A nyugdíjpénzből jut vissza legalább százmilliárdnyi áfa a cégeknek
Baksa Roland|2011. 08. 23., 14:38|Utolsó módosítás:2011. 08. 23., 16:58|A kormánynak sietős, hogy rendezze az Európai Bíróság által kifogásolt magyar áfaszabályozást, mert annak költségére a bekebelezett magán-nyugdíjpénztári vagyonból idén még telik, jövőre viszont már nem bírná el a költségvetés. Információnk szerint száz és kétszáz milliárd forint közötti áfát, és esetleg az ezt megfejelő kamatot kaphatnak meg még idén azok a vállalkozások, amelyektől uniós jogba ütköző módon tartott vissza áfát a magyar állam.
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Legalább százmilliárd forint, de az is lehet, hogy ennek a duplája üti még idén a markát azoknak a cégeknek, amelyeknek eddig a magyar állam nem engedte visszaigényelni az egyébként visszajáró áfát - tudta meg az [origo] több, az ügyre rálátó, a döntés-előkészítés fázisait ismerő forrástól. Az Európai Bíróság egy friss ítélete ugyanis elrendelte, hogy a parlament törölje a magyar áfatörvény vonatkozó részét. Még tovább is nőhet a számla az állam számára, mert a korábban visszatartott áfa után járó kamatért több cég beperelheti az államot.
Az NGM gyorsan akar fizetni
Az Európai Bíróság július végén hozott döntése szerint Magyarország megsértette az áfaszabályokra vonatkozó uniós előírást, mert jogtalanul halogatta a cégek áfa-visszaigényléséről szóló döntéseket. Az uniós csatlakozáskor már érvényben levő, most kifogásolt passzus szerint mindaddig nem kaphatja vissza egy cég a vásárolt áruk, igénybe vett szolgáltatások után a partnere által felszámított áfát, amíg nem fizeti ki annak ellenértékét, annak ellenére sem, hogy a partner már befizette az áfát az államkasszába. Az állam tehát az egyik oldalon megkapja az áfát, de a másik oldalon csak akkor téríti vissza, ha bizonyos feltételt teljesítenek a cégek. A magyar szabály alapján akár vég nélkül is visszatarthatja az állam az áfát, noha a közösségi jog szerint legfeljebb egy adóbevallási periódusig tehetné meg.
A periódusok cégek szerint változnak, vannak havi, negyedéves és éves ritmusban bevalló és befizető cégek. A nagyobb áfabefizetők jellemzően havonta utalnak az államnak. Az ügyben elsősorban az exportra termelő cégek - amelyeknek nagyobb része multinacionális társaság - és az építőipari cégek érintettek. (Az építőiparban nagy a körbetartozás, vagyis késve fizetik ki az alvállalkozókat, az exportra termelő cégeknél pedig az a helyzet, hogy az export nem áfaköteles, viszont a külföldön eladott áru előállításához sokszor Magyarországról szereznek be alkatrészeket, vesznek igénybe szolgáltatásokat az exportcégek, az itthonról történő beszerzéseknek van áfatartalma.)
A luxemburgi Európai Bíróság nem szabott határidőt Magyarországnak, hogy meddig kell összhangba hoznia az áfaszabályt az uniós normával. A Nemzetgazdasági Minisztérium múlt pénteki közleménye sem tér ki erre a kérdésre, csak jelzi, hogy változtatni fognak az eljáráson. Az [origo] az üggyel foglalkozó szakértőktől úgy értesült, hogy javában folyik az ötletelés arról, milyen legyen az új szabály. Minisztériumi forrásoktól úgy tudjuk, hogy az NGM, illetve a kormány gyorsan el akarja varrni a szálakat, még idén ki akarja fizetni a cégeknek járó összeget.
Egy hónapig a jövőben is ülhet az állam az áfapénzen
Az összeg, amelyet az államnak most vissza kell adnia, függ attól, hogy pontosan milyen új áfaszabályozást alakít ki a kormány. Bármilyen új rend lép is életbe, információink szerint százmilliárd forint alatt semmiképpen sem tudja megúszni a dolgot a kormány. Az állami adóbevételek részleteit ismerő kormányzati forrásból származó információnk szerint az állam 200 milliárd forint körüli összegen ül most, ennyi a cégektől éppen visszatartott áfa állománya.
A kormány akkor tudja minimalizálni a cégeknek fizetett összeget, ha a készülő új áfaszabályozás alapján egy befizetés periódusig továbbra is visszatartaná az egyébként a cégeknek járó áfapénzeket. Ezzel a döntéssel a most az államnál parkoló pénz egy része továbbra is ott maradhatna, hiszen az egy hónapnál rövidebb ideje befizetett összegeket nem kellene visszaadni.
Az ügyet ismerő források szerint jelenleg ugyanúgy van esély arra is, hogy a jövőben egy periódusra sem tartja magánál az áfát a magyar állam, így viszont egy hónapon belül visszakapná mindenki a neki járó áfát. Ebben az esetben az államnak az éppen nála lévő, de a cégeknek visszajáró áfapénzek teljes összegéről le kellene mondania, amely akár a fent említett 200 milliárd forint egészét is jelentheti.
A nyugdíjpénzből idén telik rá
Azért sürgős a kormánynak, hogy még idén kifizesse a cégeket, mert az intézkedés 100-200 milliárd forinttal rontja a költségvetési egyenleget, amire idén még fedezetet nyújt a közel 3000 milliárd forintnyi államosított magán-nyugdíjpénztári vagyon.
Az NGM érvényben levő, de hónapokkal ezelőtt, jóval az Európai Bíróság ítélete előtt készült előrejelzése szerint ugyanis a költségvetés továbbra is 2 százalékos GDP-arányos, vagyis forintban mérve 560-600 milliárd forintos többletet mutathat. A többlet a nyugdíjvagyon államosításának köszönhető, ezért bírja el az áfatételt is, jövőre azonban már a pénztári pénz kiesik, vagyis komoly érvágást jelentene 2012-ben, ha az áfát csak akkor utalná vissza az állam. (A GDP 10 százalékára rúgó nyugdíjpénztári megtakarítást az uniós módszertan szerint teljes egészében idén kell beszámolni a költségvetés bevételei közé, jövőre egy fillérrel sem javíthatja az államháztartást a vagyon átvétele.)
Előre nem vizsgálják le a cégeket, inkább utólagos ellenőrzésre számíthatnak
Amikor nagy összeget fizet ki az állam, a kiutalás előtt gyakran ellenőrzésnek veti alá az érintetteket, egy kockázatelemzési módszer alapján választják ki azokat, akiket közelebbről is szemügyre vesz az adóhatóság. A pénzügyi kormányzat, illetve az adóhatóság munkáját jól ismerő szakértők szerint a sietség miatt, és azért, mert az adóhatóságnak kapacitásproblémái lehetnek a nagyszámú érintetti kör miatt, kevésbé valószínű, hogy az adóhatóság most nagy hangsúlyt fektet a kiutalás előtti ellenőrzésre, hiába is nagy összegekről van szó. Egy kiutalás előtti ellenőrzés ugyanis akár másfél hónappal is késleltetheti a pénz kiutalását, ennyi ideig tarthat egy ellenőrzés, így 100-200 milliárd forintnyi összegnek és az esetleges kamatnak egy része csak jövőre landolhatna a vállalkozásoknál.
Nagyobb a sansz arra, hogy akik érintettek a mostani áfaakcióban, akár a kiutalást kérik, akár a következő bevallási időszakra való továbbvitelt választják, utólagos ellenőrzésre választhatják ki. Azt 2012-ben folytathatja le az adóhatóság, ha jogosulatlan igénylést derít fel az adóellenőr, akkor az államkassza 2012-ben hízik a visszaszedett áfától és a kiszabott bírságtól.
Az ellenőrzésekre vonatkozón az NGM csak annyit írt közleményében, hogy "az áfavisszaigényléseket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a törvénymódosítás hatályba lépéséig és azt követően is fokozottan ellenőrzi."
|
Milyen cégek kaphatnak most pénzt?
|
Lehet, hogy a kamatért harcolni kell
Egyértelmű, hogy a beragadt áfát visszakapják a vállalkozások, mondták az [origo]-nak adószakértők, arra azonban semmi garancia nincs, az elmaradt kamatokért kártérítést ad az állam.
Az adózás rendjéről szóló törvény egyik pontja kitér arra, hogy a jegybanki kamattal növelten jár vissza az adózók pénze, ha az Alkotmánybíróság vagy az Európai Bíróság mondja ki egy adótörvényről, hogy az áfalevonási jogot indokolatlanul korlátozza. Ezt a rendelkezést azonban most nem lehet alkalmazni. Az Európai Bíróság által kifogásolt áfaszabály csak a visszatérítést érinti, míg az adózás rendjéről szóló törvényben kidolgozott eljárás az áfalevonásra vonatkozik - magyarázza Földes Balázs, a KPMG szenior adómenedzsere. A törvény szelleméből mégis az következne, hogy ebben az esetben is a jegybanki alapkamattal növelten kaphatnák vissza a jussukat a vállalkozások, de nem lehet tudni, hogy a kormány ezt figyelembe veszi-e majd.
(Egy példán érzékeltetve a különbséget az áfalevonási jog és az áfa-visszatérítés között: egy áru eladásából, szolgáltatás nyújtásából élő cég a vásárlóinak felszámított 2 millió forint áfát, az ő beszállítói pedig annyi árut szállítottak, hogy azok áfatartalma 3,5 millió forint. Az áfalevonás azt jelenti, hogy az áfabevallásban a 2 millió forint befizetendő áfával szembeállítja (a befizetendő áfából levonja) a neki felszámított 3,5 millió forintnyi áfát, és az eredményt, a mínusz másfél millió forintnyi áfát feltünteti a bevallásban. A visszaigénylés pedig azt jelenti, hogy ezt a másfél millió forintot vissza is kéri a cég - a szerk.)
[origo] címlapon»
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
- Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
- A magyar cégek fele sem fizet határidőre
- Cséfalvay: Új adók már nem lesznek
- Az euróválság uralta a G8-csúcsot
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
Állami cég romjain lettek magyar kőkirályok
Egyszer már majdnem csődbe ment, de végül elkerülte a felszámolást, ma pedig a legtöbbet foglalkoztatott kőfaragó vállalkozás az országban a Reneszánsz Zrt. A süttői ...
Jöhet a kilóra mért tojás
A kis tojás olcsóbbnak tűnik, de valójában drágább, ráadásul a boltok ezekkel hirdetik magukat. A Vidékfejlesztési Minisztérium véget vetne a trükközésnek, és bevezetné, ...
Szexi kelet-európaiként kap esélyt a Nanushka
Már van értékesítési vezetője, és agresszív terjeszkedést tervez Japánban és az Egyesült Államokban a Nanushka divatcég, melybe a közelmúltban fektetett be félmilliárd ...
Legyen észnél, ha nyáron hívatja a főnök!
Rengeteg változást hoznak a nyártól érvénybe lépő új munkajogi szabályok, amelyek rugalmasabbá tehetik a cégek életét, és így jó tesznek a gazdaságnak. A munkavállalók ...
Sok hűhó egymilliárd forintért
A kormány szembement saját adminisztrációcsökkentő és kisadókat eltörlő kijelentéseivel, amikor bevezette a veszélyes anyagokkal dolgozó cégeket sújtó katasztrófaadót. ...
Két éve tologatja zöld ígéretét a Fidesz
Érik a zöldbank végleges koncepciója, amelyet a Fidesz-kormány már évek óta dédelget. A piacon lévő bankok közül a Gránit, a Széchenyi és a Takarékbank is szóba jöhet ...
Így csinált két srác naponta 400 milliót
Nem a várható profit, sokkal inkább egy versenytárs kiiktatása lebeghetett Mark Zuckerberg szeme előtt, amikor úgy döntött a hétvégén, hogy egymilliárd dollárt, azaz ...
Lézengő vásárlók között dúl a plázaháború
Lázadoznak a bevásárlóközpontokban üzlethelyiséget bérlő kereskedők a hazai plázák üzletpolitikája, elsősorban a bérleti díjak szintje ellen. A díjak ugyan csökkentek, ...
Magyar áruházakba csatornázná a családi pótlékot a kormány
Fontolgatja a kormány, hogy a családi pótlékot az élelmiszer-vásárlásra fordítható Erzsébet-utalványokban adnák oda az embereknek. Ez az egyelőre alig 100 milliárd ...
A Mercedes tarthatja víz felett a fuldokló magyar gazdaságot
A gazdaság a recesszió környékén egyensúlyoz, ha csütörtökön nem nyílna meg a Mercedes-gyár, szinte biztos lenne a zsugorodás. Így viszont van esély a stagnálásra vagy ...
Matolcsy fejére nő az adóhatóság
Az adóhatóság véleménye dominál az adópolitikai vitákban, a hivatal ötletei úgy mennek át a gazdasági minisztériumon, mint kés a vajon - állítják a minisztérium és a ...
- Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
- A magyar cégek fele sem fizet határidőre
- Cséfalvay: Új adók már nem lesznek
- Az euróválság uralta a G8-csúcsot
- ÁSZ: A piac dönti majd el, ki fizeti a telefonadót
- Nem kér az uniós segítségből a spanyol kormányfő
- Mit lehet Erzsébet-utalvánnyal fizetni?
- Délután ismét gyengült a forint
- Nyugdíjpénzek miatt nyomoz a rendőrség
- Több mint egymillió adóbevallást vár még a NAV
- BMW-gyár épülhet Miskolcon
- Jól nyitott, de kifulladt a Facebook-papír
- Egyre jobban bízhatunk a 300 alatti euróban
- Selmeczi: Nem az emberek fizetik meg a telefonadót
- Mol-INA ügy: Hernádi barátja áll az offshore cégek mögött
- Beszólt Európának a görög kerékkötő
- Börtönnel fenyegeti Budai a zsebszerződőket
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
Ha szeretné tudni, hogy terméke, szolgáltatása milyen besorolásba tartozik, akkor kattintson a vállalkozói negyed keresőjére!
- ügyvéd
- könyvelő
- segítünk döntéseiben
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért
Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea a BL-döntőn
Háromszor is vert helyzetből állt fel a Bayern otthonában, végül 11-esekkel nyert.