[origo] vállalkozói negyed
Tizenkét éve nem indult ilyen rosszul az év
[origo]|2012. 02. 23., 13:59|Utolsó módosítás:2012. 02. 23., 14:23|Az NFSZ friss statisztikája szerint az elmúlt tizenkét évben nem kezdődött ilyen rosszul az év a munkaerőpiacon, ha az állástalanok decemberi és januári számát vetjük össze. Százezerrel többen kerestek állást januárban, mint decemberben, amit csak részben magyaráz a szokásos év eleji megugrás, a cégek leépítése is nagyban benne van.
JÁTSSZ ONLINE!
Januárban 96 100 fővel több ember keresett állást, mint tavaly decemberben. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat azt írta jelentésében, hogy minden januárban jelentős mértékű növekedés következik be az álláskeresők számában, de azt is hozzátették, hogy az ugrás mértéke nagyobb volt, mint 2011-ben.
Az emelkedés olyannyira nagy volt, hogy az elmúlt 12 évben nem volt még ekkora év eleji ugrás egyik hónapról a másikra a regisztrált álláskeresők számában. Tavaly januárban is hasonlóan nagy mértékű volt az növekedés, akkor 93 ezerrel nőtt a munkakeresők száma decemberről, de a csütörtökön közölt adat ezt is felülmúlta.
Összességében az álláskeresők száma kisebb, mint tavaly januárban, tehát nem a munkanélküliek abszolút száma a riasztó az adatsorban, hanem az emelkedés mértéke, amely közel százezer fővel több regisztrált álláskeresőt jelent. A 2001 és 2009 közötti adatok azt mutatták, hogy a december-januári "szokásos" ugrás 24-48 ezer emberrel több álláskeresőt jelent. A szokásos emelkedést részben az magyarázza, hogy év végén lejárnak közfoglalkoztatási programok, az év elején kezdődőknek pedig még idő kell, amíg felfutnak.
A "szokásos" megugrás mellett a cégvilágban történő leépítések is magyarázzák az álláskeresők számának drasztikus emelkedését. Az NFSZ azt írta a jelentésben, hogy a munkáltatók "több esetben éltek a létszámleépítés eszközével", illetve az is szerepet játszhat, hogy az év végéig határozott idejű szerződéssel rendelkezőkkel is kisebb arányban hosszabbítottak.
Az adatsorból nem derül ki egyértelműen, hogy mitől nőtt meg ennyire az álláskeresők száma, de van néhány erre utaló jel. Az egykulcsos adózás kedvezőtlen hatásai ellen létrehozott bérkompenzációs rendszer a munkaadókat érinti hátrányosan, akiket az [origo] számításai szerint a rendszer önmagában a kirúgások felé terel. Egy olvasónk kérdésünkre megírta, hogy őt nagyrészt azért rúgták ki, mert a cég nem akarta kifizetni a többletfizetését. Azt is hozzátette, hogy az érdi munkaügyi hivatalban csak egy hónappal későbbre kapott időpontot, akkora volt a túljelentkezés.
Kedvezőtlen kilátást jelent, hogy az állástalanok száma tovább nőhet, mivel a jelenlegi adatok még nem tartalmazzák a Malév leállása és a Nokia leépítése miatt munka nélkül maradtakat. Igaz, a Nokia komáromi gyáránál sok felvidéki magyar dolgozott, aki nem a magyarországi statisztikákban fog álláskeresőként megjelenni, viszont mind a légitársaság, mind a finn elektronikai vállalat magával ránthatja a beszállítóit, amelyeknél szintén elbocsátások lehetnek.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat kimutatása szerint januárban Szabolcs-Szatmár és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt a legnagyobb az álláskeresők száma, míg a decemberről való ugrás százalékos értéke Szabolcsban, Békésben, Tolnában és Somogyban volt a legnagyobb.
Címlapsztori»
Úgy kezdik el, hogy eszükben sincs fizetni
Mire lehet számítani ott, ahol maga az állam is egymilliárd forinttal tartozik egy vállalkozónak? A végletekig elkeseredett és sokszorosan körbetartozó építőipart új ...
- Készen áll Európa a roamingháborúra
- Öt ok, amiért perre mentek a devizahitelesek
- Bankok kontra devizahitelesek: pániktól tart az állam
- Készülnek a bírák a devizahiteles perekre
Úgy kezdik el, hogy eszükben sincs fizetni
Mire lehet számítani ott, ahol maga az állam is egymilliárd forinttal tartozik egy vállalkozónak? A végletekig elkeseredett és sokszorosan körbetartozó építőipart új ...
Tudják, hogy megy ez
Lehet-e Magyarországon tisztességesen vállalkozni, vagy a kifehéredéssel inkább saját magát pusztítja el egy vállalkozás? A legtöbb üzletember az utóbbira szavaz, ...
Száműzik a Bombát
A Bomba nem tartja magát energiaitalnak, és nem fizeti az azokra kivetett különadót. A fogyasztóvédelem ezt annyira komolyan vette, hogy azt javasolja, a boltok ne ...
Indul a roham az olcsó hitelért
A cégek már alig bírnak magukkal, mindenki azzal számol, hogy jut neki a Magyar Nemzeti Bank hétfőn induló olcsó hitelprogramjából. Új kertészeti áruházat nyitnának, ...
Matolcsy: Mi füvesítünk, önök járkáljanak!
Matolcsy György elment Siófokra, hogy bíztassa egy kicsit a helyi vállalkozókat. Félig megígérte, hogy ősszel újabb adag olcsó hitelt dobnak a piacra.
Kinek a munkahelyét tudta megvédeni a kormány?
Tavaly év elején hirdetett soha nem látott szociális adócsökkentést a kormány. A fiatalok és az idősek munkához jutását próbálták meg segíteni, a jelek szerint kisebb ...
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
Megint a trafikosok járnak jól
Megindult a harc a nyertes dohányboltosok kegyeiért. A Tesco és a Shell már hirdet, de a többi hipermarket és olajcég is arra készül, hogy magához édesgesse a koncesszió ...
Multimilliomos lesz a trafikos!
Lázár János milliós veszteségből bombabiztos üzletté varázsolja a nemzetidohánybolt-nyitást - aki ezt nem látta előre, az most fogja a fejét. Egy átlagos trafikos évi ...
Így jön ki az ezerforintos cigaretta
A dohánygyártók ezerforintos cigarettaárat vizionálnak dobozonként, és ez nem is túlzás. A cégeknek muszáj lesz árat emelniük, ha a trafikosokat illető 10 vagy 12 ...
Beleragadunk a nyolcórázásba
Elvileg sok lehetőség van a rendhagyó munkavégzésre, mégis mindenki azt szereti, ha a dolgozó napi nyolc órát bent ül a munkahelyén. A cégek sok esetben még mindig ...
Hová tűntek a gyógyszerek a patikából?
Sajnos nincs készleten, de megrendeljük - hangzik egyre többször a patikákban országszerte, amikor a beteg ki szeretné váltani a gyógyszerét. Az ellátás színvonala az ...
- Készen áll Európa a roamingháborúra
- Öt ok, amiért perre mentek a devizahitelesek
- Bankok kontra devizahitelesek: pániktól tart az állam
- Készülnek a bírák a devizahiteles perekre
- Budapest lekörözte Bécset és Prágát
- Mennyibe kerül nekünk a második Varga-csomag?
- Leállítaná két erőművét az E.ON
- Máris korrigálják a Varga-csomagot
- A percdíjak 40 százaléka az államnak megy
- Rogán: Már ősztől jöjjön az újabb 10 százalékos rezsicsökkentés
- Csődbe ment az osztrák építőipari óriás
- 30 százalékos drágulást is hozhat az e-útdíj
- Eljön a részvények ideje?
- Görög joghurttal lett az év üzletembere
- A legnagyobb gyógyszerbeszállító minden kórházzal szerződést bontott
- Emelkedik a telefonadó, drágább lesz a készpénzfelvétel
- Három fontos téma a G8-csúcson
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
- ügyvéd
- könyvelő
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Öreg hal vagy alfahím?
Húsz év alatt keményebb, magányosabb lett, de még mindig harcol az álmáért. Orbán Viktor ötven éves.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Tíz percig tartott a per
Elhalasztották Oscar Pistorius perét, miután a vád még nyomozni akar a gyilkosság ügyében.