[origo] vállalkozói negyed
Nyárra végleg bezárhat Ferihegy 1
[origo]|2012. 03. 14., 12:40|Utolsó módosítás:2012. 03. 14., 14:36|Nyárig teljesen megszűnhet a forgalom a Liszt Ferenc Repülőtér 1-es terminálján - értesült az [origo] az egyik reptéri boltostól. A repteret főleg a fapadosok használták, most ezek költöznek át a 2-es terminálra, ahonnan korábban a Malév-gépek repültek. Egy kereskedő becslése szerint ezren is dolgozhattak a terminálon.
Több vállalkozás és az alkalmazottaik várják sorsukat a Liszt Ferenc repülőtér 1-es terminálján (a korábbi Ferihegy 1-en), miután kiderült, hogy a Malév leállása miatt a Budapest Airport áttereli a megmaradt forgalmat a 2-es terminálra, üresen hagyva a kisebb 1-est.
Hardy Mihály, a reptér kommunikációs vezetője az [origo]-nak azt mondta, a bezárás nem megy egyik napról a másikra, de már értesítették a repülőtér dolgozóit és az üzleteket működtető vállalkozókat is. A szóvivő szerint a forgalom kétségkívül a Malév leállása miatt esett vissza, ezért kell bezárni az 1-es terminált.
A boltosok félnek
"Pánik van" - mondta egy édességbolt eladója az [origo]-nak arra, hogy milyen a hangulat a terminálon. Elmondása szerint folyamatosan beszélgettek egymással az elmúlt időben az egyes üzletek alkalmazottai, de pontosat a szerdai hírek után sem tudnak. "Mindenki izgul, mi lesz, mindenki félti a munkahelyét" - mondta az eladó.
Jelenleg még nagy a forgalom, "tele vagyunk utasokkal, a járatok is tele vannak" - mondta. Ez azért lehetséges, mert az 1-es terminál szolgálja ki még a fapados járatokat, a Malév-gépek pedig a 2-es terminált használták. Az átszervezés célja éppen az, hogy a nagyobb befogadóképességű 2-es terminál vigye a megmaradt utasforgalmat.
A reptér honlapja szerint a 2011-ben megnyílt SkyCourt utascsarnokkal 10,5 millió utas befogadására lett képes a 2-es terminál, míg a 2005-ben felújított 1-es csak 2,5 millió utast tud fogadni egy évben.
Az édességbolt eladója szerint a főnökük sem tud pontosat a bezárás menetrendjéről. Ezt megerősítette egy újságüzlet vezetője is, aki elmondta, hogy kaptak ugyan értesítést kedden, de konkrét dátumokat nem közöltek velük. Az mondta, várhatóan júliustól fogy el teljesen a forgalom az 1-es terminálon, bár addig is drasztikusan visszaesik az utasszám.
Az 1-es csarnok legnagyobb forgalmát ugyanis a Wizz Air adta, amelynek március 28-tól két hete lesz átköltözni a 2-es terminálra - mondta az üzletvezető. Úgy tudja, ezután 1-2 hónapig használja majd néhány gép az egyest, de ez csak alig 8-10 járatot jelent. A megszűnő utasforgalom ellehetetleníti a terminálon működő üzleteket, amelyek a hírlapárus szerint végképp bezárnak. "Nincs értelme áttelepülni" - mondta hozzátéve, hogy nagyjából ezer főt érint az 1-es terminál bezárása.
Wizz Air: Rendben van a dolog
A március végi időpontot és az átköltözés menetrendjét "sem megerősíteni, sem cáfolni" nem akarta Varró Balázs, a Wizz Air kommunikációs vezetője, mert elmondása szerint még tárgyalás alatt van az átköltözés, részletekkel nem tudott ezért szolgálni. Annyit elmondott, hogy "rendben van a dolog", és nem számít arra, hogy a 2-es terminálra való átköltözéssel a légitársaság rosszabbul járna. "Nem fog megjelenni a jegyárakban" - mondta.
Vízy András, a repülőtér hivatalos utasszállítást ellátó szolgáltatója, a Főtaxi szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy hivatalos értesítést még nem kaptak az 1-es terminál bezárásáról, a sajtóból értesültek a hírről. Szerinte a Főtaxi forgalmát nem befolyásolja a változtatás, hiszen az eddig három terminálra érkező utasmennyiség, most két terminálra - 2A és 2B - fog megérkezni.
Tamás Miklós, a City Taxi elnöke arról számolt be, hogy a Malév kiesése forgalomcsökkenést okozott a cégnek, de önmagában az 1-es terminál bezárása plusz forgalomkiesést már nem okoz. Elmondása szerint a repülőtérről a városba történő beszállítások 20-25 százalékkal estek vissza, de az átszervezés után csak annyi történik, hogy a másik két terminálra terelődik át az utasforgalom.
Címlapsztori»
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
- Brüsszel kimondhatja: ennyi elég
- Húszszázalékos is lehet a reklámadó
- Eladó balatoni kempingek, kis szépséghibával
- Elhajtotta a konkurenst, fizethet az állam
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
Megint a trafikosok járnak jól
Megindult a harc a nyertes dohányboltosok kegyeiért. A Tesco és a Shell már hirdet, de a többi hipermarket és olajcég is arra készül, hogy magához édesgesse a koncesszió ...
Multimilliomos lesz a trafikos!
Lázár János milliós veszteségből bombabiztos üzletté varázsolja a nemzetidohánybolt-nyitást - aki ezt nem látta előre, az most fogja a fejét. Egy átlagos trafikos évi ...
Így jön ki az ezerforintos cigaretta
A dohánygyártók ezerforintos cigarettaárat vizionálnak dobozonként, és ez nem is túlzás. A cégeknek muszáj lesz árat emelniük, ha a trafikosokat illető 10 vagy 12 ...
Beleragadunk a nyolcórázásba
Elvileg sok lehetőség van a rendhagyó munkavégzésre, mégis mindenki azt szereti, ha a dolgozó napi nyolc órát bent ül a munkahelyén. A cégek sok esetben még mindig ...
Hová tűntek a gyógyszerek a patikából?
Sajnos nincs készleten, de megrendeljük - hangzik egyre többször a patikákban országszerte, amikor a beteg ki szeretné váltani a gyógyszerét. Az ellátás színvonala az ...
Kiharaptak egy falatot a Pilóta kekszből
A boltokban is a kisbetűs részek a legfontosabbak. Hiába látszik a csomagolás alapján valami egy- vagy félliteresnek, sokszor valójában kevesebb van a csomagban. A ...
Csórikanyar Pest árnyékában
Ha a tésztagyár öt kilométerrel arrébb épül, 17 millió forinttal többet kaphatott volna - csak egy példa azok közül a vállalkozások közül, amelyek hátrányba kerülnek, ...
Orbán Viktor legózik, az ország megújul
Az épülő nyíregyházi Lego-gyár területén időkapszulát elhelyező Orbán Viktor kiállt egy nála kicsivel nagyobb legóseriff elé, és megnyugtatta a magyarokat, hogy nálunk ...
Hol lakik a legtöbb adócsaló?
Húsz százalék alá süllyedt az eltitkolt jövedelmek aránya Magyarországon egy új tanulmány szerint. De hol feketéznek a legtöbbet?
Aki tud zsarolni, annak könnyebb
Nem keveset kockáztat az a vállalkozó, aki kicsit is erőteljesebben követeli jussát a több milliárdos adósságot felhalmozó kórházaktól. A legegyszerűbb büntetés, hogy ...
Alig várják, hogy minden fillérünket követhessék
Már legalább háromszor módosították az adóhivatal és a bolti pénztárgépek összekapcsolásának a határidejét, pedig a kormány már az idén 95 milliárd forintos bevételt ...
- Brüsszel kimondhatja: ennyi elég
- Húszszázalékos is lehet a reklámadó
- Eladó balatoni kempingek, kis szépséghibával
- Elhajtotta a konkurenst, fizethet az állam
- Pintér: Elijesztettük a terroristákat
- Aprópénzért szorongatja a kormány a médiát
- Egy féltékeny nő megszurkálta alvó férjét
- KDB Bank: 90 milliós bukta a tranzakciós illetéken
- Indulhat a Viagra-háború
- 130 forint lesz a maximális útdíj kilométerenként
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- Hol a legdrágább a magyar föld?
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- Raiffeisen-vezér: Nem hibáztam, de az életművem nem kockáztatom
- Újra gázt keresnek Makónál
- Az MKB 116 milliárdot kér hitelezésre
- A Fidesz 2017-ig kitolná az árfolyamgátat
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
- ügyvéd
- könyvelő
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Totális felfordulás a Real Madridnál
Láncreakciót indíthat Mourinho távozása. Klikkek és keserűség Madridban.