[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

Továbbra is rossz képet mutatnak a beruházások

MTI|2010. 08. 31., 10:42|Utolsó módosítás:2010. 08. 31., 11:20|

Nem meglepetés, de kellemetlen hír a nemzetgazdasági beruházások volumenének negyedéves csökkenése elemzők szerint, akik a második félévben sem számítanak jelentős javulásra, legfeljebb a beruházások stagnálására.

A KSH kedden közölt adatai szerint a nemzetgazdasági beruházások az idén a második negyedévben 0,6 százalékkal mérséklődtek, éves összehasonlításban 4,9 százalékkal csökkentek, az első félévben pedig 5,5 százalékkal voltak alacsonyabban az egy évvel korábbinál. Az előző negyedévben, szerényen ugyan, 0,5 százalékkal, de növekedtek a beruházások negyedéves összevetésben.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint az adatok vegyes képet mutatnak: míg a feldolgozóiparban megindult a növekedés, az ingatlan beruházások tragikus képet mutatnak. A negyedéves csökkenés annak ellenére kellemetlen meglepetést okozott, hogy az ingatlan beruházások visszaesésének mértéke sejthető volt. A feldolgozóipari beruházások növekedését kedvező jelnek értékelte, a szállítás, raktározás ágazat visszaesésére azonban nem számított az elemző.

Az ingatlan beruházások Suppan Gergely szerint már most is tragikus mélyponton vannak és nem várható a mutató gyors javulása sem. A második negyedévi nagy visszaesésben ugyanakkor szerepe volt az áfaszabályok tavaly félévi változásának, amely miatt sok ingatlan értékesítését hozták előbbre. Így a tavaly második negyedévi bázis magas volt, a harmadik negyedévben ennek megfelelően csökken a bázis, így relatív jó teljesítményt mutathatnak az ingatlan beruházások. Ezek azonban mit sem változtatnak azon a tényen, hogy az építkezések stagnálnak és a kiadott engedélyek száma alapján a jövő sem túl biztató.

Kedvezőnek nevezte az elemző az oktatási beruházások jelentős növekedését, de ez kis súlyú a nemzetgazdasági beruházások között. Suppan Gergely emlékeztetett arra is, hogy a második negyedévben néhány egyedi nagyberuházás, például a Mercedesé javította az összképet.A kilátások vegyesek, a beruházások alakulása nagyban függ attól az elemző szerint, hogy az Új Széchenyi Terv mennyire lesz képes ösztönözni a beruházásokat, illetve a belföldi megrendelésállományt, valamint attól, hogy ennek pozitív hatását mennyire csökkenti a bankadó.

 Németh Dávid, az ING Bank elemzője szerint sem biztató a jövő, a második félévben már a stagnálás is pozitív eredménynek tekinthető. Jövőre néhány nagyobb beruházás, az Audi és a Mercedes is emelheti a volument, a tartós növekedéshez azonban a kereslet bővülésére van szükség.

Az első félévben a feldolgozóipari beruházások a növekvő exportot szolgálták, egyelőre kapacitásnövelésre nincs szükség. Az elemző szerint a következő negyedévekben még nem várható nagy csoda, különösen az ingatlan- és építőipari beruházások kilátásai rosszak.

[origo] címlapon»

Forrás: Csermátony Csaba [origo] A fiának tartogatja magyar csokigyárát - az új Stühmer-sztori Sok vállalkozó terveiben szerepel, hogy a cége előbb-utóbb óriássá válik, a Magyarország száz évvel ezelőtt legismertebb csokimárkáját újjáélesztő üzletember azonban nem ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Államcsődben ki megy kirándulni? Érdeklődnek iránta, de nem bíznak a SZÉP-kártya idei sikerében az [origo]-nak nyilatkozó panziótulajdonosok. A kormány az idegenforgalom fellendítésére úgy alakította át ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Magyar gazdákkal az élelmiszerszemét ellen Az élelmiszerbiztonság fokozása és a magyar termékek helyzetbe hozása az egyik legfontosabb célja a kormány tízéves vidékfejlesztési stratégiájához pénzt és célokat ...
    Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd Végigcsemegézte a piacot a kormány A cigiárusítástól az étkezési utalványokon át a parkolásig sok területre tette be a lábát a korábbinál erősebb állami szerepvállalást ígérő kormány az elmúlt másfél ...

  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/teaor/index.htmlTEÁOR
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/szj/index.htmlSZJ
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/teszor/index.htmlTESZOR
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/szj-teszor/index.htmlSZJ-TESZOR

Ha szeretné tudni, hogy terméke, szolgáltatása milyen besorolásba tartozik, akkor kattintson a vállalkozói negyed keresőjére!

hirdetés
  • ügyvéd
  • könyvelő

Ha gyorsan ügyvédre van szüksége, és nem szeretne messze menni, használja a Vállalkozói Negyed ügyvédkeresőjét!

  • segítünk döntéseiben
Németh László

szakértő:
Németh László
K&H Bank
kkv marketing főosztály vezetője

dr. Császár Dániel

szakértő:
dr. Császár Dániel
K&H Bank
K&H pályázati tanácsadás

hirdetés

Olvasnivaló

A zsírevők túlélik Az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a gabonákra, a szendvicsember a teára esküszik a faggyal szemben.
Diákok és a péniszpánik A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Az NBA-ben is a legmagasabb lenne A 17 éves szenegáli Mamadou Ndiayét lehetetlen szerelni. Videó.

További adatok » Időjárás »

ROVATOK

24 óra Itthon Nagyvilág Gazdaság Sport Autó Motor Tudomány Techbázis Filmklub Tévé Kultúra Utazás Egészség Időjárás Fotó

TOVÁBBI OLDALAINK

Komment.hu Zene F1 hírek Vállalkozói negyed Könyv Sorozatjunkie Múlt-kor Origo direkt Borbár

SZÓRAKOZÁS

Játékok Videa Videa kid G-Portál KvízPart T-Home IPTV

HASZNOS

Szülőknek Szoftverbázis Sztaki szótár Ok.hu iWiW [freemail] Randi Állás Fotókidolgozás Vásárlás Online aukció Biztosítás Ingatlan apró Moziműsor Moderálási elvek Post-it blog
Utolsó link ImpresszumMédiaajánlatAdatkezelési SzabályzatAz [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.a