[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

Együtt fejlesztik a vallási és a gyógyturizmust Nyírbátorban

[origo]|2010. 09. 02., 8:48|Utolsó módosítás:2010. 09. 02., 8:49|

Hamarosan lezárul egy nyírbátori városfejlesztési projekt, amely a vallási és az egészségügyi turizmust kapcsolja össze. A Világgazdaság szerint a szabolcsi beruházás - amelyben templomok felújítása, sétányépítés és fürdőfejlesztés is szerepel - mutatja a vallási turizmus felfutását.

A vallási turizmus fellendüléséről ír a Világgazdaság. A lap szerint célegyenesben van az 3,5 milliárd forintos összköltségvetésű Hit és Egészség projekt, amelynek célja összekapcsolni a vallási turizmust a gyógyturizmussal. A nyírbátori önkormányzat és három egyház által közösen tervezett fejlesztés elemeként jövő héten adják át a felújított máriapócsi bazilikát, szeptember végén a városközpontot átszelő sétányt, jövő tavaszra pedig befejezik két másik templom helyreállítását.

"Az építési munkálatok már két éve folynak, a projekt célja pedig az, hogy felpezsdítsük a térség meglévő vallási turizmusát - amely első sorban a máriapócsi kegyhely, illetve az ott tartott búcsúk köré épült -, és megtöltsük azt még több tartalommal, valamint összekössük a gyógy- és wellnessturizmussal" - mondta a lapnak Máté Antal projektmenedzser.

A Hit és Egészség kiemelt turisztikai projekt, amelynek költségvetéséből 2,4 milliárd forint uniós forrás, a többi egyházi és önkormányzati forrásból származik. A beruházássorozat legnagyobb kiadását az 1,7 milliárd forintból megépült nyírbátori Sárkány gyógy- és wellnessfürdő jelenti.

A Világgazdaság szerint már most is érzékelhető a térség turizmusának fejlődése, mivel egyre több a vendég, igaz, ebben része van a projekten kívüli fejlesztéseknek is. Többek közt új étterem nyílt, megújultak cukrászdák, kibővített szálloda, új apartmanok fogadják a vendégeket.

Máté Antal szerint a Hit és Egészség projekt lezáródása után sem állnak le a fejlesztésekkel, hasonló nagyságrendű beruházásokra azonban már aligha nyílik lehetőség. Tervezik a fürdő kapacitásbővítését, a felújított Báthory-kastély történelmi elemeinek újjáépítését, illetve templomok további felújítását. "Mindenképp maradunk a megkezdett vallási és egészségturisztikai vonalon" - mondta Máté Antal.

[origo] címlapon»

Forrás: Csermátony Csaba [origo] A fiának tartogatja magyar csokigyárát - az új Stühmer-sztori Sok vállalkozó terveiben szerepel, hogy a cége előbb-utóbb óriássá válik, a Magyarország száz évvel ezelőtt legismertebb csokimárkáját újjáélesztő üzletember azonban nem ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Államcsődben ki megy kirándulni? Érdeklődnek iránta, de nem bíznak a SZÉP-kártya idei sikerében az [origo]-nak nyilatkozó panziótulajdonosok. A kormány az idegenforgalom fellendítésére úgy alakította át ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Magyar gazdákkal az élelmiszerszemét ellen Az élelmiszerbiztonság fokozása és a magyar termékek helyzetbe hozása az egyik legfontosabb célja a kormány tízéves vidékfejlesztési stratégiájához pénzt és célokat ...
    Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd Végigcsemegézte a piacot a kormány A cigiárusítástól az étkezési utalványokon át a parkolásig sok területre tette be a lábát a korábbinál erősebb állami szerepvállalást ígérő kormány az elmúlt másfél ...

  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/teaor/index.htmlTEÁOR
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/szj/index.htmlSZJ
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/teszor/index.htmlTESZOR
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/szj-teszor/index.htmlSZJ-TESZOR

Ha szeretné tudni, hogy terméke, szolgáltatása milyen besorolásba tartozik, akkor kattintson a vállalkozói negyed keresőjére!

hirdetés
  • ügyvéd
  • könyvelő

Ha gyorsan ügyvédre van szüksége, és nem szeretne messze menni, használja a Vállalkozói Negyed ügyvédkeresőjét!

  • segítünk döntéseiben
Németh László

szakértő:
Németh László
K&H Bank
kkv marketing főosztály vezetője

dr. Császár Dániel

szakértő:
dr. Császár Dániel
K&H Bank
K&H pályázati tanácsadás

hirdetés

Olvasnivaló

A zsírevők túlélik Az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a gabonákra, a szendvicsember a teára esküszik a faggyal szemben.
Diákok és a péniszpánik A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Az NBA-ben is a legmagasabb lenne A 17 éves szenegáli Mamadou Ndiayét lehetetlen szerelni. Videó.

További adatok » Időjárás »

ROVATOK

24 óra Itthon Nagyvilág Gazdaság Sport Autó Motor Tudomány Techbázis Filmklub Tévé Kultúra Utazás Egészség Időjárás Fotó

TOVÁBBI OLDALAINK

Komment.hu Zene F1 hírek Vállalkozói negyed Könyv Sorozatjunkie Múlt-kor Origo direkt Borbár

SZÓRAKOZÁS

Játékok Videa Videa kid G-Portál KvízPart T-Home IPTV

HASZNOS

Szülőknek Szoftverbázis Sztaki szótár Ok.hu iWiW [freemail] Randi Állás Fotókidolgozás Vásárlás Online aukció Biztosítás Ingatlan apró Moziműsor Moderálási elvek Post-it blog
Utolsó link ImpresszumMédiaajánlatAdatkezelési SzabályzatAz [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.a