[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

Elektronikusan és papíralapon is használható lesz az Erzsébet-utalvány

MTI|2011. 12. 20., 10:46|Utolsó módosítás:2011. 12. 20., 11:03|
Havi ötezer forintig minősül majd béren kívüli juttatásnak az eddigi étkezési utalványokat váltó Erzsébet-utalvány, és lesz papíralapú és elektronikus verziója is. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium rendelettervezete szerint az elektronikus Erzsébet-utalvány úgy működik majd, mint egy bankkártya.

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Elkészítette az Erzsébet-utalvány kibocsátásának részletszabályaira vonatkozó rendelet tervezetét a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM). Az Országgyűlés 2011. november 21-én fogadta el az egyes adótörvények és az azokkal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely 2012. január 1-jétől átalakítja az étkezési utalványok formájában megvalósuló juttatásokra vonatkozó szabályozást, és ezért a béren kívüli juttatási elemek közé emelte az Erzsébet-utalványt.

Az adótörvények szerint az Erzsébet-utalvány fogyasztásra kész étel vásárlására használható fel, de 2012. december 31-ig melegkonyhás éttermi szolgáltatásra is felhasználható. Havonta ötezer forintig minősül béren kívüli juttatásnak. Az utalványt a bérjellegű juttatásokénál több mint 30 százalékkal kedvezőbb feltételekkel lehet biztosítani a munkavállaló részére - közölte a minisztérium.

A most előkészített rendelet kimondja, hogy egy utalványosnak egy adóév alatt több juttató is juttathat utalványt, az adott naptári évben juttatott utalványok pedig egészen a következő naptári év december 31-ig használhatók fel.

A javaslat részletesen rendelkezik a papíralapú és az elektronikus utalványról is. A papíralapú utalványok esetében meghatározza a tartalmi követelményeket, vagyis azt, hogy az utalványon minek kell szerepelnie: ilyen például a címlet feltüntetése, amelynek mindenképpen százzal oszthatónak kell lennie, a kibocsátó neve vagy a felhasználhatóság határideje.

Az elektronikus utalvány esetén a juttatónak kell egyedi műanyag azonosítót igényelnie a kibocsátótól. A dokumentum szerint a kártya hasonlóan működik, mint egy bankkártya, az elfogadóhelyi terminálon - a kibocsátó által kialakított központi internetes felületen - kell leolvasni, és azon keresztül ellenőrizhető a rendelkezésre álló összeg.

Az Erzsébet-utalvány kibocsátásával a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány átláthatóvá teszi az étkezési utalványok forgalmazását, és létrehozza a szociális és gyermekétkeztetés új és kibővített rendszerét - közölte a minisztérium, amely rögzíti: az étkezési jegy kibocsátása során keletkező bevételből cél a szociális és gyermekétkeztetés új és kibővített rendszerének létrehozása, amellyel a bölcsődei ellátásban részesülő gyermekeket, illetve az anyagi helyzetük miatt rászoruló embereket kívánják segíteni.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Nemzeti dohányboltokat hozna létre Lázár A fokozatos bevezetés helyett egyszerre, 2013. január 1-jén lépne hatályba a cigarettaárusítás tilalma a trafiktörvényhez benyújtott utolsó módosító csomag értelmében. A ...
    Forrás: AFP Nemzeti dohányboltokat hozna létre Lázár A fokozatos bevezetés helyett egyszerre, 2013. január 1-jén lépne hatályba a cigarettaárusítás tilalma a trafiktörvényhez benyújtott utolsó módosító csomag értelmében. A ...
    Fotó: Hartl Nagy Tamás Tehetetlen az új teher behajtásánál a NAV Januártól regisztráltatniuk kell magukat a vállalkozásoknak a helyi kamaráknál, ami mellé 5000 forintot be is kell fizetniük. Ha nem teszik meg, az adóhatóság feladata ...
    Forrás: MTI/Máthé Zoltán Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Államcsődben ki megy kirándulni? Érdeklődnek iránta, de nem bíznak a SZÉP-kártya idei sikerében az [origo]-nak nyilatkozó panziótulajdonosok. A kormány az idegenforgalom fellendítésére úgy alakította át ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Magyar gazdákkal az élelmiszerszemét ellen Az élelmiszerbiztonság fokozása és a magyar termékek helyzetbe hozása az egyik legfontosabb célja a kormány tízéves vidékfejlesztési stratégiájához pénzt és célokat ...
    Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd Végigcsemegézte a piacot a kormány A cigiárusítástól az étkezési utalványokon át a parkolásig sok területre tette be a lábát a korábbinál erősebb állami szerepvállalást ígérő kormány az elmúlt másfél ...

  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/teaor/index.htmlTEÁOR
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/szj/index.htmlSZJ
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/teszor/index.htmlTESZOR
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/szj-teszor/index.htmlSZJ-TESZOR

Ha szeretné tudni, hogy terméke, szolgáltatása milyen besorolásba tartozik, akkor kattintson a vállalkozói negyed keresőjére!

hirdetés
  • ügyvéd
  • könyvelő

Ha gyorsan ügyvédre van szüksége, és nem szeretne messze menni, használja a Vállalkozói Negyed ügyvédkeresőjét!

  • segítünk döntéseiben
Németh László

szakértő:
Németh László
K&H Bank
kkv marketing főosztály vezetője

dr. Császár Dániel

szakértő:
dr. Császár Dániel
K&H Bank
K&H pályázati tanácsadás

hirdetés

Olvasnivaló

A középosztály emeltyűje Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
A végén jött a meglepetés A Bayern és az Inter is hátrányból várja a BL-nyolcaddöntő visszavágóját.

További adatok » Időjárás »

Utolsó link Impresszum Médiaajánlat Adatkezelési Szabályzat Az [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.