Bővíti esztergomi üzemét a Kirchhoff autóipari vállalat
MTI|2012. 02. 08., 18:50|Utolsó módosítás:2012. 02. 08., 19:41|Új beruházást indít a Kirchhoff Esztergomban, ahol olyan csúcstecshnológiát használnak majd, amely jelenleg csak a németországi üzemben működik. Becsléseik szerint a 11-12 millió eurós beruházással 30-60 új munkahely jöhet létre.
Mintegy 11-12 millió euróra becsült beruházással tovább bővíti esztergomi üzemét a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójának magyarországi leányvállalata, a Kirchhoff Hungária Kft. A társaság közleménye szerint márciusban újabb beruházás indul Esztergomban, ennek keretében új, világszerte is csak kevés helyen alkalmazott technológiát honosítanak meg Magyarországon, az úgynevezett meleg formázást, préselést.
Az új technológia jelenleg csak a németországi üzemben működik. Az eljárás azért jelent autóipari csúcstechnológiát, mert az autógyárak a jelenlegi kényelmi és biztonsági szint továbbfejlesztése mellett csak úgy tudnak súlyt csökkenteni, hogy a nagy szilárdságú acélból hasonló szilárdságú, de vékonyabb lemezeket készítenek.
Sólyom Szabolcs, a Kirchhoff Hungária ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy az új üzemcsarnok megépítésére vonatkozó árajánlatok, illetve engedélyek beszerzése még folyamatban van. Elmondta ugyanakkor, hogy a becsléseik szerint a 11-12 millió eurós beruházással 30-60 új munkahely jöhet létre. Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint a beruházás novemberre zárulhat le, addigra a gyártóberendezések is a helyükre kerülhetnek. Hozzátette: az új termékkel a jelenlegi vevőkört, közöttük a Mercedest, a Skodát, illetve a BMW-t szolgálják majd ki.
A nemzetközi Kirchhoff Automotive világszerte 12 országban több mint 7,5 ezer embert foglalkoztat. A csoport 2011. évi árbevétele 970 millió euró volt.
[origo] címlapon»
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
- Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
- A magyar cégek fele sem fizet határidőre
- Cséfalvay: Új adók már nem lesznek
- Az euróválság uralta a G8-csúcsot
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
Állami cég romjain lettek magyar kőkirályok
Egyszer már majdnem csődbe ment, de végül elkerülte a felszámolást, ma pedig a legtöbbet foglalkoztatott kőfaragó vállalkozás az országban a Reneszánsz Zrt. A süttői ...
Jöhet a kilóra mért tojás
A kis tojás olcsóbbnak tűnik, de valójában drágább, ráadásul a boltok ezekkel hirdetik magukat. A Vidékfejlesztési Minisztérium véget vetne a trükközésnek, és bevezetné, ...
Szexi kelet-európaiként kap esélyt a Nanushka
Már van értékesítési vezetője, és agresszív terjeszkedést tervez Japánban és az Egyesült Államokban a Nanushka divatcég, melybe a közelmúltban fektetett be félmilliárd ...
Legyen észnél, ha nyáron hívatja a főnök!
Rengeteg változást hoznak a nyártól érvénybe lépő új munkajogi szabályok, amelyek rugalmasabbá tehetik a cégek életét, és így jó tesznek a gazdaságnak. A munkavállalók ...
Sok hűhó egymilliárd forintért
A kormány szembement saját adminisztrációcsökkentő és kisadókat eltörlő kijelentéseivel, amikor bevezette a veszélyes anyagokkal dolgozó cégeket sújtó katasztrófaadót. ...
Két éve tologatja zöld ígéretét a Fidesz
Érik a zöldbank végleges koncepciója, amelyet a Fidesz-kormány már évek óta dédelget. A piacon lévő bankok közül a Gránit, a Széchenyi és a Takarékbank is szóba jöhet ...
Így csinált két srác naponta 400 milliót
Nem a várható profit, sokkal inkább egy versenytárs kiiktatása lebeghetett Mark Zuckerberg szeme előtt, amikor úgy döntött a hétvégén, hogy egymilliárd dollárt, azaz ...
Lézengő vásárlók között dúl a plázaháború
Lázadoznak a bevásárlóközpontokban üzlethelyiséget bérlő kereskedők a hazai plázák üzletpolitikája, elsősorban a bérleti díjak szintje ellen. A díjak ugyan csökkentek, ...
Magyar áruházakba csatornázná a családi pótlékot a kormány
Fontolgatja a kormány, hogy a családi pótlékot az élelmiszer-vásárlásra fordítható Erzsébet-utalványokban adnák oda az embereknek. Ez az egyelőre alig 100 milliárd ...
A Mercedes tarthatja víz felett a fuldokló magyar gazdaságot
A gazdaság a recesszió környékén egyensúlyoz, ha csütörtökön nem nyílna meg a Mercedes-gyár, szinte biztos lenne a zsugorodás. Így viszont van esély a stagnálásra vagy ...
Matolcsy fejére nő az adóhatóság
Az adóhatóság véleménye dominál az adópolitikai vitákban, a hivatal ötletei úgy mennek át a gazdasági minisztériumon, mint kés a vajon - állítják a minisztérium és a ...
- Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
- A magyar cégek fele sem fizet határidőre
- Cséfalvay: Új adók már nem lesznek
- Az euróválság uralta a G8-csúcsot
- ÁSZ: A piac dönti majd el, ki fizeti a telefonadót
- Nem kér az uniós segítségből a spanyol kormányfő
- Mit lehet Erzsébet-utalvánnyal fizetni?
- Délután ismét gyengült a forint
- Nyugdíjpénzek miatt nyomoz a rendőrség
- Több mint egymillió adóbevallást vár még a NAV
- BMW-gyár épülhet Miskolcon
- Jól nyitott, de kifulladt a Facebook-papír
- Egyre jobban bízhatunk a 300 alatti euróban
- Selmeczi: Nem az emberek fizetik meg a telefonadót
- Mol-INA ügy: Hernádi barátja áll az offshore cégek mögött
- Beszólt Európának a görög kerékkötő
- Börtönnel fenyegeti Budai a zsebszerződőket
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
Ha szeretné tudni, hogy terméke, szolgáltatása milyen besorolásba tartozik, akkor kattintson a vállalkozói negyed keresőjére!
- ügyvéd
- könyvelő
- segítünk döntéseiben
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért
Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea a BL-döntőn
Háromszor is vert helyzetből állt fel a Bayern otthonában, végül 11-esekkel nyert.