[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

A Tesco elkerülné a tömeges elbocsátásokat

MTI|2012. 02. 19., 10:32|Utolsó módosítás:2012. 02. 19., 12:56|

Sok cég még számol, de az látható, hogy a munkaadók számára komoly terhet jelent a béremelési kötelezettség. A Tescónál azt közölték, hogy vizsgálják, hogyan lehet ellensúlyozni a változások negatív hatását, és szeretnék elkerülni a kirúgásokat.

JÁTSSZ ONLINE!

A magyarországi cégek többsége megértette, hogy érdemes teljesíteni az elvárt béremelést, az idei bérkompenzáció végrehajtásánál ugyanakkor a munkahelyek megtartását tekintik elsődleges szempontnak - derült ki cégek és szervezetek válaszaiból, amelyet az MTI azon kérdésére adtak, hogy miként alakulnak a bérek az idén.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára elmondta, a kereskedelemben 340 ezer alkalmazott dolgozik, és az alapbér mellett a dolgozók sok helyen kapnak mozgóbért.

"Sokan még számolnak" - mondta Vámos György arra a kérdésre, hogy hogyan alakul a bérkompenzáció a kereskedelemben. Hozzátette, vegyes a kép, vannak olyan vállalkozások, ahol eddig nem kompenzáltak, sok vállalkozásnál pedig még nincs is döntés arról, mennyivel tudják emelni a béreket.

A minimálbér és a szakmai bérminimum 18, illetve 15 százalékos emelése a kereskedelemben is nagy terhet jelent, sokszor a cégek által béremelésre szánt összeg nagy részét leköti ez a kötelező emelés - mondta a főtitkár. Kiemelte ugyanakkor, hogy a kötelező béremeléseket mindenki végrehajtja.

A főtitkár szerint a - főként az első félévi - bizonytalan piaci helyzet nehezíti meg a bértervezést. Kifejtette, hogy a költségek átcsoportosítása nehéz a kereskedelmi fogyasztás 2007 és 2010 közötti visszaesése miatt, mivel a vállalkozások közül, akinek volt tartaléka, az már mozgósította.

Sok vállalkozás azt tekinti fő feladatának, hogy megmaradjanak a munkahelyek, megtartsák dolgozóikat - hangsúlyozta Vámos György, hozzáfűzve, hogy a bérkompenzáció minden cégnek érdeke és egyben akarata, és jó, hogy a kormány támogatja.

A Tesco Global Áruházak Zrt.-nél - amely Magyarországon 22 ezer munkavállalót foglalkoztat - azt közölték: a januártól életbe lépett új adószabályok miatt sajnos a Tesco munkavállalói közül is sokaknak lett kevesebb a nettó bérük.

"A Tesco vezetősége megérti, hogy ez a kiesés munkavállalóinak problémát okoz, ezért még jelenleg is vizsgálja, hogyan lehetne csökkenteni az új adótörvény negatív hatásait" - közölte a cég.

Az azonban már most is látszik, hogy a jogszabályi változások hatását teljes mértékben nem lehet ellensúlyozni, mert az nagymértékű létszámleépítéshez vezetne - olvasható a cég válaszában.

Kiemelik, hogy elsődleges céljuk a munkahelyek megőrzése, így kizárólag olyan megoldások jöhetnek szóba, amelyek nem járnak nagymértékű létszámleépítéssel vagy munkaidő-csökkenéssel, azaz az emberek nem járnak még rosszabbul az adójogszabályok változása miatt.

A Tescónál az elmúlt évekhez hasonlóan az idén sem csökkentik a béren kívüli juttatások körét, illetve azok mértékét.

A Magyarországon 8000 munkavállalót foglalkoztató és 11 leányvállalattal jelen lévő Bosch-csoport regionális kommunikációs igazgatója, Ficzere Ferenc azt mondta, a cégcsoport a béreket 2012-ben átlagosan a kormány által megfogalmazott elvárásokon túl tudta emelni, elsősorban annak köszönhetően, hogy sikeres évet zártak világszinten is, és Magyarországon is.

Kifejtette, hogy a béremelés átlagos mértéke vállalatonként eltérő, és a különböző bérkategóriák esetén jelentkező bérköltség-növekedés a jogszabályok változása miatt még ennél is szélesebb sávban mozog. Kiemelte, a béren kívüli juttatásokat a béremeléstől függetlenül kezelik.

Ficzere Ferenc elmondta, hogy a bérköltség-növekedés mértékét éves szinten nehéz pontosan megmondani, a tervadatokat az állami bérköltség-kompenzáció, a vállalat idei növekedése jelentősen befolyásolja, így ezt pontosan csak a gazdasági év végén lehet látni. Hozzáfűzte, hogy egyelőre nem állnak rendelkezésre adatok arról, hogy az állami bérkompenzációt az egyes vállalataiknál milyen mértékben tudják igénybe venni.

A vállalatcsoport létszáma Magyarországon egy év alatt 6300-ról 8000 főre nőtt. Ez a növekedés tovább folytatódik, ha a világpiacon tapasztalható trendek lényegesen nem változnak, így az elbocsátás vagy a részmunkaidős foglalkoztatás a bérköltségek csökkentése érdekében fel sem merült - mondta a kommunikációs igazgató.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára saját tapasztalatai alapján arról számolt be, hogy a kötelező béremelést - minimálbér, garantált bérminimum - minden, velük kapcsolatban álló vállalkozás meglépi. Megértették a vállalkozások azt is, hogy a bérkompenzáció érdekében az elvárt béremelést is érdemes teljesíteni, így elérve, hogy a munkavállalók nettó pozíciója ne romoljon - mondta a főtitkár.

Hozzátette: a kompenzáció nem biztos, hogy mindenütt sikerült már a februári béreknél, sokan hezitálhattak a cafeteriarendszerek átalakításával is, ugyanakkor meggyőződése szerint az első negyedévben már működőképes lehet a kompenzáció. Dávid Ferenc szerint azonban azoknál a kisebb cégeknél, amelyeknél nincs megfelelő "humán-infrastruktúra", nehezebb lesz ennek adminisztrálása.

"Nyögvenyelősen indult, de menni fog, és megy is" - összegezte az eddigi bérkompenzációs tapasztalatokat az üzleti szférában a főtitkár. Hozzáfűzte: "jó lenne, ha ott, ahol az állam vagy az önkormányzat a munkáltató, maradéktalanul megcsinálnák" a bérkompenzációt.

Dávid Ferenc kiemelte: nagyon várják a tervek szerint február végén megjelenő pályázatot, amely azoknak a vállalkozásoknak segít, amelyek az 5 százalékos emelést sem tudják meglépni. Elmondta: mindenkit arra biztatnak, hogy ne bocsássanak el, hanem - ha szükséges - egyéb eszközökkel, például fizetés nélküli szabadsággal, részmunkaidős foglalkoztatással oldják meg a helyzetet, mivel a lényeg, hogy a munkahelyek, főként a termelő munkahelyek ne vesszenek el.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság? A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Állami cég romjain lettek magyar kőkirályok Egyszer már majdnem csődbe ment, de végül elkerülte a felszámolást, ma pedig a legtöbbet foglalkoztatott kőfaragó vállalkozás az országban a Reneszánsz Zrt. A süttői ...
    Forrás: AFP Jöhet a kilóra mért tojás A kis tojás olcsóbbnak tűnik, de valójában drágább, ráadásul a boltok ezekkel hirdetik magukat. A Vidékfejlesztési Minisztérium véget vetne a trükközésnek, és bevezetné, ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szexi kelet-európaiként kap esélyt a Nanushka Már van értékesítési vezetője, és agresszív terjeszkedést tervez Japánban és az Egyesült Államokban a Nanushka divatcég, melybe a közelmúltban fektetett be félmilliárd ...
    Forrás: AFP/PhotoAlto/Sigrid Olsson Legyen észnél, ha nyáron hívatja a főnök! Rengeteg változást hoznak a nyártól érvénybe lépő új munkajogi szabályok, amelyek rugalmasabbá tehetik a cégek életét, és így jó tesznek a gazdaságnak. A munkavállalók ...
    Forrás: MTI/Matusz Károly Sok hűhó egymilliárd forintért A kormány szembement saját adminisztrációcsökkentő és kisadókat eltörlő kijelentéseivel, amikor bevezette a veszélyes anyagokkal dolgozó cégeket sújtó katasztrófaadót. ...
    Forrás: MTI/Kollányi Péter Két éve tologatja zöld ígéretét a Fidesz Érik a zöldbank végleges koncepciója, amelyet a Fidesz-kormány már évek óta dédelget. A piacon lévő bankok közül a Gránit, a Széchenyi és a Takarékbank is szóba jöhet ...
    Forrás: [origo] Így csinált két srác naponta 400 milliót Nem a várható profit, sokkal inkább egy versenytárs kiiktatása lebeghetett Mark Zuckerberg szeme előtt, amikor úgy döntött a hétvégén, hogy egymilliárd dollárt, azaz ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Matolcsy fejére nő az adóhatóság Az adóhatóság véleménye dominál az adópolitikai vitákban, a hivatal ötletei úgy mennek át a gazdasági minisztériumon, mint kés a vajon - állítják a minisztérium és a ...

  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/teaor/index.htmlTEÁOR
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/szj/index.htmlSZJ
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/teszor/index.htmlTESZOR
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/szj-teszor/index.htmlSZJ-TESZOR

Ha szeretné tudni, hogy terméke, szolgáltatása milyen besorolásba tartozik, akkor kattintson a vállalkozói negyed keresőjére!

hirdetés
  • ügyvéd
  • könyvelő

Ha gyorsan ügyvédre van szüksége, és nem szeretne messze menni, használja a Vállalkozói Negyed ügyvédkeresőjét!

  • segítünk döntéseiben
Németh László

szakértő:
Németh László
K&H Bank
kkv marketing főosztály vezetője

dr. Császár Dániel

szakértő:
dr. Császár Dániel
K&H Bank
K&H pályázati tanácsadás

hirdetés

Olvasnivaló

Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
Robben, a lúzer Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.

További adatok » Időjárás »

Utolsó link Impresszum Médiaajánlat Adatkezelési Szabályzat Az [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.