[origo] vállalkozói negyed
Egyelőre rémálomnak tűnik Matolcsy tündérmeséje
[origo]|2012. 06. 08., 9:12|Utolsó módosítás:2012. 06. 19., 16:26|A második Orbán-kormány legrosszabb GDP-adatának számít az idei első negyedéves, 1,4 százalékos visszaesésről tanúskodó statisztika, amely lényegében megegyezik a KSH első gyorsbecslésével. A Fidesz-KDNP-kormány ideje alatt ezt megelőzően nem zsugorodott a gazdaság. Egy elemző szerint csak fohászkodhatunk azért, hogy a külföld kihúzzon minket a csávából.
A magyar gazdaság 1,4 százalékkal esett vissza az első negyedévben - közölte részletes adatait a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az első negyedéves GDP-gyorsbecsléshez képest ez ugyan minimális (0,1 százalékpontos) javítás a szezonálisan kiigazított és a naptári hatástól megtisztított adatokban, de még mindig azt mutatja, hogy a magyar gazdaság teljesítménye jelentősen esett.
Az adatok ellentmondanak Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szavainak, aki magyar idő szerint péntekre virradó éjjel a CNN amerikai hírtelevíziónak azt mondta, "a válságnak vége". Szerinte a magyar gazdaság nem halad a katasztrófa felé, ehelyett azt mondta, a gazdaságpolitika egy "tündérmese", amely egy éven belül sikeres lesz.
Az egész éves adat sem lesz szívderítő a jelenleg látható állapotok szerint. A kormány hivatalosan még 0,1 százalékos növekedésben reménykedik, Orbán Viktor kormányfő és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az év első hónapjaiban még több olyan nyilatkozatot is tett, amelyben arra utaltak, hogy a második félévben beindul a német gazdaság, erre rákapcsolódunk, és az idén képes lesz növekedni a magyar gazdaság.
A kormány számítása komoly veszélybe került, mert a magyar gazdaság belső motorjai gyengék, az eurózónában pedig a válság nem látszik enyhülni. A görögök után a spanyolok csődveszélye is növekszik, és ha Görögország elhagyná az eurózónát, az az egész világgazdaság növekedési kilátásait is érdemben rontaná, miközben Kínából is a gazdaság lefékeződéséről érkeznek a hírek. Most már az elemzők nagy része is inkább az Európai Bizottság előrejelzését osztja, amely szerint 0,3 százalékos visszaesés várható az idén a magyar gazdaságban. Csütörtökön Simor András jegybankelnök jelezte, hogy az MNB stábja új prognózist készített, amely szintén recessziót valószínűsít.
|
Az NGM a külföldet okolja A Nemzetgazdasági Minisztérium kiadott közleményében azt írták, hogy a gazdaság "elsősorban a negatív külpiaci folyamatok következtében" zsugorodott. "Jól látható, hogy hazánk nem tudta függetleníteni magát a külpiacokon kibontakozó negatív tendenciáktól - olvasható a közleményben. A kormány viszont optimista: a Mercedes-gyártól, a munkaerőpiactól és az árfolyamkockázattól függetlenedő devizahitelesek "kellemes meglepetésétől" várják a fordulatot. A minisztérium a mínusz 0,7 százalékos nyers adatot emelte ki a közleményében, de a gazdasági összevetésben nem ezt, hanem a kiigazított adatot kell figyelembe venni. A munkanapok miatti eltérések és a szezonális hatások kiszűrésével 1,4 százalékos visszaesést kapunk. Ez a mérvadó szám. (Azért kell a munkanap- és szezonális hatással kiigazított adatot nézni, mert idén február 29 napos volt, három hónap alatt önmagában egyetlen nap, illetve munkanap plusz is sokat jelent a termelés szempontjából. Ezt jól mutatja, hogy a kiigazítatlan adat 0,7 százalékos zsugorodást mutat, míg a kiigazított ennek a dupláját.) A minisztérium azt írta, hogy minden jelentős szektor csökkenést mutatott, és ezt "kismértékűnek" írták le. Valójában a mezőgazdaság 8,4 százalékkal zsugorodott, ami nehezen értékelhető "kismértékű" csökkenésnek. Az ipar teljesítményének 3 százalékos gyengülése sem elhanyagolható, ahogyan az építőipar 5 százalékos visszaesésén sem lehet könnyen túllépni. |
Fohászkodhatunk a jó nemzetközi helyzetért
A KSH adatai szerint a GDP visszaesésében a mezőgazdaság is szerepet játszott 8,4 százalékos gyengülésével. Az ipar is rosszul teljesített, 3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a teljesítménye, ezen belül az évek óta zuhanó építőipar 5 százalékkal esett vissza. A járműgyártás jelentősen erősítette az ipar teljesítményét, ennek ellenére következett be a visszaesés. A szektorok közül egyedül a szolgáltatások teljesítménye tudott növekedni, de ez is csak 0,2 százalékkal, amiben szerepet játszik az áfa év eleji megemelése. A lakossági fogyasztás is visszahúzta a GDP-t, a fogyasztási kiadás 0,1 százalékkal mérséklődött. Az eddigi motor exportszektor is rosszul muzsikált, csupán 1 százalékkal nőtt a kivitel, de ennél is nagyobb mértékben, 1,5 százalékkal az import.
"Meg kell nézni a gyászos beruházási adatot, a beruházások 6,6 százalékkal estek vissza, ezzel folytatódott az évek óta tartó lejtmenet" - kommentálta az adatokat Németh Dávid. Az ING Bank vezető elemzője arra utal, hogy a befektetésen gondolkodó cégeket, vállalkozásokat elriasztja az elmúlt két év sokszor rögtönzésen alapuló gazdaságpolitikája, a hirtelen előkapott válságadók (hipermarket-, telekom-, energetikai és bankadó), a gyorsan változó szabályozási környezet, és az, hogy a bankok a rájuk rakott terhek (a bankadó mellett a végtörlesztés elsősorban) miatt a hitelezést nem indították be még mindig. A jövőbeli növekedést a beruházások alapozhatják meg, de amíg ezek csökkennek, nem marad más remény, mint hogy a külső környezet javul, és kihúzza a gödörből a magyar gazdaságot. "Fohászkodhatunk a jó nemzetközi helyzetért" - mondta az elemző, aki szerint azonban a jelek nem kedvezőek.
A szűk egy hónappal ezelőtt közzétett első becslésből még nem derült ki, hogy a gazdaság mely szektorai okozták a lejtmenetet, az okokat csak sejteni lehetett a havonta megjelenő különböző makrogazdasági statisztikák alapján. A KSH most részletes adatot közölt, amely igazolja a sejtéseket. Az első negyedéves adat azért is rossz hír, mert a 27 tagú EU-ban a legrosszabbak közé tartozik. Ennél rosszabb teljesítményt az EU-ban csak a görögök, a ciprusiak és a portugálok produkáltak, ami egyet jelent azzal is, hogy a magyar gazdaság leszakadása a fejlett nyugat-európai térségtől és az eurózónától folytatódik.
Az 1,4 százalékos zsugorodás nemcsak azért aggasztó jel, mert a legtöbb elemző ennél kisebb mínuszt várt, hanem azért is, mert a második negyedévről szállingózó különféle adatok egyre erősítik azt a feltételezést, hogy a gazdaság nem állt meg a lejtőn. A legutóbbi statisztika szerint az ipari termelés zuhant méreteset, hiába is kezdett el termelni a kecskeméti Mercedes-gyár, az építőiparban nem látszik a gödör alja, a kiskereskedelmi forgalom lényegében stagnál. Ezek mind arra utalnak, hogy a második negyedévben sem tud a pozitív tartományba kerülni a GDP-változás, ez pedig azt jelentené, hogy technikai értelemben is recesszióba süllyed a magyar gazdaság.
Címlapsztori»
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
- Meglibbent a japánok szoknyája
- Tűnés a falumból!
- Éledező növekedés, hatalmas államadósság
- Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
Megint a trafikosok járnak jól
Megindult a harc a nyertes dohányboltosok kegyeiért. A Tesco és a Shell már hirdet, de a többi hipermarket és olajcég is arra készül, hogy magához édesgesse a koncesszió ...
Multimilliomos lesz a trafikos!
Lázár János milliós veszteségből bombabiztos üzletté varázsolja a nemzetidohánybolt-nyitást - aki ezt nem látta előre, az most fogja a fejét. Egy átlagos trafikos évi ...
Így jön ki az ezerforintos cigaretta
A dohánygyártók ezerforintos cigarettaárat vizionálnak dobozonként, és ez nem is túlzás. A cégeknek muszáj lesz árat emelniük, ha a trafikosokat illető 10 vagy 12 ...
Beleragadunk a nyolcórázásba
Elvileg sok lehetőség van a rendhagyó munkavégzésre, mégis mindenki azt szereti, ha a dolgozó napi nyolc órát bent ül a munkahelyén. A cégek sok esetben még mindig ...
Hová tűntek a gyógyszerek a patikából?
Sajnos nincs készleten, de megrendeljük - hangzik egyre többször a patikákban országszerte, amikor a beteg ki szeretné váltani a gyógyszerét. Az ellátás színvonala az ...
Kiharaptak egy falatot a Pilóta kekszből
A boltokban is a kisbetűs részek a legfontosabbak. Hiába látszik a csomagolás alapján valami egy- vagy félliteresnek, sokszor valójában kevesebb van a csomagban. A ...
Csórikanyar Pest árnyékában
Ha a tésztagyár öt kilométerrel arrébb épül, 17 millió forinttal többet kaphatott volna - csak egy példa azok közül a vállalkozások közül, amelyek hátrányba kerülnek, ...
Orbán Viktor legózik, az ország megújul
Az épülő nyíregyházi Lego-gyár területén időkapszulát elhelyező Orbán Viktor kiállt egy nála kicsivel nagyobb legóseriff elé, és megnyugtatta a magyarokat, hogy nálunk ...
Hol lakik a legtöbb adócsaló?
Húsz százalék alá süllyedt az eltitkolt jövedelmek aránya Magyarországon egy új tanulmány szerint. De hol feketéznek a legtöbbet?
Aki tud zsarolni, annak könnyebb
Nem keveset kockáztat az a vállalkozó, aki kicsit is erőteljesebben követeli jussát a több milliárdos adósságot felhalmozó kórházaktól. A legegyszerűbb büntetés, hogy ...
Alig várják, hogy minden fillérünket követhessék
Már legalább háromszor módosították az adóhivatal és a bolti pénztárgépek összekapcsolásának a határidejét, pedig a kormány már az idén 95 milliárd forintos bevételt ...
- Meglibbent a japánok szoknyája
- Tűnés a falumból!
- Éledező növekedés, hatalmas államadósság
- Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
- Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
- Pert nyert egy devizahiteles a bank ellen
- Eladó a TV2
- Csányi Sándor: Nem kell tőlem féltenie a demokráciát senkinek
- Újabb milliókkal dobjuk meg a trafikost
- Orbán: Túl sok a szociális juttatás
- Szlovéniát már nem ajánlják befektetésre
- Elmúltnyolcévi szinten az államadósság
- Varga Mihály nyer, a józan ész veszít
- Tudjuk, hogy rossz lesz nyugdíjasként
- Nem kell a növekedést hajszolni
- Lassan eltűnnek a béren kívüli juttatások
- Az MKB tulajdonosa nem folytat előrehaladott tárgyalásokat senkivel az eladásról
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
- ügyvéd
- könyvelő
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Beckham megkönnyezte utolsó párizsi meccsét
Gólpasszt adott, majd lecserélték - már csak egy meccse van az angolnak.