Egy évig megérzik az üdülési csekk kiesését a fürdők
MTI|2012. 01. 19., 17:39|Utolsó módosítás:2012. 01. 19., 18:28|Fürdőruhás futással népszerűsítették a SZÉP-kártya egészségmegőrzésre fordítható alszámláját a Széchenyi fürdőnél. A fürdőszövetség szerint a kártya idén még nem tudja pótolni az üdülési csekk eltörlése miatt kieső pénzt.
JÁTSSZ ONLINE!
A Magyar Fürdőszövetség számításai szerint nem okoz bevételkiesést az új cafeteriarendszer a fürdőknél, a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) az idén még nem tudja hozni ugyan az üdülési csekk tavalyi bevételi eredményeit, de az idén még felhasználható üdülési csekkekkel már elérhető az éves szinten mintegy 3,5-5 milliárd forintos bevétel - mondta Vancsura Miklós, a szövetség elnöke.
A SZÉP-kártya rekreációs alszámláját népszerűsítő kampányrendezvényen azt mondta, mindez akkor érhető el, ha az emberek a SZÉP-kártya rekreációs alszámláját választják, mivel ebből a fürdőt és az OEP-szolgáltatások önrészét is finanszírozhatják. A Devise Hungary felmérése szerint a három alszámla ("zseb") közül az egészségmegőrzésre szolgáló a legkevésbé népszerű a dolgozók között.
A SZÉP-kártya három alszámláját szálláshely-szolgáltatásra, vendéglátásra és rekreációra lehet fordítani, de az utóbbi kettőt szálláshely-szolgáltatásra is igénybe lehet venni. Melegétkezésre évi 150 ezer forint, rekreációs szolgáltatásra 75 ezer forint, szálláshely-szolgáltatásra pedig 225 ezer forint áll rendelkezésre a SZÉP-kártya keretében.
Az üdülési csekkek zökkenőmentes kivezetéséért felelős Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. (NÜSZ) korábban azt közölte, hogy a 2012. január elseje utáni érvényességi dátummal rendelkező csekkek lejárati dátumát december végéig meghosszabbították. Az ilyen csekkek értéke 10,929 milliárd forint.
Vancsura Miklós azt mondta, aggódnak azonban amiatt, hogy a cafeteriaelemként adható önkéntes egészségpénztári hozzájárulást az idei évtől már nem lehet fürdőbelépőre fordítani. Az ebből származó bevétel mintegy egymilliárd forint volt évente. Mint mondta, ezért is fontos, hogy felhívják a figyelmet a SZÉP-kártya rekreációra fordítható alszámlájára.
Körtvélyessy László miniszteri biztos a rendezvényen elmondta: jelenleg 50 ezer SZÉP-kártya van már az ügyfeleknél, a kártyát kibocsátó bankok mintegy 3200 munkáltatóval állapodtak meg. Az elfogadóhelyek száma a január eleji 5 ezerről 6 ezerre emelkedett. Hozzátette: több ezer csatlakozási szerződés van folyamatban, azzal számolnak, hogy az elfogadóhelyek száma havonta 2-3 ezerrel bővül majd.
A kampányrendezvény keretében a fürdőszövetség fürdőnadrágos futóversenyt rendezett a Városligetben. A Széchenyi Gyógyfürdőtől induló 100 méteres futóverseny célja felhívni a figyelmet a mozgás fontosságára a téli időszakban, emellett a SZÉP-kártya üdülést, rekreációt és sportos kikapcsolódást szolgáló alszámlájának lehetőségeire.
[origo] címlapon»
Nemzeti dohányboltokat hozna létre Lázár
A fokozatos bevezetés helyett egyszerre, 2013. január 1-jén lépne hatályba a cigarettaárusítás tilalma a trafiktörvényhez benyújtott utolsó módosító csomag értelmében. A ...
- 150 milliárdos büntetéssel sújtana le Brüsszel
- Régi fegyverét veti be ismét a spóroló kormány
- Idén 30, jövőre 120 milliárdos kiigazítás jön
- "Úgysem tudnak versenyezni velünk" - interjú a Ryanair vezérigazgatójával
Nemzeti dohányboltokat hozna létre Lázár
A fokozatos bevezetés helyett egyszerre, 2013. január 1-jén lépne hatályba a cigarettaárusítás tilalma a trafiktörvényhez benyújtott utolsó módosító csomag értelmében. A ...
Tehetetlen az új teher behajtásánál a NAV
Januártól regisztráltatniuk kell magukat a vállalkozásoknak a helyi kamaráknál, ami mellé 5000 forintot be is kell fizetniük. Ha nem teszik meg, az adóhatóság feladata ...
Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A fiának tartogatja magyar csokigyárát - az új Stühmer-sztori
Sok vállalkozó terveiben szerepel, hogy a cége előbb-utóbb óriássá válik, a Magyarország száz évvel ezelőtt legismertebb csokimárkáját újjáélesztő üzletember azonban nem ...
Egymillió ember milliárdjairól csúszhatnak le a hipermarketek
Egymillió ember jut hozzá már februárban az igényelt Erzsébet-utalványokhoz, egyelőre azonban csak magyar tulajdonú üzletláncokban használhatják fel őket ...
Kirúgásokra ösztönözheti a cégeket a bérkompenzáció
Bonyolult támogatási formákkal próbálja egyrészt béremelésre kényszeríteni a vállalkozásokat a kormány, másrészt azt is előírni, hogy nem bocsáthatnak el dolgozókat. A ...
Államcsődben ki megy kirándulni?
Érdeklődnek iránta, de nem bíznak a SZÉP-kártya idei sikerében az [origo]-nak nyilatkozó panziótulajdonosok. A kormány az idegenforgalom fellendítésére úgy alakította át ...
Magyar gazdákkal az élelmiszerszemét ellen
Az élelmiszerbiztonság fokozása és a magyar termékek helyzetbe hozása az egyik legfontosabb célja a kormány tízéves vidékfejlesztési stratégiájához pénzt és célokat ...
A versenyhivatalon múlik, minden Corát elvihet-e az Auchan
A GVH engedélyétől függ, hogy az Auchan kezébe kerülhetnek-e a Cora magyarországi egységei. Első látásra ennek nincs akadálya, mert országos szinten nem hoz létre ...
Végigcsemegézte a piacot a kormány
A cigiárusítástól az étkezési utalványokon át a parkolásig sok területre tette be a lábát a korábbinál erősebb állami szerepvállalást ígérő kormány az elmúlt másfél ...
A pénztárcánk sem ússza meg a forint újabb mélyrepülését
Mindenki rosszul jár, ha több hétig olyan gyenge marad a forint, mint amilyen január első napjaiban. Drágulnak az élelmiszerek, a benzin, az autó, tovább nő a ...
"Itt mindenki 18 éves" - dohányárusok a trafiktörvényről
Szigorú korlátok közé fogja a kormány a dohánykereskedelmet azzal az indokkal, hogy megakadályozza a fiatalok dohányhoz jutását. Az állam joga lesz megmondani, ki és ...
- 150 milliárdos büntetéssel sújtana le Brüsszel
- Régi fegyverét veti be ismét a spóroló kormány
- Idén 30, jövőre 120 milliárdos kiigazítás jön
- "Úgysem tudnak versenyezni velünk" - interjú a Ryanair vezérigazgatójával
- Matolcsy: Majd az erősebb forinttól lesz olcsóbb a benzin
- Gyengült a forint a kulcsdevizákkal szemben
- Fájdalmas sebet ejtene az uniós pénzmegvonás
- Elkezdtük törleszteni az IMF-hitelt
- Kinek fájna a legjobban az uniós pénzmegvonás?
- Jogilag is vitatja a brüsszeli döntést a kormány
- Busójárás közben büntettek az adóellenőrök
- Ismét gyártanak buszt Kaposváron
- Szijjártó: Nem lesz megszorítás a kohéziós alapok felfüggesztése miatt
- Még volt hova leminősíteni a görögöket
- Adatvédelmi törvény: két új esetben nincs szükség az érintett hozzájárulására
- Nem kockáztat sokat a béremelést elhúzó cég
- Erősödéssel nyitotta a napot a forint
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
Ha szeretné tudni, hogy terméke, szolgáltatása milyen besorolásba tartozik, akkor kattintson a vállalkozói negyed keresőjére!
- ügyvéd
- könyvelő
- segítünk döntéseiben
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
A végén jött a meglepetés
A Bayern és az Inter is hátrányból várja a BL-nyolcaddöntő visszavágóját.