[origo] vállalkozói negyed
Az Erzsébet-kártya tízmilliárdos hasznából üdülhetnek a szegények
[origo]|2012. 01. 12., 15:17|Utolsó módosítás:2012. 01. 12., 15:26|A cégek által befizetett díjakból fedezi a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az idén tízmilliárdosra tervezett Erzsébet-programját. A program hátrányos helyzetűeknek nyújt üdülési lehetőséget. Kezdésként négy pályázatot nyitottak meg kétmilliárdos kerettel.
Szociális üdülési pályázatokat írt ki a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA). A négy pályázati kategóriában 500-500 millió forintot osztanak szét, vagyis összesen 2 milliárd forintot.
A négy pályázat a nyugdíjasok, nagycsaládosok, fogyatékossággal élők, illetve a szociális, gyermekvédelmi és gyermekjóléti intézmények munkavállalói számára szól. A jövőben az alapítvány további szociális pályázatokat fog meghirdetni az Erzsébet-program keretében, amelynek fedezésére a januártól induló Erzsébet-utalvány bevételei fognak fedezetet nyújtani.
Horváth Endre, az MNÜA elnöke az csütörtöki Cafeteria 2012 konferencián elmondta, összesen 10 milliárd forint értékben terveznek szociális programokat indítani. Utalvány-kibocsátóként a vállalkozásoktól érkező pénz lesz a fedezete a programnak.
A kormányzat úgy alakította át a béren kívüli juttatások rendszerét, hogy az eddig több kibocsátó által nyomtatott ételutalványok helyett létrehozta az Erzsébet-utalványt, amely idén hideg- és meleg étkezésre, jövőtől pedig csak hideg étkezésre fordítható. A meleg étkezés a Széchenyi-pihenőkártyára kerül.
Az ételutalványokból az MNÜA-nak lesz bevétele abból, amit a cafeteria-elemet igénybe vevő vállalkozások befizetnek. A cégeknek 2 százalékos kezelési költséget kell majd fizetniük, kérhetnek pénzt a kiszállításért, 6 százalékos díjat a csekkek visszaváltásáért, illetve az alapítvány nyereségét jelenti a be nem váltott csekkek tömege is, mivel azokért a cégek fizetnek, de a munkavállalók nem használják fel a csekken szereplő határidőn belül. Guller Zoltán, Nemzeti Üdülési Szolgálat ügyvezető igazgatója szerint a tapasztalatok szerint a bevétel körülbelül fele a cégektől beszedett járulékból jön, 40 százalék különböző pénzügyi műveletekből és 10 százalékot érhet a fel nem használt csekkek értéke.
Az alapítvány elnöke további 10 milliárdos programmal számol idén, de a tényleges keretet az Erzsébet-utalvány népszerűsége fogja meghatározni. "Önökön múlik, mennyi pénz lesz rá" - mondta Guller Zoltán, aki a kártyát részletesen bemutatta. Hozzátette, a pályázatokon megfelelők automatikusan nyernek.
A négy pályázat mindegyikén 40 ezer forintot lehet nyerni, amelyet a Humán-Jövő Kft. által kezelt állami üdülőkben, például a Balaton környékén lehet elkölteni. A támogatás akkor jár, ha a nyertes 10 ezer forint önrészt áll. A nagycsaládosoknál a gyerekek után 20 ezer forint jár, ötezer forint önrész megfizetése mellett, s ez a feltétele a fogyatékosok kísérőjének is.
Pályázni január 16. és február 29. között lehet.
Címlapsztori»
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- Leállhat a forintot hajtó láthatatlan motor
- A kormány alkut kínálna Brüsszelnek
- Leépítések a rezsicsökkentés miatt
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
Megint a trafikosok járnak jól
Megindult a harc a nyertes dohányboltosok kegyeiért. A Tesco és a Shell már hirdet, de a többi hipermarket és olajcég is arra készül, hogy magához édesgesse a koncesszió ...
Multimilliomos lesz a trafikos!
Lázár János milliós veszteségből bombabiztos üzletté varázsolja a nemzetidohánybolt-nyitást - aki ezt nem látta előre, az most fogja a fejét. Egy átlagos trafikos évi ...
Így jön ki az ezerforintos cigaretta
A dohánygyártók ezerforintos cigarettaárat vizionálnak dobozonként, és ez nem is túlzás. A cégeknek muszáj lesz árat emelniük, ha a trafikosokat illető 10 vagy 12 ...
Beleragadunk a nyolcórázásba
Elvileg sok lehetőség van a rendhagyó munkavégzésre, mégis mindenki azt szereti, ha a dolgozó napi nyolc órát bent ül a munkahelyén. A cégek sok esetben még mindig ...
Hová tűntek a gyógyszerek a patikából?
Sajnos nincs készleten, de megrendeljük - hangzik egyre többször a patikákban országszerte, amikor a beteg ki szeretné váltani a gyógyszerét. Az ellátás színvonala az ...
Kiharaptak egy falatot a Pilóta kekszből
A boltokban is a kisbetűs részek a legfontosabbak. Hiába látszik a csomagolás alapján valami egy- vagy félliteresnek, sokszor valójában kevesebb van a csomagban. A ...
Csórikanyar Pest árnyékában
Ha a tésztagyár öt kilométerrel arrébb épül, 17 millió forinttal többet kaphatott volna - csak egy példa azok közül a vállalkozások közül, amelyek hátrányba kerülnek, ...
Orbán Viktor legózik, az ország megújul
Az épülő nyíregyházi Lego-gyár területén időkapszulát elhelyező Orbán Viktor kiállt egy nála kicsivel nagyobb legóseriff elé, és megnyugtatta a magyarokat, hogy nálunk ...
Hol lakik a legtöbb adócsaló?
Húsz százalék alá süllyedt az eltitkolt jövedelmek aránya Magyarországon egy új tanulmány szerint. De hol feketéznek a legtöbbet?
Aki tud zsarolni, annak könnyebb
Nem keveset kockáztat az a vállalkozó, aki kicsit is erőteljesebben követeli jussát a több milliárdos adósságot felhalmozó kórházaktól. A legegyszerűbb büntetés, hogy ...
Alig várják, hogy minden fillérünket követhessék
Már legalább háromszor módosították az adóhivatal és a bolti pénztárgépek összekapcsolásának a határidejét, pedig a kormány már az idén 95 milliárd forintos bevételt ...
Véget érhet a pénzosztás a látványsportoknál
Tavaly több mint 40 milliárd forinthoz jutott a magyar sport egy speciális adókedvezmény miatt, egy márciusban benyújtott módosítás hatására azonban sok cég kedve ...
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- Leállhat a forintot hajtó láthatatlan motor
- A kormány alkut kínálna Brüsszelnek
- Leépítések a rezsicsökkentés miatt
- A Provident ötvenmilliós bírságot kapott
- Mit néznek 500 ezer lakásban?
- Jöhet a reklámadó és a cégek rezsicsökkentése
- Svájc kész gyengíteni a frankot
- Jövőre fájhat a fejünk a telekomadó miatt
- Nagyon nem jön a tranzakciós adó
- 290 forint alatt az euró
- H&M-ruhákat is gyártottak az összedőlt kambodzsai gyárban
- 150 milliárd állami informatikára
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- Zűrös ügyek kiteregetésével támadnánk Brüsszelt
- Jövőre jöhet a budapesti e-jegy
- Milliárdokért szerelik fel tablettel a védőnőket
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
- ügyvéd
- könyvelő
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Szepesi: Velem csalta a sztárkajakos a popdívát
Minden eddiginél pikánsabb részletek kerültek elő az úszónő botránykönyvéből.