Busójárás közben büntettek az adóellenőrök
MTI|2012. 02. 22., 16:28|Utolsó módosítás:2012. 02. 22., 16:41|Szabálytalanul árult rizsbort és hamis futballklubemblémákat is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai és pénzügyőrei a kedden véget ért mohácsi busójáráson, ahol az ellenőrzött vendéglátók, kereskedők több mint 40 százaléka vétett az adójogszabályok ellen.
JÁTSSZ ONLINE!
A NAV szerdai közleményében azt írta, hogy munkatársaik mintegy két tucat árusnál vizsgálódtak a busójáráson. Esetenként több százezer forintos vagy milliós büntetést is kiróhatnak.
Példaként hozták fel, hogy találkoztak olyan adószám nélkül dolgozó kereskedővel, aki a lebukását követően is folytatta a tevékenységét. Ajándéktárgyainak értékesítését a másodszori ellenőrzés után sem hagyta abba, mondván: gyűjt a következő bírságra.
A NAV közölte azt is, hogy a pénzügyőrök több mint száz hamis futballklubemblémát találtak egy elárusító pult alatt, amiért az elkövetőt áru hamis megjelölése okán több tízezer forint bírsággal sújtják, a hamis termékeket pedig elkobozzák.
Az ellenőrök a busójárás ideje alatt lefoglaltak 30 liter rizsbort, amelynek eredetét a kereskedő nem tudta igazolni. Mivel nem adott nyugtát a próbavásárlás során, jövedéki törvény megsértése és nyugtaadás elmulasztása miatt is büntetést kap, amelynek együttes összege meghaladhatja az 1,1 millió forintot.
[origo] címlapon»
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
- Mitől zuhannak a Facebook-papírok?
- Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
- Erősebb lett a forint
- Kilenc új adó után hirdetne adóstopot a kormány
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
Állami cég romjain lettek magyar kőkirályok
Egyszer már majdnem csődbe ment, de végül elkerülte a felszámolást, ma pedig a legtöbbet foglalkoztatott kőfaragó vállalkozás az országban a Reneszánsz Zrt. A süttői ...
Jöhet a kilóra mért tojás
A kis tojás olcsóbbnak tűnik, de valójában drágább, ráadásul a boltok ezekkel hirdetik magukat. A Vidékfejlesztési Minisztérium véget vetne a trükközésnek, és bevezetné, ...
Szexi kelet-európaiként kap esélyt a Nanushka
Már van értékesítési vezetője, és agresszív terjeszkedést tervez Japánban és az Egyesült Államokban a Nanushka divatcég, melybe a közelmúltban fektetett be félmilliárd ...
Legyen észnél, ha nyáron hívatja a főnök!
Rengeteg változást hoznak a nyártól érvénybe lépő új munkajogi szabályok, amelyek rugalmasabbá tehetik a cégek életét, és így jó tesznek a gazdaságnak. A munkavállalók ...
Sok hűhó egymilliárd forintért
A kormány szembement saját adminisztrációcsökkentő és kisadókat eltörlő kijelentéseivel, amikor bevezette a veszélyes anyagokkal dolgozó cégeket sújtó katasztrófaadót. ...
Két éve tologatja zöld ígéretét a Fidesz
Érik a zöldbank végleges koncepciója, amelyet a Fidesz-kormány már évek óta dédelget. A piacon lévő bankok közül a Gránit, a Széchenyi és a Takarékbank is szóba jöhet ...
Így csinált két srác naponta 400 milliót
Nem a várható profit, sokkal inkább egy versenytárs kiiktatása lebeghetett Mark Zuckerberg szeme előtt, amikor úgy döntött a hétvégén, hogy egymilliárd dollárt, azaz ...
Lézengő vásárlók között dúl a plázaháború
Lázadoznak a bevásárlóközpontokban üzlethelyiséget bérlő kereskedők a hazai plázák üzletpolitikája, elsősorban a bérleti díjak szintje ellen. A díjak ugyan csökkentek, ...
Magyar áruházakba csatornázná a családi pótlékot a kormány
Fontolgatja a kormány, hogy a családi pótlékot az élelmiszer-vásárlásra fordítható Erzsébet-utalványokban adnák oda az embereknek. Ez az egyelőre alig 100 milliárd ...
A Mercedes tarthatja víz felett a fuldokló magyar gazdaságot
A gazdaság a recesszió környékén egyensúlyoz, ha csütörtökön nem nyílna meg a Mercedes-gyár, szinte biztos lenne a zsugorodás. Így viszont van esély a stagnálásra vagy ...
Matolcsy fejére nő az adóhatóság
Az adóhatóság véleménye dominál az adópolitikai vitákban, a hivatal ötletei úgy mennek át a gazdasági minisztériumon, mint kés a vajon - állítják a minisztérium és a ...
Visszavonul Don Jim, aki új életet adott a McDonald'snak
Távozik a világ legismertebb hamburgerláncának éléről Jim Skinner, a társaságot közel tíz évvel ezelőtt a padlóról felállító vezérigazgató. Irányítása alatt zöldebbé, ...
- Mitől zuhannak a Facebook-papírok?
- Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
- Erősebb lett a forint
- Kilenc új adó után hirdetne adóstopot a kormány
- Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
- A magyarok is jól járnak a német béremeléssel
- K&H: A fogyasztók fizetik a sárgacsekk-adót
- Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
- Bevált embereit viszi a MÁV-hoz az új elnök-vezérigazgató
- Indul az adóvita tizenhárom órája - percről percre a parlamentből
- Nem bíbelődne az állam a nyugdíjrészvényekkel
- Emelte árait, kilőtt a Ryanair profitja
- Még az uniós rosta is vár a telefonadóra
- Adózási teendők torlódnak a cégek előtt
- Árfolyamgát: gyenge kezdés után már rohamra készülnek a bankok
- Június végi IMF-rajtot vár a kormány
- Alacsonyabb árakkal hódítana az új áramszolgáltató
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
Ha szeretné tudni, hogy terméke, szolgáltatása milyen besorolásba tartozik, akkor kattintson a vállalkozói negyed keresőjére!
- ügyvéd
- könyvelő
- segítünk döntéseiben
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért
Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.