"Álomnak tűnt" - barátkozik Bonyhád a vízalatti szállodával
Hajnal László|2010. 09. 03., 16:00|Utolsó módosítás:2010. 09. 03., 17:43|Tengeri élőlényekkel benépesített akvárium is tartozik ahhoz a részben vízszint alatti szállodához, amit Bonyhád határában építene a Trimp Holding Zrt. A város vezetése egyelőre lelkes, bár végső döntést csak október végén hoznak az építkezésről. A korábban Kiskunhalason is próbálkozó beruházó cég fürdő felépítését ígéri a szállodáért cserébe a bonyhádiaknak.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static2.origos.hu/i/1009/20100903bonyhaded2.jpg)
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
"Könnyedén feltölthető lesz az épület vízalatti része, ugyanis a Völgység patak a tavaszi esőzések nyomán elöntötte a hotelnek szánt területet" - mondta irónikusan egy ötven év körüli, bonyhádi férfi az [origo] tudósítójának a Tolna megyei városba tervezett vízalatti szállodáról, amit eredetileg Kiskunhalason építettek volna fel a beruházók, de az ottani kudarc után vasárnap már azt jelentették be, hogy Bonyhádon szeretnék megkezdeni a beruházást.
A Trimp Holding Zrt. egy 28 ezer négyzetméteres, ötszintes luxus szállodát építene Bonyhád határában, amelynek három szintje a vízszint alatt lenne. Az itt található luxus lakosztályokból 150 panoráma ablakon lehetne megcsodálni a szobákat körülölelő, 20 méter széles és 11,5 méter mély medencébe telepített tengeri állatok, halak, cápák és ráják mindennapi életét, és akár búvárkodni is lehetne - legalábbis az Éden-szigetnek nevezett objektumot bemutató honlap szerint.
A Bonyhád utcáin megkérdezett emberek többsége már hallott az ambíciózus tervről, bár a város a válaszok alapján nem ég lázban a tervezett beruházás miatt. Az [origo] körkérdéséből az derült ki, hogy akik a településen értesültek róla, egyöntetűen jónak tartják az ötletet, és úgy vélik, hogy a város csak profitálhat a beruházásból, az viszont nem foglalkoztatja a helyieket, hogy üzletileg mennyire lehet életképes az elképzelés.
Mit hozhat az álomberuházás a városnak?
"Álomnak tűnt" - foglalta össze első benyomásait az [origo]-nak Ónodi Szabolcs, a városi képviselőtestület Fidesz-KDNP-s tagja arról a pillanatról, amikor a tervező-beruházó képviselői előálltak a szálloda terveivel augusztus 26-án a csak emiatt összehívott ülésen. "A terveket bemutató két fiatalember nagyon lelkes és felkészült volt, a kérdésekre korrekt és tisztességes válaszokat adtak" - mondta a képviselő, aki főállásban a helyi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium igazgatója.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static4.origos.hu/i/1009/20100903bonyhaded7.jpg)
Ónodi Szabolcs: Azt kérdeztük, hogy mit hoz a beruházás a városnak?
Ónodi Szabolcs elmondása szerint mintegy másfél óráig tartott a kérdezz-felelek, melynek második részében azt firtatták a képviselők, hogy miért jó, mit ad a városnak ez a befektetés. Elsősorban az érdekelte a helyieket, hogy a foglalkozatásban előnyt élveznek-e majd a helybéliek, milyen egyéb szolgáltatást kívánnak igénybe venni majd várostól, és milyen további beruházásban, fejlesztésben gondolkodnak. "Ezekre azért voltunk kíváncsiak, mert az az első pillanattól világos volt, hogy ezt a létesítményt aligha fogják használni a bonyhádiak" - mondta a képviselő, aki azt is elismerte, hogy a kérdésekre nem tudtak választ adni a tervező emberei, mint mondták: erre nem voltak felkészülve.
Pénzügyi kötelezettséget nem vállalt Bonyhád
"Valóban gyönyörű terveket mutattak be nekünk, s amivel még meggyőzőbb hatást értek el, hogy a láthatóan korábban elkészített alapkoncepciót a bonyhádi környezethez, területhez igazították" - mondta az [origo]-nak Koncz István ügyvéd, a város szocialista önkormányzati képviselője. A társaság kiskunhalasi próbálkozása miatt voltak azért negatív észrevételek is az ülésen - emlékezett vissza -, amelyek a beruházó cég múltját, hátterét firtatták a korábban megjelent sajtóhírek alapján (ezekről ebben a cikkünkben olvashat - a szerk.) vagy éppen azt vetették fel, hogy az épületegyüttes külső megjelenése tájidegen lehet. De zömében az volt a vélemény: nagyszerű, hogy a fantasztikus terv megvalósításával kapcsolatban egyáltalán Bonyhád neve felmerült.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static5.origos.hu/i/1009/20100903bonyhaded3.jpg)
Koncz István azt mutatja, hol épülne a szálloda (a helyszín nagyobb képéért kattintson!)
Koncz István szerint a lelkesedésben szerepet játszhatott az is, hogy a város semmilyen pénzügyi, anyagi kötelezettséget nem vállalt a projekt miatt, egyelőre kizárólag elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a beruházó elkészíthesse az engedélyes tervdokumentációkat egy későbbi döntéshez.
Lényegében erre hivatkozva zárkózott el a nyilatkozattól Potápi Árpád, Bonyhád fideszes polgármestere is, aki csupán annyit válaszolt az [origo]-nak, hogy a képviselőtestület október végi ülésén foglalkozik majd a beruházással, és akkor döntenek arról is, lesz-e vízalatti szálloda a város határában. A polgármester tartózkodását azzal magyarázta, hogy bár augusztus 26-án zárt ülésen tárgyaltak a beruházásról, három nappal később a szálloda híre a magyar sajtó nagy részét bejárta, ami a képviselőtestület lapunk által megkérdezett képviselőit is meglepte. Elmondásuk szerint nem teljesen értették, hogy a projekt jelenlegi állapotában indokolt volt-e azt nagydobra verni.
Kiskunhalason is próbálkoztak már
A bonyhádi városvezetés számára az mindenképp elgondolkodtató lehet, hogy a beruházó korábban máshol házalt az ötlettel. Eredetileg ugyan Kiskunhalason kívánta megépíteni a víz alatti szállodát a Trimp Holding, de a város által felkínált terület kisebb volt a szükségesnél - indokolta a váltást a társaság marketingvezetője, Pasaréti Zsolt az [origo]-nak, hozzátéve, hogy a hét hektáros területet így találták meg Bonyhádon. Kérdésünkre, hogy miért éppen Bonyhádot választották, Pasaréti azt felelte, hogy a város rendelkezik azokkal a megújulóenergia-termelési lehetőségekkel, melyek elengedhetetlenek a beruházáshoz. Pasaréti a napsütéses órák magas számát, és a fix széljárást említette.
"Igazából Bonyhád tudott olyan hét hektáros területet felajánlani, ami találkozott azokkal az elképzeléseikkel, amelyek alapján megvalósítható az Éden-sziget. Máshol ugyanis vagy túl közel volt a városközpont, vagy túl forgalmas volt a település, de az is kizáró szempont volt, ha nem volt parkosítható rész a területen" - mondta Pasaréti Zsolt arra a felvetésünkre, hogy a bonyhádihoz hasonló paraméterekkel több település is rendelkezhet.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static8.origos.hu/i/1009/20100903bonyhaded4.jpg)
Az utcán megkérdezett emberek többsége már hallott az ambíciózus tervről
Fürdőt ígérnek a városnak
A Trimp Holdingnak a területetért cserébe Bonyhád régóta dédelgetett álmát kell megvalósítania, ami egy városi fürdő megépítése nagyjából 350 millió forintért. A marketingvezető szerint az még nincs eldöntve, hogy ezt milyen formában teljesítenék, három variáció jöhet szóba: felesben építik meg a fürdőt a várossal, teljes egészében a beruházó építi meg, de az sem kizárt, hogy a cég egyszerűen csak megveszi a területet, a többi feladat pedig a városra vár majd.
A szálloda tervei is bizonytalanok, Kökény Béla, a Trimp Holding vezérigazgatója korábban a MTI-nek azt mondta: a szállodát 10,5 milliárd forintból tervezik megépíteni, a finanszírozáshoz már több mint 10 magáncéggel van elvi megállapodásuk. Pályáznak európai uniós forrásokra is, de csak később, mivel cégük az idén alakult, banki finanszírozást pedig csak a beruházás utolsó harmadában kívánnak igénybe venni. Az MTI információi szerint a Trimp Holding Zrt. 2010-ben alakult, Szigethalmon van bejegyezve, főtevékenysége pedig szállodai szolgáltatás.
|
A lélegző cipőtalptól a víz alatti szállodáig A 15 ezer lakosú, a Völgység fővárosaként is emlegetett Bonyhád valamikor valódi cipőipari nagyhatalom volt, olyan világhírű márka is gyártatott a városban, mint a Salamander, de mára mindössze három kft. működik a városban - vázolta a vállalkozások helyzetét Koncz István önkormányzati képviselő. A cipőipar mellett a még működő Zománcgyár volt jelentős foglalkoztató, de mára ez az üzem sem alkalmaz 400 főnél többet. Koncz szerint 16-17 százalékos lehet a munkanélküliség a városban, de ennél nagyobb számot is emlegetnek. Néhány éve egy magyar feltaláló a lélegző cipőtalp gyártását szerette volna elkezdeni a városban, de a beruházáshoz nem sikerült összeszedni a szükséges 6 milliárd forintot. |
Terveik szerint a szálloda 2013 harmadik negyedévének végén nyithatja meg kapuit. A tervező az Incorso Kft. lesz, a tengervizes részek kialakítását pedig a Tropicarium-Oceanárium Kft. végzi. A Trimp Holding tájékoztatása szerint a beruházás területe 7,9 hektár.
[origo] címlapon»
A fiának tartogatja magyar csokigyárát - az új Stühmer-sztori
Sok vállalkozó terveiben szerepel, hogy a cége előbb-utóbb óriássá válik, a Magyarország száz évvel ezelőtt legismertebb csokimárkáját újjáélesztő üzletember azonban nem ...
- Egyből megindult a harc a Malév teteme fölött
- Kell-e egyáltalán nemzeti légitársaság?
- Ferihegy megnyugodott szombatra
- Indul a fekete sereg - így köszöntek el a pilóták
A fiának tartogatja magyar csokigyárát - az új Stühmer-sztori
Sok vállalkozó terveiben szerepel, hogy a cége előbb-utóbb óriássá válik, a Magyarország száz évvel ezelőtt legismertebb csokimárkáját újjáélesztő üzletember azonban nem ...
A fiának tartogatja magyar csokigyárát - az új Stühmer-sztori
Sok vállalkozó terveiben szerepel, hogy a cége előbb-utóbb óriássá válik, a Magyarország száz évvel ezelőtt legismertebb csokimárkáját újjáélesztő üzletember azonban nem ...
Egymillió ember milliárdjairól csúszhatnak le a hipermarketek
Egymillió ember jut hozzá már februárban az igényelt Erzsébet-utalványokhoz, egyelőre azonban csak magyar tulajdonú üzletláncokban használhatják fel őket ...
Kirúgásokra ösztönözheti a cégeket a bérkompenzáció
Bonyolult támogatási formákkal próbálja egyrészt béremelésre kényszeríteni a vállalkozásokat a kormány, másrészt azt is előírni, hogy nem bocsáthatnak el dolgozókat. A ...
Államcsődben ki megy kirándulni?
Érdeklődnek iránta, de nem bíznak a SZÉP-kártya idei sikerében az [origo]-nak nyilatkozó panziótulajdonosok. A kormány az idegenforgalom fellendítésére úgy alakította át ...
Magyar gazdákkal az élelmiszerszemét ellen
Az élelmiszerbiztonság fokozása és a magyar termékek helyzetbe hozása az egyik legfontosabb célja a kormány tízéves vidékfejlesztési stratégiájához pénzt és célokat ...
A versenyhivatalon múlik, minden Corát elvihet-e az Auchan
A GVH engedélyétől függ, hogy az Auchan kezébe kerülhetnek-e a Cora magyarországi egységei. Első látásra ennek nincs akadálya, mert országos szinten nem hoz létre ...
Végigcsemegézte a piacot a kormány
A cigiárusítástól az étkezési utalványokon át a parkolásig sok területre tette be a lábát a korábbinál erősebb állami szerepvállalást ígérő kormány az elmúlt másfél ...
A pénztárcánk sem ússza meg a forint újabb mélyrepülését
Mindenki rosszul jár, ha több hétig olyan gyenge marad a forint, mint amilyen január első napjaiban. Drágulnak az élelmiszerek, a benzin, az autó, tovább nő a ...
"Itt mindenki 18 éves" - dohányárusok a trafiktörvényről
Szigorú korlátok közé fogja a kormány a dohánykereskedelmet azzal az indokkal, hogy megakadályozza a fiatalok dohányhoz jutását. Az állam joga lesz megmondani, ki és ...
Boldog nyulakkal gyűrte le a válságot egy bajai vállalkozás
A válság kirobbanásakor 2008-ban fogott vállakozásba egy bajai cég és azóta ötszörösére tudta növelni forgalmát. A nyúltenyésztő és vágó Tetrabbit leginkább a német, ...
"Pofon a fogyasztóknak az áfaemelés" - interjú a magyar Tesco vezérével
Nem érdekli a Tescót a Match-üzletlánc és nem tervez jogi lépést a plázastop ellen mondta az [origo]-nak adott interjújában a Tesco magyar leányvállalatának áprilisban ...
Lázár állami monopóliummá tenné a cigarettaárusítást
Kétezer lakosonként egy, kizárólag kisvállalkozás kezében lévő üzletben lehetne a jövőben dohánytermékeket árusítani Lázár János törvényjavaslata alapján. A tervezet ...
- Egyből megindult a harc a Malév teteme fölött
- Kell-e egyáltalán nemzeti légitársaság?
- Ferihegy megnyugodott szombatra
- Indul a fekete sereg - így köszöntek el a pilóták
- Százmilliárdos csontvázaktól dőlt össze a Malév
- Családi nyaralást, állásinterjút temetett maga alá a Malév
- Ki kapja vissza a kifizetett Malév-jegy árát?
- Pénteken reggel leállt a Malév
- Rászáll a hipermarketekre a fogyasztóvédelem
- Örökös bóvlisták közé kerültünk
- A Ryanair négy gépet azonnal Budapestre hoz
- Földosztásba kezdett a Vidékfejlesztési Minisztérium
- Csapdába esett a kormány a csődközeli Malévval
- Tartja árfolyamát a forint
- Az Erzsébet utalvánnyal egyelőre hiába megyünk hipermarketbe
- Lecsapnak a légitársaságok a Malév piacára
- Két új gépet vesz a Wizz Air
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
Ha szeretné tudni, hogy terméke, szolgáltatása milyen besorolásba tartozik, akkor kattintson a vállalkozói negyed keresőjére!
- ügyvéd
- könyvelő
- segítünk döntéseiben
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
A zsírevők túlélik
Az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a gabonákra, a szendvicsember a teára esküszik a faggyal szemben.
Diákok és a péniszpánik
A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Az NBA-ben is a legmagasabb lenne
A 17 éves szenegáli Mamadou Ndiayét lehetetlen szerelni. Videó.