[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

Az exportcégeknek sem csodafegyver a drága euró

[origo]|2011. 10. 07., 15:02|Utolsó módosítás:2011. 10. 07., 18:38|

A gyenge forint elviekben segít az exportáló cégeknek, de a valóság azt mutatja, hogy a pozitív és negatív hatások kiegyenlítik egymást. A kis- és középvállalkozások életére pedig inkább negatív hatással van a 300 forint körüli euró, mert kevés köztük a jelentős exportot lebonyolító vállalakozás, a magas árfolyam pedig növeli a költségeiket, és az csökkenti a vevőkört.

Forrás: MTI/Balázs Attila

JÁTSSZ ONLINE!

Háromszáz forint fölé emelkedett az euró árfolyama kedden és szerdán, pedig szeptember elején még 270 forint felett mozgott az árfolyam. A forintgyengülés és az ebből adódó drága euró elméletben azoknak a cégeknek kedvez, amelyek külföldön euróért adják el az itthon előállított termékeket. Ezek a vállalkozások forintban magasabb árat zsebelhetnek be, miközben költségeik nem emelkednek. 

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szeptember végén kifejezetten úgy látta, hogy a kilábalás szempontjából a mostani euróárfolyam nem rossz. Szerinte az exportáló cégeket segíti az euróval szemben gyenge forint, de az [origo] információi szerint részben ez a feltételezés állt a végtörlesztés terve mögött is. A döntést előkészítők úgy vélték, hogy a kormánynak kedvező lenne a mostaninál gyengébb forint, mivel ezzel erősíteni lehetne az exportra termelő hazai cégeket.

Ami bejön az egyik oldalon, kimegy a másikon

A cégek tapasztalatai ezzel szemben inkább arról szólnak, hogy amennyit nyerni, annyit veszíteni is lehet a gyenge forinton. "Csoportszinten tulajdonképpen semleges az euróerősödés hatása a cégnél" - mondta az [origo]-nak Mártonné Baj Mária, a több - építőipari elemeket előállító - gyár üzemeltetése mellett az ingatlanhasznosításban, gépgyártásban is érdekelt Leier-csoport ügyvezető igazgatója. A cégvezető hozzátette, az exportnál jól jön a magas euróárfolyam, de az import miatt csökken ez az előny. A cement esetében például a importból kellett korábban beszerezni a szükséges alapanyagot, de a jövőben magyarországi forrásból fogják ezt beszerezni, emiatt az árfolyamhatással nem kell számolnia a cégnek.  Baj Mária közölte, hogy a cég építőipari ágazata viszonylag szerencsés, mert alacsony az importhányad. Hozzátette, hogy az ingatlanhasznosítási üzletágban kedvező az euró drágulása, mert évek óta euróban számláznak.

Berendi András, a Roland Divatház vezérigazgatója azt mondta, bár a cég exportja ma már minimális az olcsó ázsiai termékek térhódítása miatt, korábbi évek tapasztalatai azt mutatták, hogy amit az egyik oldalon nyer a cég, a másikon elveszíti. "Ez azt jelenti, hogy a magasabb külföldi devizaárfolyam miatti többletbevétel persze kedvező, de a gyengébb forint miatt a behozott alapanyagok ára is növekszik. Egy szimpla nyakkendő előállításához harminc különböző kellékre van szükség, például a címke vagy a bélés. A másik probléma, hogy a forintgyengülés miatt emelkedik az energia- és az üzemanyagköltség, ami szintén apasztja a cég kasszáját" - mondta a cégvezető. 

A kkv-kat rosszul érintheti

"Bár kétségtelenül vannak cégek, amelyeknek egyértelműen kedvező a magas euróárfolyam, ilyenek például a magas hozzáadott értékkel termelő exportáló cégek, például a szoftverfejlesztő társaságok. Jó lehet még a gyenge forint egy olyan cégnek is, amely mondjuk Ausztriában építkezik és innen viszi a kivitelezéshez szükséges összes alapanyagot. A kkv-kra nézve összességében azonban inkább negatív hatása lehet a magas euróárfolyamnak" - mondta az [origo]-nak Tóth István János, a MTA Közgazdaságtudományi Intézetének munkatársa, a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) vezetője.

"A kkv-k jó része nem exportál, belföldre termel, miközben a termeléshez felhasznál importot is, amelynek beszerzése drágább lesz az árfolyamváltozásból adódóan. Ezek a tényezők pedig a kkv-k esetében ellensúlyozzák a drága euróból származó előnyöket" - mondta a szakember. Tóth István János szerint az is fontos tényező, hogy a lakossági fogyasztást egyre jobban visszafogja a magas árfolyam, mert a háztartásoknak növekvő megterhelést jelent a devizahitelek törlesztése, ami a belföldi kereslet mérséklődése irányába hat.

Rövid távú előnyt jelent a magas árfolyam

A kutatóhoz hasonlóan fogalmazott Németh Dávid, az ING elemzője, aki közölte, "igaz, hogy a magas árfolyam jó az exportőröknek, mivel azonban a magyar kivitel importvonzata jelentős, ezért csak szerény előnyhöz juttatja az érintett cégeket az euró drágulása".  A közgazdász közölte, hogy a két hatás nem oltja ki egymást teljesen, tehát pozitív a végeredmény, de ez csak rövid távon segíti az exportőröket, és csak abban az esetben eredményez versenyelőnyt a magyar cégeknek a régiós társaikkal szemben, ha a forint a térségi devizáktól elszakadva gyengül a különböző devizákhoz, elsősorban az euróhoz képest.

"Ha azonos pályán mozognak a régiós devizák, akkor az árfolyammozgás nem jelent versenyelőnyt a többiekkel szemben"- fogalmazott a szakértő, és hozzátette, hogy a gyenge forint miatti pozitív hatások látszólagos előnyt jelentenek. Ez azt jelenti, hogy nem a hatékonyság és a termelékenység növelése miatt nőtt egy-egy cég bevétele, hanem a cégtől független árfolyammozgások miatt.

"Azt sem szabad elfelejteni, hogy a magas árfolyam a hiteleken keresztül visszafogja a cégek növekedését, mert számos magyar vagy magyarországi cég részben devizahitelből finanszírozza a működését, ez pedig többletkiadást eredményez. "Általánosságban nem lehet mérleget vonni arról, hogy nemzetgazdasági szinten mekkora előnyt hordoz az exportőrök számára a magas euróárfolyam. Az viszont biztos, hogy nem jelent csodafegyvert a magyar cégek, ezen belül is az exportőrök számára a drága euró" - mondta Németh Dávid.

Arra a kérdésünkre, hogy a magas euróárfolyam alacsonyabb költséggel lehet beruházni, és emiatt várható a befektetések bővülése, a szakértő azt mondta, az árfolyam csak egy sokadik paraméter az ilyen döntéseknél. "A külföldi beruházók elsősorban a gazdasági környezetet, a munkaerő költségeit, a jogbiztonságot, az infrastruktúra fejlettségét, a bankrendszert és a finanszírozási környezetet nézik. Tehát csak az árfolyam miatt nem fog idetelepülni egy cég" - fogalmazott az ING szakértője.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság? A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Állami cég romjain lettek magyar kőkirályok Egyszer már majdnem csődbe ment, de végül elkerülte a felszámolást, ma pedig a legtöbbet foglalkoztatott kőfaragó vállalkozás az országban a Reneszánsz Zrt. A süttői ...
    Forrás: AFP Jöhet a kilóra mért tojás A kis tojás olcsóbbnak tűnik, de valójában drágább, ráadásul a boltok ezekkel hirdetik magukat. A Vidékfejlesztési Minisztérium véget vetne a trükközésnek, és bevezetné, ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szexi kelet-európaiként kap esélyt a Nanushka Már van értékesítési vezetője, és agresszív terjeszkedést tervez Japánban és az Egyesült Államokban a Nanushka divatcég, melybe a közelmúltban fektetett be félmilliárd ...
    Forrás: AFP/PhotoAlto/Sigrid Olsson Legyen észnél, ha nyáron hívatja a főnök! Rengeteg változást hoznak a nyártól érvénybe lépő új munkajogi szabályok, amelyek rugalmasabbá tehetik a cégek életét, és így jó tesznek a gazdaságnak. A munkavállalók ...
    Forrás: MTI/Matusz Károly Sok hűhó egymilliárd forintért A kormány szembement saját adminisztrációcsökkentő és kisadókat eltörlő kijelentéseivel, amikor bevezette a veszélyes anyagokkal dolgozó cégeket sújtó katasztrófaadót. ...
    Forrás: MTI/Kollányi Péter Két éve tologatja zöld ígéretét a Fidesz Érik a zöldbank végleges koncepciója, amelyet a Fidesz-kormány már évek óta dédelget. A piacon lévő bankok közül a Gránit, a Széchenyi és a Takarékbank is szóba jöhet ...
    Forrás: [origo] Így csinált két srác naponta 400 milliót Nem a várható profit, sokkal inkább egy versenytárs kiiktatása lebeghetett Mark Zuckerberg szeme előtt, amikor úgy döntött a hétvégén, hogy egymilliárd dollárt, azaz ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Matolcsy fejére nő az adóhatóság Az adóhatóság véleménye dominál az adópolitikai vitákban, a hivatal ötletei úgy mennek át a gazdasági minisztériumon, mint kés a vajon - állítják a minisztérium és a ...

  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/teaor/index.htmlTEÁOR
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/szj/index.htmlSZJ
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/teszor/index.htmlTESZOR
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/szj-teszor/index.htmlSZJ-TESZOR

Ha szeretné tudni, hogy terméke, szolgáltatása milyen besorolásba tartozik, akkor kattintson a vállalkozói negyed keresőjére!

hirdetés
  • ügyvéd
  • könyvelő

Ha gyorsan ügyvédre van szüksége, és nem szeretne messze menni, használja a Vállalkozói Negyed ügyvédkeresőjét!

  • segítünk döntéseiben
Németh László

szakértő:
Németh László
K&H Bank
kkv marketing főosztály vezetője

dr. Császár Dániel

szakértő:
dr. Császár Dániel
K&H Bank
K&H pályázati tanácsadás

hirdetés

Olvasnivaló

Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea a BL-döntőn Háromszor is vert helyzetből állt fel a Bayern otthonában, végül 11-esekkel nyert.

További adatok » Időjárás »

Utolsó link Impresszum Médiaajánlat Adatkezelési Szabályzat Az [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.