Ingyenes lett az első szakképesítés megszerzése
MTI|2011. 12. 20., 8:25|Utolsó módosítás:2011. 12. 20., 10:08|Elfogadta a parlament az új szakképzési törvényt, amely lehetővé teszi az első szakképzés ingyenességét. A cégeknek kedvező, német típusú duális szakképzés lényege, hogy nagyobb hangsúly lesz a gyakorlati képzésen. Azt is kimondja a jogszabály, hogy legalább egyszer pályaorientációs tanácsadást kell kapniuk a diákoknak.
JÁTSSZ ONLINE!
A parlament keddre virradó éjjel megszavazta a szakképzésről szóló törvényt, amely egyebek mellett rögzíti, hogy az állam ingyenesen biztosítja az első általa is elismert, iskolai rendszerű szakképzést.
A képviselők 239 igen szavazattal, 64 nem ellenében hagyta jóvá az új jogszabályt, amelytől a kormány azt várja, hogy egy a nemzetgazdaság igényeinek kielégítésére alkalmas, rugalmas, a foglalkoztathatóságot ösztönző szakképzési rendszer alakul ki.
A törvény szerint a szakképzés szakközépiskolákban, szakiskolákban, állami felnőttképzési intézményekben, valamint a felnőttképzésről szóló törvényben meghatározott, iskolarendszeren kívüli szakmai képzést folytató intézményekben zajlik. A szakképző iskola - szakképzési feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében - térségi integrált szakképző központ (tiszk) keretében működik.
Erősíti a törvény a duális rendszeren (az iskola és a vállalkozások közös feladatvállalásán) alapuló gyakorlati képzést, a gyakorlati képzés szakértők általi ellenőrzését, minőségének javítását. Emellett komplex szakmai és törvényességi ellenőrzési rendszert rögzít a szakképzés egészére.
Általános lesz a 2012 szeptemberében kezdődő tanévtől a hároméves szakiskolai szakképzés, valamint rögzítik a szakközépiskolák átalakuló funkcióját, amely szerint az érettségivel együtt munkakör betöltésére jogosító szakmai érettségit is szereznek a fiatalok.
A szakközépiskolában a közismereti képzéssel párhuzamosan az első évfolyamtól kötelezően szakmai elméleti és gyakorlati képzés is folyik. Az iskola a tanulókat a számukra kötelező és ágazatonként egységes szakmai érettségire (elsősorban szakirányú) felsőoktatásba belépésre, az ágazathoz tartozó munkakör betöltésére, az ágazathoz tartozó, érettségi végzettséghez kötött szakképesítés megszerzésére készíti fel. A szakmai érettségi egyúttal az ágazathoz tartozó munkakör betöltésére képesít, ami nem számít első szakképesítésnek a finanszírozás szempontjából.
A szakiskolai képzés alapvetően három szakképzési évfolyam megszervezését és teljesítését jelenti, amelybe az általános iskola nyolcadik évfolyamának vagy a köznevelési Híd program elvégzésével lehet belépni. A szakiskolai képzésben továbbra is a szakképző iskolában kell megszervezni a kilencedik évfolyamon folyó gyakorlati képzést, amely az új típusú szakiskolai képzésben azt jelenti, hogy a tanulók részére a későbbi valós munkakörülmények között, főleg vállalatoknál folyó gyakorlati képzés megalapozása iskolai tanműhelyi körülmények között folyik.
A törvény megteremti az Országos Képzési Jegyzék (OKJ), a szakmai és vizsgakövetelmények átdolgozásának kereteit a korszerűbb tartalmi képzés érdekében, egységes, kötelező kerettantervek kidolgozását írja elő a szakiskolák és a szakközépiskolák szakmai képzési szakaszaira, valamint a gyakorlati képzés egységes megvalósítására.
Továbbfejlesztik a tanulószerződés rendszerét, az új szabályozásban tanulószerződés esetén a szakmai vizsgára felkészítés gyakorlati részének felelőse a gazdálkodó, nem az iskola. A tanulószerződést kiterjesztik az eddig tanulószerződéssel nem oktatható szakmákra is.
A szakmai vizsgáztatás rendszerében erősödik az állami szerepvállalás, egységes, a szakképesítésért felelős, illetve a gazdasági kamarák által javasolt vizsgaelnöki és vizsgabizottsági tagi névjegyzékekből jelöli ki valamennyi szakképesítés tekintetében a vizsgáztatókat az állami szakképzési és felnőttképzési intézet, illetve a gazdasági kamara, így a vizsgabizottságok függetlenek lesznek a vizsgáztató intézménytől.
A törvény rögzíti, hogy a térségi integrált szakképző központ feladata az állami, önkormányzati feladatellátásban a szakképzés térségi feladatainak összehangolása, a képzés és a forrásfelhasználás hatékonyságának növelése, a szakképzési feladatellátás optimalizálása, a párhuzamos képzések és fejlesztések kiküszöbölése, valamint a munkaerő-piaci igények iskolai rendszerű szakképzésben való érvényesítése.
A nyilvántartásban szereplő gyakorlati képzést szervező szervezet szakképzési tevékenységét a gazdasági kamara ellenőrzi a tanulóval tanulói jogviszonyban álló szakképző iskola, a tanuló (kiskorú tanuló esetén a szülő) megkeresése alapján vagy egyébként hivatalból. A területileg illetékes gazdasági kamara a gyakorlati képzés ellenőrzése során megvizsgálja, hogy a gyakorlati képzést szervező vagy folytató szervezet rendelkezik-e a jogszabályokban a gyakorlati képzés folytatására meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel.
Vizsgálja továbbá, hogy a gyakorlati képzést folytató szervezet a gyakorlati képzést a szakképesítésre kiadott szakképzési kerettanterv szerint folytatja-e. A gyakorlati képzést folytató szervezet ellenőrzése kiterjedhet a tanulószerződés és az együttműködési megállapodás tartalmának vizsgálatára is - áll a törvényben.
Az új szabályozás kimondja, hogy minden tanulónak legalább egyszer részesülnie kell a pályaorientációs szolgáltatásban a továbblépést megalapozó döntés meghozatalának elősegítése érdekében.
[origo] címlapon»
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
- Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
- A magyar cégek fele sem fizet határidőre
- Cséfalvay: Új adók már nem lesznek
- Az euróválság uralta a G8-csúcsot
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
Állami cég romjain lettek magyar kőkirályok
Egyszer már majdnem csődbe ment, de végül elkerülte a felszámolást, ma pedig a legtöbbet foglalkoztatott kőfaragó vállalkozás az országban a Reneszánsz Zrt. A süttői ...
Jöhet a kilóra mért tojás
A kis tojás olcsóbbnak tűnik, de valójában drágább, ráadásul a boltok ezekkel hirdetik magukat. A Vidékfejlesztési Minisztérium véget vetne a trükközésnek, és bevezetné, ...
Szexi kelet-európaiként kap esélyt a Nanushka
Már van értékesítési vezetője, és agresszív terjeszkedést tervez Japánban és az Egyesült Államokban a Nanushka divatcég, melybe a közelmúltban fektetett be félmilliárd ...
Legyen észnél, ha nyáron hívatja a főnök!
Rengeteg változást hoznak a nyártól érvénybe lépő új munkajogi szabályok, amelyek rugalmasabbá tehetik a cégek életét, és így jó tesznek a gazdaságnak. A munkavállalók ...
Sok hűhó egymilliárd forintért
A kormány szembement saját adminisztrációcsökkentő és kisadókat eltörlő kijelentéseivel, amikor bevezette a veszélyes anyagokkal dolgozó cégeket sújtó katasztrófaadót. ...
Két éve tologatja zöld ígéretét a Fidesz
Érik a zöldbank végleges koncepciója, amelyet a Fidesz-kormány már évek óta dédelget. A piacon lévő bankok közül a Gránit, a Széchenyi és a Takarékbank is szóba jöhet ...
Így csinált két srác naponta 400 milliót
Nem a várható profit, sokkal inkább egy versenytárs kiiktatása lebeghetett Mark Zuckerberg szeme előtt, amikor úgy döntött a hétvégén, hogy egymilliárd dollárt, azaz ...
Lézengő vásárlók között dúl a plázaháború
Lázadoznak a bevásárlóközpontokban üzlethelyiséget bérlő kereskedők a hazai plázák üzletpolitikája, elsősorban a bérleti díjak szintje ellen. A díjak ugyan csökkentek, ...
Magyar áruházakba csatornázná a családi pótlékot a kormány
Fontolgatja a kormány, hogy a családi pótlékot az élelmiszer-vásárlásra fordítható Erzsébet-utalványokban adnák oda az embereknek. Ez az egyelőre alig 100 milliárd ...
A Mercedes tarthatja víz felett a fuldokló magyar gazdaságot
A gazdaság a recesszió környékén egyensúlyoz, ha csütörtökön nem nyílna meg a Mercedes-gyár, szinte biztos lenne a zsugorodás. Így viszont van esély a stagnálásra vagy ...
Matolcsy fejére nő az adóhatóság
Az adóhatóság véleménye dominál az adópolitikai vitákban, a hivatal ötletei úgy mennek át a gazdasági minisztériumon, mint kés a vajon - állítják a minisztérium és a ...
- Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
- A magyar cégek fele sem fizet határidőre
- Cséfalvay: Új adók már nem lesznek
- Az euróválság uralta a G8-csúcsot
- ÁSZ: A piac dönti majd el, ki fizeti a telefonadót
- Nem kér az uniós segítségből a spanyol kormányfő
- Mit lehet Erzsébet-utalvánnyal fizetni?
- Délután ismét gyengült a forint
- Nyugdíjpénzek miatt nyomoz a rendőrség
- Több mint egymillió adóbevallást vár még a NAV
- BMW-gyár épülhet Miskolcon
- Jól nyitott, de kifulladt a Facebook-papír
- Egyre jobban bízhatunk a 300 alatti euróban
- Selmeczi: Nem az emberek fizetik meg a telefonadót
- Mol-INA ügy: Hernádi barátja áll az offshore cégek mögött
- Beszólt Európának a görög kerékkötő
- Börtönnel fenyegeti Budai a zsebszerződőket
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
Ha szeretné tudni, hogy terméke, szolgáltatása milyen besorolásba tartozik, akkor kattintson a vállalkozói negyed keresőjére!
- ügyvéd
- könyvelő
- segítünk döntéseiben
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért
Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea a BL-döntőn
Háromszor is vert helyzetből állt fel a Bayern otthonában, végül 11-esekkel nyert.