[origo] vállalkozói negyed
Nem jut pénz céges angolórára az ország közepén
[origo]|2012. 03. 20., 13:49|Utolsó módosítás:2012. 03. 20., 17:55|Pályázniuk kell a cégeknek arra, amire eddig a szakképzési hozzájárulást költhették. A kiírások miatt a Pest megyében és Budapesten lévő cégek alig jutnak majd pénzhez, pedig pont ezeknek jutott a legtöbb forrás vállalati képzésekre, nyelvórákra.
JÁTSSZ ONLINE!
Morzsákért futhatnak versenyt a budapesti és Pest megyei vállalkozások, amelyek forrást szeretnének találni az alkalmazottaik képzésére. Január elsejétől megszűnt a szakképzési hozzájárulás felhasználásának lehetősége, helyette pályázati forrást csoportosítottak át, de az új rendszer hátrányosan érinti a közép-magyarországi régiót.
A tervezett pályázatcsomag (TÁMOP 2.1.3 kódnévre hallgat és három alpályázatot takar) célja a vállalkozások képzéseinek támogatása. Ez a pályázat felelne meg a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi ígéretének: a tárca az [origo]-val korábban azt közölte, hogy "fontosnak tartjuk a saját dolgozók képzésének támogatását, ezért a kieső képzési támogatási forrásokat hasonló nagyságrendben európai uniós források fogják pótolni". A szakképzési hozzájárulás fedezte a cégek továbbképzési programjait, sokan ebből fizették a vállalati angolórákat. (A döntés nyelviskolákra gyakorolt hatásáról itt olvashat.)
A kormányzat január elsejével szüntette meg annak lehetőségét, hogy a vállalkozások leírják a szakképzési hozzájárulásból a képzési költségeik egy részét. Emiatt éves szinten több tízmilliárd forint esik ki a cégektől, amelyet befizetnek az államnak, de a költségeket nem írhatják már le. Ehelyett kapnak összesen 21 milliárd forintot, amelyet az új Széchenyi-terv keretében pályázhatnak meg.
|
Csúszhat a kezdés Az eredeti menetrendhez képest csúszik a pályázat megnyitása: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján elérhető közlemény még azt írta, hogy "várhatóan 2012. február 20-án két új kiírás jelenik meg" a munkahelyi képzések támogatására, ezek végül mégsem jelentek meg. Az NFÜ-s pályázati menetrendben márciusi kezdés szerepel konkrét dátum nélkül, de értesülésünk szerint a kiírás májusra is csúszhat. (A fejlesztési ügynökség a cikk megjelenése után küldte el a válaszát. Ebben nem írtak májusi csúszásról, de arról igen, hogy "rendkívül sok észrevétel és módosítási javaslat érkezett".) |
Kovács Zoltán, a Training360 Kft. képzésekkel foglalkozó cég oktatásfejlesztési igazgatója szerint ez az összeg elenyésző a szakképzési hozzájáruláshoz képest, amely kalkulációja szerint évi 30-40 milliárd forintot jelentett. A 21 milliárd forintos pályázati keret ennél kisebb összeg, ráadásul 2013 végéig, azaz majdnem két évre szól. Az oktatásfejlesztési igazgató szerint Pest megyén kívül gyakorlatilag valóban kiváltja a szakképzésit a pályázat, de a közép-magyarországi (budapesti és Pest megyei) cégek még ebből a 21 milliárdból is alig látnak valamit.
Egymilliárd, húszmilliárd
A pályázatot úgy kellett kialakítani, hogy az úgynevezett konvergenciarégióknak kedvezzen, ennek Magyarországon Pest megye (és Budapest) kivételével minden más megye megfelel. A jelen pályázat esetében a 21 milliárdból 1 milliárd jut Közép-Magyarországnak, 20 milliárd a többi hat régiónak.
Ilyen jellegű, de kisebb (egy-két milliárdos) keretű pályázat eddig is futott, de sem azt, sem a szakképzési hozzájárulást nem különböztették meg területek szerint. A főváros gazdasági súlya miatt a legnagyobb összegeket a közép-magyarországi régióban költötték el eddig a cégek, az új pénzelosztási struktúra miatt viszont most szűk két évre egymilliárd forint marad a cégek dolgozóinak képzésére.
"Csepp a tengerben" - érzékeltette Kovács Zoltán, hogy milyen kevés ez az összeg, szerinte a pályázat megnyílása után napokon belül leköthetik a cégek a támogatási pénzt, amit két évre tervezett a kormányzat. Az oktatási igazgató szerint az alkalmazottaikat képző vállalatok 40-50 százalékban a szakképzési hozzájárulásból fedezték a költségeiket, és ehhez párosult 10-20 százaléknyi pályázati pénz. Ez most alapjaiban borul fel, a szakképzési hozzájárulás kiesik, a pályázati pénz pedig gyorsan elfogyhat. Kovács Zoltán szerint csak annak a cégnek van esélye, amely már előkészített pályázattal rendelkezik a pályázat kiírásakor.
Ennél durvább arányt említett a Dale Carnegie Magyarország felnőttképzési társaság, amely egy felmérést végzett a témában. Eszerint a cégek 63 százalékban fedezték szakképzésiből a költségeiket. A felmérésben résztvevők 72 százaléka mondta, hogy mindenképpen csökkentik a képzésre fordított összegeket.
Nehezebb ellenőrzés
Aki nyer, annak azonban előnyösebb lehet az új pályázati rendszer. Előnyösebb lesz a szakképzésihez képest a pályázat abból a szempontból, hogy szélesebb körben felhasználható: szinte bármilyen akkreditált képzés és több tevékenység elszámolható. Az is szimpatikus lehet a cégek számára, hogy a pályázatnál elszámolhatják a képzésre küldött alkalmazottjuk bérét a képzés idejére, vagyis nem éri hátrány őket amiatt, hogy kifizetik a bért, miközben képzésen ül alkalmazottjuk. A bér az elnyert összeg 20-30 százaléka lehet Kovács Zoltán tájékoztatása szerint, és a minimálbér ötszöröséig lehet igénybe venni. Azt is figyelembe kell venni, hogy egy dolgozóra legfeljebb 450 ezer forintot lehet elszámolni a képzési díjjal együtt.
Hátrány lesz viszont, hogy a pályázati rendszer más logikát igényel a szakképzési hozzájáruláshoz képest. A korábbi rendszerben a szakképzésit csak utólag kellett elszámolni, így a felhasználása rugalmas volt, most azonban nehezedik az ellenőrzéshez szükséges adminisztráció. A pályázatnál viszont előre meg kell mondani, hogy pontosan mire és hogyan költ a cég, ezért például, ha csak egy nappal is csúszik a tanfolyam, nem fizetik ki azt, ha nem jelentik be a pályáztatónál - mondta tapasztalatai alapján Kovács Zoltán.
Címlapsztori»
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- Orbán: Volt, hogy nem számított a matek
- Hol a legdrágább a magyar föld?
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
Megint a trafikosok járnak jól
Megindult a harc a nyertes dohányboltosok kegyeiért. A Tesco és a Shell már hirdet, de a többi hipermarket és olajcég is arra készül, hogy magához édesgesse a koncesszió ...
Multimilliomos lesz a trafikos!
Lázár János milliós veszteségből bombabiztos üzletté varázsolja a nemzetidohánybolt-nyitást - aki ezt nem látta előre, az most fogja a fejét. Egy átlagos trafikos évi ...
Így jön ki az ezerforintos cigaretta
A dohánygyártók ezerforintos cigarettaárat vizionálnak dobozonként, és ez nem is túlzás. A cégeknek muszáj lesz árat emelniük, ha a trafikosokat illető 10 vagy 12 ...
Beleragadunk a nyolcórázásba
Elvileg sok lehetőség van a rendhagyó munkavégzésre, mégis mindenki azt szereti, ha a dolgozó napi nyolc órát bent ül a munkahelyén. A cégek sok esetben még mindig ...
Hová tűntek a gyógyszerek a patikából?
Sajnos nincs készleten, de megrendeljük - hangzik egyre többször a patikákban országszerte, amikor a beteg ki szeretné váltani a gyógyszerét. Az ellátás színvonala az ...
Kiharaptak egy falatot a Pilóta kekszből
A boltokban is a kisbetűs részek a legfontosabbak. Hiába látszik a csomagolás alapján valami egy- vagy félliteresnek, sokszor valójában kevesebb van a csomagban. A ...
Csórikanyar Pest árnyékában
Ha a tésztagyár öt kilométerrel arrébb épül, 17 millió forinttal többet kaphatott volna - csak egy példa azok közül a vállalkozások közül, amelyek hátrányba kerülnek, ...
Orbán Viktor legózik, az ország megújul
Az épülő nyíregyházi Lego-gyár területén időkapszulát elhelyező Orbán Viktor kiállt egy nála kicsivel nagyobb legóseriff elé, és megnyugtatta a magyarokat, hogy nálunk ...
Hol lakik a legtöbb adócsaló?
Húsz százalék alá süllyedt az eltitkolt jövedelmek aránya Magyarországon egy új tanulmány szerint. De hol feketéznek a legtöbbet?
Aki tud zsarolni, annak könnyebb
Nem keveset kockáztat az a vállalkozó, aki kicsit is erőteljesebben követeli jussát a több milliárdos adósságot felhalmozó kórházaktól. A legegyszerűbb büntetés, hogy ...
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- Orbán: Volt, hogy nem számított a matek
- Hol a legdrágább a magyar föld?
- 150 milliárd állami informatikára
- Zűrös ügyek kiteregetésével támadnánk Brüsszelt
- Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
- Leállhat a forintot hajtó láthatatlan motor
- Jöhet a reklámadó és a cégek rezsicsökkentése
- 130 forint lesz a maximális útdíj kilométerenként
- Minden második bank veszteséges
- Szerződést kötöttek a trafiknyertesek
- Nagyon nem jön a tranzakciós adó
- Leépítések a rezsicsökkentés miatt
- Csányi Sándor: Nem kell tőlem féltenie a demokráciát senkinek
- A Provident ötvenmilliós bírságot kapott
- Velünk marad a pénzpumpa
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
- ügyvéd
- könyvelő
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Szepesi: Velem csalta a sztárkajakos a popdívát
Minden eddiginél pikánsabb részletek kerültek elő az úszónő botránykönyvéből.