Nem tud megállni a beruházások visszaesése
[origo]|2011. 11. 30., 12:45|Utolsó módosítás:2011. 11. 30., 13:51|A harmadik negyedévben 5,4 százalékkal csökkentek a beruházások tavalyhoz képest, 2008 óta tart a lejtmenet. Az NGM bizakodó.
Az idei harmadik negyedévben 5,4 százalékkal kevesebb beruházás valósult meg, mint egy éve, derül ki a KSH gyorsjelentéséből.
2008 óta folyamatosan csökkennek a beruházások, ami több tényező egymásutániságának köszönhető. A 2008 őszén kirobbant világgazdasági válság természetszerűen magyarázta a 2008-ban és 2009-ben történt visszaesést a beruházásokban. A cégek inkább a felhalmozott készleteiket értékesítették, mintsem hogy beruházzanak, a kilátások borúsabbá, egyben bizonytalanabbá is váltak akkortájt, ráadásul a finanszírozási feltételek is nehezebbé váltak. A válságból való kilábalás azonban 2010-ben már a beruházások újbóli emelkedését indokolhatta volna, de nem így történt Magyarországon, aminek elsődleges oka a beruházási hajlandóságot romboló válságadók és azok meglepetésszerű bevezetése volt 2010 őszén.
Ez a bizonytalanság az idén is fennmaradt, ráadásul az eurózóna adósságválságának súlyosbodása, a különféle konjunktúramutatók romlása miatt a cégek vonakodnak fejlesztésekbe fogni.
Az 5,4 százalékos harmadik negyedéves, illetve 4,5 százalékos első kilenc hónapos beruházás-visszaesés ráadásul úgy következett be, hogy javában zajlik a kecskeméti Mercedes-gyár építése és a győri Audi-gyár bővítése, e nélkül a két nagyprojekt nélkül még lehangolóbb lenne az adat.
Főként ennek a két projektnek is köszönhető, hogy a nemzetgazdasági beruházásokon belül a feldolgozóipari beruházások 27 százalék feletti ütemben nőttek. Ez jó hír a jövő évi export szempontjából, igaz, a külső feltétek (a recesszió által kerülgetett eurózóna válsága) miatt ez a hatás csak kissé tud majd segíteni a 2012-es magyar gazdasági teljesítményen, és nem biztos, hogy elég lesz arra, hogy ne süllyedjen a magyar gazdaság is recesszióba.
A Nemzetgazdasági Minisztérium beruházási adatokat kommentáló közleménye két dolgot emel ki. Az egyik, hogy a tárca szerint "kedvező képet mutatnak a nemzetgazdaság meghatározó ágának, a feldolgozóiparnak a beruházási statisztikái, ugyanis 2010 második negyedéve óta folyamatos bővülést tudott elérni az ágazat." Az NGM emellett azt is hangsúlyozza, hogy a harmadik negyedéves 5,4 százalékos nemzetgazdasági zsugorodást jelző adat nem is olyan rossz, mert a második negyedévben ennél nagyobb, 6,5 százalékos volt a beruházások visszaesése.
[origo] címlapon»
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
- Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
- A magyar cégek fele sem fizet határidőre
- Cséfalvay: Új adók már nem lesznek
- Az euróválság uralta a G8-csúcsot
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
Állami cég romjain lettek magyar kőkirályok
Egyszer már majdnem csődbe ment, de végül elkerülte a felszámolást, ma pedig a legtöbbet foglalkoztatott kőfaragó vállalkozás az országban a Reneszánsz Zrt. A süttői ...
Jöhet a kilóra mért tojás
A kis tojás olcsóbbnak tűnik, de valójában drágább, ráadásul a boltok ezekkel hirdetik magukat. A Vidékfejlesztési Minisztérium véget vetne a trükközésnek, és bevezetné, ...
Szexi kelet-európaiként kap esélyt a Nanushka
Már van értékesítési vezetője, és agresszív terjeszkedést tervez Japánban és az Egyesült Államokban a Nanushka divatcég, melybe a közelmúltban fektetett be félmilliárd ...
Legyen észnél, ha nyáron hívatja a főnök!
Rengeteg változást hoznak a nyártól érvénybe lépő új munkajogi szabályok, amelyek rugalmasabbá tehetik a cégek életét, és így jó tesznek a gazdaságnak. A munkavállalók ...
Sok hűhó egymilliárd forintért
A kormány szembement saját adminisztrációcsökkentő és kisadókat eltörlő kijelentéseivel, amikor bevezette a veszélyes anyagokkal dolgozó cégeket sújtó katasztrófaadót. ...
Két éve tologatja zöld ígéretét a Fidesz
Érik a zöldbank végleges koncepciója, amelyet a Fidesz-kormány már évek óta dédelget. A piacon lévő bankok közül a Gránit, a Széchenyi és a Takarékbank is szóba jöhet ...
Így csinált két srác naponta 400 milliót
Nem a várható profit, sokkal inkább egy versenytárs kiiktatása lebeghetett Mark Zuckerberg szeme előtt, amikor úgy döntött a hétvégén, hogy egymilliárd dollárt, azaz ...
Lézengő vásárlók között dúl a plázaháború
Lázadoznak a bevásárlóközpontokban üzlethelyiséget bérlő kereskedők a hazai plázák üzletpolitikája, elsősorban a bérleti díjak szintje ellen. A díjak ugyan csökkentek, ...
Magyar áruházakba csatornázná a családi pótlékot a kormány
Fontolgatja a kormány, hogy a családi pótlékot az élelmiszer-vásárlásra fordítható Erzsébet-utalványokban adnák oda az embereknek. Ez az egyelőre alig 100 milliárd ...
A Mercedes tarthatja víz felett a fuldokló magyar gazdaságot
A gazdaság a recesszió környékén egyensúlyoz, ha csütörtökön nem nyílna meg a Mercedes-gyár, szinte biztos lenne a zsugorodás. Így viszont van esély a stagnálásra vagy ...
Matolcsy fejére nő az adóhatóság
Az adóhatóság véleménye dominál az adópolitikai vitákban, a hivatal ötletei úgy mennek át a gazdasági minisztériumon, mint kés a vajon - állítják a minisztérium és a ...
- Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
- A magyar cégek fele sem fizet határidőre
- Cséfalvay: Új adók már nem lesznek
- Az euróválság uralta a G8-csúcsot
- ÁSZ: A piac dönti majd el, ki fizeti a telefonadót
- Nem kér az uniós segítségből a spanyol kormányfő
- Mit lehet Erzsébet-utalvánnyal fizetni?
- Délután ismét gyengült a forint
- Nyugdíjpénzek miatt nyomoz a rendőrség
- Több mint egymillió adóbevallást vár még a NAV
- BMW-gyár épülhet Miskolcon
- Jól nyitott, de kifulladt a Facebook-papír
- Egyre jobban bízhatunk a 300 alatti euróban
- Selmeczi: Nem az emberek fizetik meg a telefonadót
- Mol-INA ügy: Hernádi barátja áll az offshore cégek mögött
- Beszólt Európának a görög kerékkötő
- Börtönnel fenyegeti Budai a zsebszerződőket
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
Ha szeretné tudni, hogy terméke, szolgáltatása milyen besorolásba tartozik, akkor kattintson a vállalkozói negyed keresőjére!
- ügyvéd
- könyvelő
- segítünk döntéseiben
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért
Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea a BL-döntőn
Háromszor is vert helyzetből állt fel a Bayern otthonában, végül 11-esekkel nyert.