[origo] vállalkozói negyed
Az idősebbek munkáját adná a kormány a fiataloknak
Jankovics Soma|2012. 06. 01., 8:06|Utolsó módosítás:2012. 06. 01., 10:56|A pályakezdők minimálbérének csökkentésén gondolkodik a kormány, ami egy külföldön széles körben alkalmazott módszer. Magyarországon a Gyurcsány-kormány idején állapodott meg az OÉT hasonló különbségtételen. Az eszköz a munkaerőpiaci szakértők szerint hatásos lehetne, viszont több állást nem teremtene, csak az idősebbek helyét kapnák meg a fiatalok.
Érdemes átgondolni a pályakezdők minimálbérének csökkentését - mondta Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár az Inforádió Aréna című műsorában csütörtökön. A külföldi példákra hivatkozva azt mondta, "ezzel óriási mértékben sikerült a pályakezdő fiatalok munkához jutását segíteni ezekben a tagállamokban". A Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken kiadott közleménye is pártolja az elképzelést, mondván, nemzetközi példák is igazolják, hogy differenciált minimálbérrel sokat javulhat a foglalkoztatottság.
"Nem elfajzott gondolat, de forradalmat nem csinálna" - reagált Köllő János, az MTA munkapiaci kutatócsoportjának munkatársának, aki szerint Magyarország ezzel nem lógna ki a világon. Inkább az a különleges, hogy egységes a minimálbér. Szerinte itthon annyi történne, hogy a kissé idősebbek helyett fiatalabbakat kezdenének alkalmazni a munkaadók.
Újraosztás, új állást nem teremt
A csökkentett minimálbér előnye, hogy az ezáltal munkához jutott fiatalok nem indulnak el a feketegazdaság felé. "Aki munkanélküliként kezd, annak már nincs visszaút" - ez már Fröhlich Péter, a P&Bert Management Consulting Group személyzeti tanácsadó ügyvezető igazgatójának véleménye. Hozzátette viszont, hogy az eszköz csak a szakképzetlen fiatalokon segít.
Előnyei ellenére csodafegyverként nem hat a pályakezdő minimálbér. "Csak a meglevő állásokat osztják újra, új állást nem teremt" - mondta Fröhlich Péter. Szerinte, ha bevezetné a kormányzat a rendszert, akkor sok fiatal egy pillanatra utcára kerülhetne, hogy utána újra felvegyék őket a vállalkozások - csak épp az alacsonyabb fizetésért. A fizetés egy része feketejövedelemmé alakulhatna át, vagyis a dolgozó bére szinten maradna, csak az állam esne el bevételtől.
Fiatalok a gyártósoron
Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Országos Szövetségének elnöke a Start-kártyához hasonlította az ötletet, amely szintén a fiatalok után ad járulékkedvezményt . Ennek szerinte érezhető hatása volt a piacon. (A különbség annyi, hogy a Start-kártya minden pályakezdőre vonatkozik, a minimálbér pedig a szakképzetlen, alacsony jövedelműekre leginkább.)
Csaposs Noémi szerint első sorban a betanított munkások, szalag mellett gyártósoron dolgozó fizikai munkásokat alkalmazó cégeknél a gyáriparban, feldolgozóiparban, összeszerelő üzemekben hatna a kormány terve, ha bevezetnék.
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének főtitkára szerint a szakképzetlen munkaerő leginkább Észak-Kelet-Magyarországra és Hajdú-Bihar megyére jellemző, így ott hatna főként a pályakezdő minimálbér.
Külföldön nem ritka
A kormány egy olyan eszközhöz nyúlna a hazai pályakezdők munkához jutásának támogatására, amely csak itthon sem teljesen ismeretlen, de több uniós tagállam már rég óta alkalmazza is. Magyarországon az Országos Érdekegyeztető Tanács tárgyalófelei 2005-ben, a Gyurcsány-kormány alatt állapodtak meg arról három évre, hogy különbséget tesznek a 0-2 év szakmai tapasztalattal rendelkezők és az ennél gyakorlottabbak között. Ez ugyan hasonló eszköz volt, mint a mostani javaslat, de a szakképzettekre (úgynevezett garantált bérminimum) vonatkozott csak, nem a minimálbéres fiatalokra.
Külföldön többek közt Nagy-Britannia, Franciaország és Magyarország visegrádi társai, a lengyelek, csehek és szlovákok is használják a fiatalok differenciált bérezését. Hollandiában 30-50 százalékos minimálbért kapnak a 16 év alattiak, majd 22-23 éves korig folyamatosan növekedve éri el a felnőtt minimálbér összegét. Csehországban, Lengyelországban és Cipruson a munkaviszony első 6-24 hónapjában fizetnek csökkentett minimálbért.
Címlapsztori»
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
- Orbán: Volt, hogy nem számított a matek
- Hol a legdrágább a magyar föld?
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- Brüsszel kimondhatja: ennyi elég
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
Megint a trafikosok járnak jól
Megindult a harc a nyertes dohányboltosok kegyeiért. A Tesco és a Shell már hirdet, de a többi hipermarket és olajcég is arra készül, hogy magához édesgesse a koncesszió ...
Multimilliomos lesz a trafikos!
Lázár János milliós veszteségből bombabiztos üzletté varázsolja a nemzetidohánybolt-nyitást - aki ezt nem látta előre, az most fogja a fejét. Egy átlagos trafikos évi ...
Így jön ki az ezerforintos cigaretta
A dohánygyártók ezerforintos cigarettaárat vizionálnak dobozonként, és ez nem is túlzás. A cégeknek muszáj lesz árat emelniük, ha a trafikosokat illető 10 vagy 12 ...
Beleragadunk a nyolcórázásba
Elvileg sok lehetőség van a rendhagyó munkavégzésre, mégis mindenki azt szereti, ha a dolgozó napi nyolc órát bent ül a munkahelyén. A cégek sok esetben még mindig ...
Hová tűntek a gyógyszerek a patikából?
Sajnos nincs készleten, de megrendeljük - hangzik egyre többször a patikákban országszerte, amikor a beteg ki szeretné váltani a gyógyszerét. Az ellátás színvonala az ...
Kiharaptak egy falatot a Pilóta kekszből
A boltokban is a kisbetűs részek a legfontosabbak. Hiába látszik a csomagolás alapján valami egy- vagy félliteresnek, sokszor valójában kevesebb van a csomagban. A ...
Csórikanyar Pest árnyékában
Ha a tésztagyár öt kilométerrel arrébb épül, 17 millió forinttal többet kaphatott volna - csak egy példa azok közül a vállalkozások közül, amelyek hátrányba kerülnek, ...
Orbán Viktor legózik, az ország megújul
Az épülő nyíregyházi Lego-gyár területén időkapszulát elhelyező Orbán Viktor kiállt egy nála kicsivel nagyobb legóseriff elé, és megnyugtatta a magyarokat, hogy nálunk ...
Hol lakik a legtöbb adócsaló?
Húsz százalék alá süllyedt az eltitkolt jövedelmek aránya Magyarországon egy új tanulmány szerint. De hol feketéznek a legtöbbet?
Aki tud zsarolni, annak könnyebb
Nem keveset kockáztat az a vállalkozó, aki kicsit is erőteljesebben követeli jussát a több milliárdos adósságot felhalmozó kórházaktól. A legegyszerűbb büntetés, hogy ...
Alig várják, hogy minden fillérünket követhessék
Már legalább háromszor módosították az adóhivatal és a bolti pénztárgépek összekapcsolásának a határidejét, pedig a kormány már az idén 95 milliárd forintos bevételt ...
- Orbán: Volt, hogy nem számított a matek
- Hol a legdrágább a magyar föld?
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- Brüsszel kimondhatja: ennyi elég
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- 130 forint lesz a maximális útdíj kilométerenként
- Eladó balatoni kempingek, kis szépséghibával
- Elhajtotta a konkurenst, fizethet az állam
- Minden második bank veszteséges
- KDB Bank: 90 milliós bukta a tranzakciós illetéken
- Egy féltékeny nő megszúrkálta alvó férjét
- Leállhat a forintot hajtó láthatatlan motor
- Pintér: Elijesztettük a terroristákat
- Navracsics: Az állami cégek a közjóért vannak
- Az MKB 116 milliárdot kér hitelezésre
- A háziorvosoknak csak csurran-cseppen
- A Raiffeisen vezére lemondana
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
- ügyvéd
- könyvelő
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Totális felfordulás a Real Madridnál
Láncreakciót indíthat Mourinho távozása. Klikkek és keserűség Madridban.