követelményeknek megfelelően megtanulni a nyelven. Ilyenkor a foglalkoztató úgy rúghatja ki a munkavállalót a képességére hivatkozva, hogy mentesül a végkielégítés megfizetése alól. Az új szabályok sem változtatnak tehát azon, hogy csak valós, világos és okszerű felmondással szüntetheti meg a munkaviszonyt a munkáltató - csak épp a végkielégítést könnyebben megúszhatja.
Az új törvénykönyv jóval kisebb szerepet szán a kollektív megállapodásoknak, így a kollektív szerződésektől is elvon eszközöket. Eddig hiába fordult elő, hogy valaki gyakran késett el a munkából, a büntetését csak a kollektív szerződésben meghatározott mértékben lehetett kiszabni, ezek voltak az úgynevezett hátrányos jogkövetkezmények. Az új szabályok alapján kollektív szerződés hiányában ez az egyedi munkaszerződésekben is kiköthető azzal a feltétellel, hogy a büntetés mértéke nem lehet több egyhavi alapbérnél. A munkavállaló a döntés ellen 30 napon belül bírósághoz fordulhat.
Változik a munkaszerződések egyik alapeleme is. Eddig a szerződések három kötelező eleme közé számított a munkavégzés helye, vagyis kötelező volt megadni, hol kell végezni a munkát. Ez az új szabályok szerint már nem lesz kötelező, vagyis ha kimarad a szerződésből, akkor az a hely lesz a munkavégzés helye, ahol a dolgozó szokásosan a munkáját végzi. Máriás Attila hozzátette, hogy a változó munkavégzési hely mint korábbi kategória megszűnik.
Címlapsztori»
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- Orbán: Volt, hogy nem számított a matek
- Hol a legdrágább a magyar föld?
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
Megint a trafikosok járnak jól
Megindult a harc a nyertes dohányboltosok kegyeiért. A Tesco és a Shell már hirdet, de a többi hipermarket és olajcég is arra készül, hogy magához édesgesse a koncesszió ...
Multimilliomos lesz a trafikos!
Lázár János milliós veszteségből bombabiztos üzletté varázsolja a nemzetidohánybolt-nyitást - aki ezt nem látta előre, az most fogja a fejét. Egy átlagos trafikos évi ...
Így jön ki az ezerforintos cigaretta
A dohánygyártók ezerforintos cigarettaárat vizionálnak dobozonként, és ez nem is túlzás. A cégeknek muszáj lesz árat emelniük, ha a trafikosokat illető 10 vagy 12 ...
Beleragadunk a nyolcórázásba
Elvileg sok lehetőség van a rendhagyó munkavégzésre, mégis mindenki azt szereti, ha a dolgozó napi nyolc órát bent ül a munkahelyén. A cégek sok esetben még mindig ...
Hová tűntek a gyógyszerek a patikából?
Sajnos nincs készleten, de megrendeljük - hangzik egyre többször a patikákban országszerte, amikor a beteg ki szeretné váltani a gyógyszerét. Az ellátás színvonala az ...
Kiharaptak egy falatot a Pilóta kekszből
A boltokban is a kisbetűs részek a legfontosabbak. Hiába látszik a csomagolás alapján valami egy- vagy félliteresnek, sokszor valójában kevesebb van a csomagban. A ...
Csórikanyar Pest árnyékában
Ha a tésztagyár öt kilométerrel arrébb épül, 17 millió forinttal többet kaphatott volna - csak egy példa azok közül a vállalkozások közül, amelyek hátrányba kerülnek, ...
Orbán Viktor legózik, az ország megújul
Az épülő nyíregyházi Lego-gyár területén időkapszulát elhelyező Orbán Viktor kiállt egy nála kicsivel nagyobb legóseriff elé, és megnyugtatta a magyarokat, hogy nálunk ...
Hol lakik a legtöbb adócsaló?
Húsz százalék alá süllyedt az eltitkolt jövedelmek aránya Magyarországon egy új tanulmány szerint. De hol feketéznek a legtöbbet?
Aki tud zsarolni, annak könnyebb
Nem keveset kockáztat az a vállalkozó, aki kicsit is erőteljesebben követeli jussát a több milliárdos adósságot felhalmozó kórházaktól. A legegyszerűbb büntetés, hogy ...
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- Orbán: Volt, hogy nem számított a matek
- Hol a legdrágább a magyar föld?
- 150 milliárd állami informatikára
- 130 forint lesz a maximális útdíj kilométerenként
- Zűrös ügyek kiteregetésével támadnánk Brüsszelt
- Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
- Minden második bank veszteséges
- Leállhat a forintot hajtó láthatatlan motor
- Szerződést kötöttek a trafiknyertesek
- Jöhet a reklámadó és a cégek rezsicsökkentése
- Nagyon nem jön a tranzakciós adó
- Navracsics: Az állami cégek a közjóért vannak
- Csányi Sándor: Nem kell tőlem féltenie a demokráciát senkinek
- A cégek pörögnek a bankok között
- Leépítések a rezsicsökkentés miatt
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
- ügyvéd
- könyvelő
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Szepesi: Velem csalta a sztárkajakos a popdívát
Minden eddiginél pikánsabb részletek kerültek elő az úszónő botránykönyvéből.