[origo] vállalkozói negyed
A Mercedes tarthatja víz felett a fuldokló magyar gazdaságot
Csernátony Csaba|2012. 03. 29., 0:02|Utolsó módosítás:2012. 04. 06., 14:46|A gazdaság a recesszió környékén egyensúlyoz, ha csütörtökön nem nyílna meg a Mercedes-gyár, szinte biztos lenne a zsugorodás. Így viszont van esély a stagnálásra vagy növekedésre. Az autóipar már máskor is segített Magyarországnak, az 1990-es éve közepén is ez volt az egyik húzószektor. A Daimler három éve döntött a helyszínről, Romániát, Szerbiát és Miskolcot előzte meg Kecskemét.
A Mercedes-gyár elindulása az idén fél százalékponttal járulhat hozzá a GDP emelkedéséhez, az összes várható autóipari beruházás (Opel, Audi) előkészítésével együtt pedig a többlet bőven 1 százalékos vagy annál is jobb lehet az idén.
Az autós beruházások jelentőségét mutatja, hogy a legfrissebb adatok szerint tavaly 1,4 százalékkal növekedett a gazdaság, vagyis a Mercedes egymaga a felét hozhatja ennek az eredménynek. Az elmúlt napokban, hetekben több gazdaságkutató intézet is azt vetítette előre, hogy a recesszió környékén egyensúlyoz 2012-ben a magyar gazdaság. A Századvég szerint épp csak nem fog zsugorodni, a GKI és a Pénzügykutató viszont 0,7 illetve 1,5 százalékos visszaesést jósol. Elképzelhető, hogy a gyárindítás tartja majd meg a pluszt.
Ráadásul az autóipari beruházások hatását nem szabad kizárólag egy évre vetíteni. Egyrészt a gyárépítés, a gépek beszerzése miatt már a termelés indítása előtt is javítják a mutatókat, tehát a Mercedes-hatás már a tavalyi számokban is jelentkezett, másfelől egy autógyár termelése fokozatosan fut fel, ezért áthúzódhat a következő évre is a gazdaságot felpörgető hatás.
Orbán Viktor a Győrben megtelepedett Audi - 2010 őszén bejelentett - bővítését nem véletlenül nevezte nemzetgazdasági jelentőségűnek. Szerinte a kibővített üzem csúcskapacitáson plusz 2 százalékpontos növekedési potenciált jelent a magyar gazdaságnak 2013-tól.
Drágább lesz a fémdarab
Az autógyárak, így a Mercedes-üzem vagy a jövőre induló Audi-gyár elindítása azonban csak egyszeri lökést ad, a következő években a növekedéshez akkor tesz hozzá, ha növeli a termelését, azaz az egy évvel korábbinál több autót készít.
Németh Dávid, az ING elemzője arra számít, hogy a kecskeméti gyár több mint 0,5-0,8 százalékpontos növekményt eredményezhet az idei GDP-ben, a másik két beruházás jótékony hatásával együtt pedig 1,3-1,5 százalékpont lehet a többlet.
A GDP mellett a külkereskedelmi mérleget, ezen belül a nettó exportpozíciót is javítja a Mercedes, azzal, hogy a Kecskeméten gyártott autókat külföldön adják el. Leegyszerűsítve ezt úgy kell elképzelni, hogy beérkezik a gyárba egy fémdarab, azt ott megmunkálják, beépítik az autóba, amelynek részeként sokkal többet fog érni, a kettő különbsége pedig a haszon. További plusz, hogy a munkahelyteremtés is segíti a növekedést, a munkához jutó emberek felhalmozása, megtakarítása és fogyasztásra fordított kiadásai is hozzájárulnak a GDP-hez. Nem beszélve a kecskeméti lakásfejlesztésekről vagy a város szállodáinak kihasználtságáról.

Mercedes B osztályú gépkocsi áll a Mercedes-Benz kecskeméti gyára előtt
Magyarországnak szerencséje van, hogy nálunk épp a drágább autók gyártói telepedtek meg. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője arra hívja fel a figyelmet, hogy miközben több autógyár problémákkal küzd, a prémium kategóriát képviselő cégek modelljeire nagy a kereslet, márpedig az Audi és a Mercedes is ebbe a körbe tartozik. Ezt igazolja, hogy a Mercedes anyacége, a Daimler februárban közölte, a kecskeméti gyárban készülő modellekre már akkor 100 ezer megrendelése volt.
Egyszer már segített
Az autógyárak eddig is sokat hozzátettek a magyar gazdaság növekedéséhez. Urbán László, a Magyar Suzuki vezérigazgató-helyettese tavaly egy autóipari konferencián közölte, az autóiparban 65-70 ezer fő dolgozik, a tavaly kiadott járműipari nagykönyv szerint pedig a GDP legalább 8 százalékát adja a szektor. A már működő gyárak - az esztergomi Suzuki, a szentgotthárdi Opel és a győri Audi - fontos szerepet játszottak abban, hogy a kilencvenes évek közepén magára talált a gazdaság.

A Mercedes B osztály belső tere
Az autóipar nagy súlyának egy gazdaságon belül kockázata is van. Jan Pociatek szlovák pénzügyminiszter 2009-ben úgy nyilatkozott: "Szlovákia hibát követett el, amikor gazdaságát túl szorosan az autóipar fejlesztéséhez kötötte. Az autógyártás gazdaságunk egyik fő pillére, ám egyben túlságosan kiszolgáltatottak vagyunk neki." Egy NGM-es tanulmány szerint ezt már az ezredforduló környékén is felismerték, ezért a szlovák gazdaságirányítás az elektronikai cégek felé fordult.
A megkérdezett elemzők szerint is kockázatot jelent, ha túlzottan az autóiparra támaszkodik egy gazdaság, de hozzátették, egyrészt Szlovákia gyorsan kilábalt a válságból, másrészt a magyar gazdaság, ezen belül az ipar nem csak ebből a szektorból él. Ott van például az elektronikai vagy a gyógyszeripar kiegészítőnek.
Régiós versenyt nyertünk
A gazdaságnak lökést adó kecskeméti gyár létrehozásáról több mint három évvel ezelőtt, 2008 nyarán döntött a Mercedes tulajdonosa, a Daimler-csoport, amelynek ez az első kelet-európai üzeme. A bejelentés előtt német lapok azt írták, hogy a Daimler Romániába, az erdélyi Nemeszsukra (Jucu) telepíti a gyárát, Emil Boc, Kolozsvár akkori polgármestere meg is erősítette, hogy az óriásvállalat által megbízott tanácsadó cég valóban érdeklődött a beruházási lehetőségek iránt. A cég emellett szerbiai és lengyelországi helyszínnel is szemezett, de Miskolc is pályázott, végül Kecskemétre esett a választás.
A bejelentés napján - 2008. június 18-án - Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök azt mondta, nem az állami támogatás mértékével nyertek, mert mind a három ország beígérte az EU által megengedett maximális támogatást. Szerinte két fő oka volt, hogy a Mercedes Kecskemétet választotta. Az egyik az autópálya-építési program, amelynek köszönhetően sztrádán elérhető a város, a másik pedig a Daimlert győzködő magyar szakemberek képzettsége.
Az ünnepségen Rainer Schmückle, a Mercedes-Benz személygépkocsi-üzletágának ügyvezető igazgatója azt is közölte, nem öt-tíz évre terveznek, a márka százéves története során még egyik gyárát sem zárta be, így Kecskeméttel is hosszú távra gondolkodnak. Egyelőre a következő három évre koncentrálnak, a tapasztalatok alapján döntik majd el, lesz-e további beruházásuk.
|
Mit is gyártanak Kecskeméten? A csillagos emblémát két modell orrára is felerősítik majd a kecskeméti szerelőszalagon. Elsőként a B osztály második generációjának gyártását jelentették be, a másik modell egyelőre még titkos, annyi valószínűsíthető, hogy az A osztály egyik modellváltozata lesz. Maga a B osztály önmagában közel sem lenne olyan érdekes autó, ha egyik gyártási helyszíne nem Kecskemét lenne. Első generációja nem tartozott a legjobban sikerült Mercedesek közé, renoméján így már csak javítani lehetett. Egy kicsit egyterűs, de valójában alig tágasabb, mint egy hagyományos alsó középkategóriás. Egy benzines és egy dízelmotorral kapható, két-két teljesítményszinttel. Már csak turbómotort szerelnek bele: vagy az 1,6-os feltöltött benzinest választjuk 122 (B180) vagy 150 (B200) lóerővel, vagy az 1,8-as dízelt 109 (B180 CDI) vagy 136 (B200 CDI) lóerővel, felárért a nem valami jól sikerült dupla kuplungos váltóval. Árlistája 6 845 300 forinttól 7 454 900 forintig terjed, itthon nem lesz népautó, Nyugat-Európa nyugdíjasai azonban tárt karokkal várják. |
Címlapsztori»
Úgy kezdik el, hogy eszükben sincs fizetni
Mire lehet számítani ott, ahol maga az állam is egymilliárd forinttal tartozik egy vállalkozónak? A végletekig elkeseredett és sokszorosan körbetartozó építőipart új ...
- Öt ok, amiért perre mentek a devizahitelesek
- Készen áll Európa a roamingháborúra
- Készülnek a bírák a devizahiteles perekre
- Budapest lekörözte Bécset és Prágát
Úgy kezdik el, hogy eszükben sincs fizetni
Mire lehet számítani ott, ahol maga az állam is egymilliárd forinttal tartozik egy vállalkozónak? A végletekig elkeseredett és sokszorosan körbetartozó építőipart új ...
Tudják, hogy megy ez
Lehet-e Magyarországon tisztességesen vállalkozni, vagy a kifehéredéssel inkább saját magát pusztítja el egy vállalkozás? A legtöbb üzletember az utóbbira szavaz, ...
Száműzik a Bombát
A Bomba nem tartja magát energiaitalnak, és nem fizeti az azokra kivetett különadót. A fogyasztóvédelem ezt annyira komolyan vette, hogy azt javasolja, a boltok ne ...
Indul a roham az olcsó hitelért
A cégek már alig bírnak magukkal, mindenki azzal számol, hogy jut neki a Magyar Nemzeti Bank hétfőn induló olcsó hitelprogramjából. Új kertészeti áruházat nyitnának, ...
Matolcsy: Mi füvesítünk, önök járkáljanak!
Matolcsy György elment Siófokra, hogy bíztassa egy kicsit a helyi vállalkozókat. Félig megígérte, hogy ősszel újabb adag olcsó hitelt dobnak a piacra.
Kinek a munkahelyét tudta megvédeni a kormány?
Tavaly év elején hirdetett soha nem látott szociális adócsökkentést a kormány. A fiatalok és az idősek munkához jutását próbálták meg segíteni, a jelek szerint kisebb ...
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
Megint a trafikosok járnak jól
Megindult a harc a nyertes dohányboltosok kegyeiért. A Tesco és a Shell már hirdet, de a többi hipermarket és olajcég is arra készül, hogy magához édesgesse a koncesszió ...
Multimilliomos lesz a trafikos!
Lázár János milliós veszteségből bombabiztos üzletté varázsolja a nemzetidohánybolt-nyitást - aki ezt nem látta előre, az most fogja a fejét. Egy átlagos trafikos évi ...
Így jön ki az ezerforintos cigaretta
A dohánygyártók ezerforintos cigarettaárat vizionálnak dobozonként, és ez nem is túlzás. A cégeknek muszáj lesz árat emelniük, ha a trafikosokat illető 10 vagy 12 ...
Beleragadunk a nyolcórázásba
Elvileg sok lehetőség van a rendhagyó munkavégzésre, mégis mindenki azt szereti, ha a dolgozó napi nyolc órát bent ül a munkahelyén. A cégek sok esetben még mindig ...
Hová tűntek a gyógyszerek a patikából?
Sajnos nincs készleten, de megrendeljük - hangzik egyre többször a patikákban országszerte, amikor a beteg ki szeretné váltani a gyógyszerét. Az ellátás színvonala az ...
- Öt ok, amiért perre mentek a devizahitelesek
- Készen áll Európa a roamingháborúra
- Készülnek a bírák a devizahiteles perekre
- Budapest lekörözte Bécset és Prágát
- Bankok kontra devizahitelesek: pániktól tart az állam
- Leállítaná két erőművét az E.ON
- Csődbe ment az osztrák építőipari óriás
- Máris korrigálják a Varga-csomagot
- Mennyibe kerül nekünk a második Varga-csomag?
- A percdíjak 40 százaléka az államnak megy
- Rogán: Már ősztől jöjjön az újabb 10 százalékos rezsicsökkentés
- 30 százalékos drágulást is hozhat az e-útdíj
- A legnagyobb gyógyszerbeszállító minden kórházzal szerződést bontott
- Eljön a részvények ideje?
- Irodisták festenek padokat a MÁV-nál
- Három fontos téma a G8-csúcson
- Vegyen luxushotelt!
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
- ügyvéd
- könyvelő
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Öreg hal vagy alfahím?
Húsz év alatt keményebb, magányosabb lett, de még mindig harcol az álmáért. Orbán Viktor ötven éves.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Tíz percig tartott a per
Elhalasztották Oscar Pistorius perét, miután a vád még nyomozni akar a gyilkosság ügyében.