Közép-Európa meghódítására készül az IND
Hajnal László|2010. 08. 31., 19:05|Utolsó módosítás:2010. 08. 31., 19:33|Öt éven belül Közép-Európa és a Közel Kelet piacvezető vállalkozása kíván lenni az IND Group, amely internetes, mobiltelefonos bank rendszerek fejlesztésével és értékesítésével foglalkozik. Vinnai Balázs, a társaság vezetője beszélt az [origo]-nak arról, hogy miképpen vásárolták fel korábbi német partnerüket, s hogy miképpen tudott töretlen fejlődést elérni egy egyáltalán nem tipikus magyar "garázsvállalkozás".
- Kizárólag angol nyelven olvasható cégük honlapja, ennyire nem számít a magyar piac?
Nem erről van szó. Forgalmunk 60 százalékát adják a magyarországi megrendelések, de igen nagy tempóban növekszünk külföldön, 2009-ben például megdupláztuk a forgalmunkat, idén pedig 50 százalékos bővülésre számítunk.
-Laikusként azt gondolnám, hogy az elektronikus pénzügyi szolgáltatások terén aligha rúghat labdába egy magyar cég, hiszen a pénzügyi és netes kultúrában is jócskán előttünk jár a nyugat. Hogyan csinálták?
Több magyarázat is van. A kelet-közép-európai térségben hirtelen fejlődés következett be a szolgáltatásban, amolyan "utolsó pár előre fuss" hatásnak voltunk a tanúi, vagyis a magyar piacra bejövő külföldi bankok nyilván a legfejlettebb technológiát hozták be. Hiába voltunk és vagyunk a pénzügyi szolgáltatásban Magyarországon esetleg 10-15 évre lemaradva a német színvonaltól, az anyabank a legutolsó trendeknek megfelelő fejlesztéseket várja el tőlünk.
![Fotó: Hirling Bálint [origo] Fotó: Hirling Bálint [origo]](http://static2.origos.hu/i/1008/20100825vinnaibal3.jpg)
Vinnai Balázs: meglepődtek a németek, hogy önállóan tudtunk értékesíteni
A másik magyarázat, hogy a térségben hálózati bankok jöttek létre, régióra összpontosítva, ahol keresték a helyi sajátosságokat ismerő cégeket is. Így kerültünk kapcsolatba egy befektetési fórumon a Brokat nevű német céggel, amelyik mobil és banki fejlesztésekkel foglalkozott. A németek úgy gondolták, hogy majd ők intézik az értékesítést a saját embereikkel, itt Magyarországon pedig az olcsó fejlesztést velünk oldják meg. Aztán igencsak meglepődtek, hogy önállóan is értékesítettük a szolgáltatásokat, az első évben két jelentős üzletet is nyélbe ütöttünk a CIB Bankkal, és az akkori Bank Austria Creditanstalttal.
- Aztán még jobban meglepődhettek a németek, amikor egyszer csak az IND vásárolta fel a Brokatot. Pedig pont fordítva szokott lenni.
Valóban nem szokványos történet, amihez persze az kellett, hogy 2003-ban kipukkadjon az internet-lufi, s mivel a Brokat egy túlfinanszírozott tőzsdei cég volt, a befektetők benyújtottáka számlát. A cégünk követelését vételárrá fordítottuk, így lett a miénk a Brokát. Utána megszüntettük a németországi fejlesztést, ami 70 ember elbocsátásával járt. Akkoriban nekünk 30 alkalmazottunk volt, ez a létszám emelkedett néhány év alatt százra, jelenleg pedig 170-180 munkatársunk van.
- 2008-ban viszont beütött a pénzügyi-, gazdasági válság, ami először a bankokat rázta meg. Hogyan hatott ez a pénzügyi szolgáltatások területére, az INDGroup működésére?
Nemcsak hatott, hanem jelenleg is hat, de furcsa kettősséggel. A bankok külföldön és idehaza is visszafogták a beruházásaikat, ami innen nézve kedvezőtlen lenne bármilyen cég számára, amelyik fejlesztésben érdekelt. De más oldalról nézve számunkra részben kedvező folyamatok indultak el, hiszen azzal, hogy nagyon sok pénzintézet a bankfiókok bezárásával, az alkalmazottak elbocsátásával karcsúsított és csökkentette költségeit, rákényszerült arra, hogy a tranzakciókat a neten bonyolítsa az ügyfeleivel, ami viszont a mi üzleti lehetőségeinket tágította.
- Ehhez viszont az is kell, hogy az ügyfelek is aktivizálják magukat. Jó példa erre, hogy hiába van ma már a mobiltelefonokon is rengeteg felhasználói lehetőség, mégis nagyon kevesen élnek csak velük. Hogyan lehet megváltoztatni a felhasználói magatartást, szokásokat?
A mobiltelefon valóban jó példa. Rengeteg mindent lehet csinálni ma már egy korszerű mobillal, de az emberek zöme "csak" telefonál, sms-t küld, és harmadik leggyakoribb funkcióként az ébresztőórát használja. Hasonló a helyzet az internet bankolással is, egyenleg lekérdezés, átutalás, aztán általában ezzel vége is használt lehetőségeknek.
![Fotó: Hirling Bálint [origo] Fotó: Hirling Bálint [origo]](http://static1.origos.hu/i/1008/20100825vinnaibal4.jpg)
Érthető és használható lehetőségeket kell kínálni
Kevesen tudják például, hogy SEPA átutalással jóval alacsonyabb költséggel és rövidebb határidővel utalható át külföldre euró összeg, más módon ugyanez többszörösébe kerül, s a teljesítés is több nap. Az is gond persze, hogy sok esetben a tranzakciók valamilyen számítógépes alapképzettséget tételeznek fel, például Excel-tábla használatát, ami hibás gyakorlat. Pont azon dolgozik a cégünk, hogy a lehető legegyszerűbb, mindenki által érthető és használható felhasználási lehetőségeket kínáljunk az internet bankolásban. Ezt itthon és külföldön is nagyon díjazzák a megbízó bankok.
- Ha a szoftvereik innovációs szintjét nézzük, hová sorolná őket a piacon?
Európában abszolút a csúcstermékek közé, az Egyesült Államok viszonylatában egy kicsit árnyaltabb a kép, ott ugyanis akár 3-4 azonos szintű innováció is versenyezhet egymással egy időben.
| Portálfejlesztőből banki rendszerek globális szállítója Az IND-t 1997-ben alapították miskolci egyetemisták. A névről Vinnai Balázs elárulta, hogy az IND az Interaktív Net Design rövidítése, de mára ez már feledésbe ment. Kezdetben portálfejlesztéssel foglalkoztak, később vált főprofiljukká a bank rendszerek fejlesztése. Jelenleg 170-180 alkalmazottja van a cégnek, akik közül legalább ötvenen csak termékfejlesztéssel foglalkoznak. |
- Ha jósolnia kellene, mit mondana: 10 év múlva milyen szerepet tölt majd be a piacon az IND Group?
A 10 év nagyon hosszú táv ebben az iparágban, inkább 5 évre vállalnám a kitekintést. Tehát 2015-ben Közép-Európában és a Közel Keleten is piacvezető lesz az IND, mint ahogy már most is az néhány országban.
[origo] címlapon»
A fiának tartogatja magyar csokigyárát - az új Stühmer-sztori
Sok vállalkozó terveiben szerepel, hogy a cége előbb-utóbb óriássá válik, a Magyarország száz évvel ezelőtt legismertebb csokimárkáját újjáélesztő üzletember azonban nem ...
- Egyből megindult a harc a Malév teteme fölött
- Kell-e egyáltalán nemzeti légitársaság?
- Ferihegy megnyugodott szombatra
- Indul a fekete sereg - így köszöntek el a pilóták
A fiának tartogatja magyar csokigyárát - az új Stühmer-sztori
Sok vállalkozó terveiben szerepel, hogy a cége előbb-utóbb óriássá válik, a Magyarország száz évvel ezelőtt legismertebb csokimárkáját újjáélesztő üzletember azonban nem ...
A fiának tartogatja magyar csokigyárát - az új Stühmer-sztori
Sok vállalkozó terveiben szerepel, hogy a cége előbb-utóbb óriássá válik, a Magyarország száz évvel ezelőtt legismertebb csokimárkáját újjáélesztő üzletember azonban nem ...
Egymillió ember milliárdjairól csúszhatnak le a hipermarketek
Egymillió ember jut hozzá már februárban az igényelt Erzsébet-utalványokhoz, egyelőre azonban csak magyar tulajdonú üzletláncokban használhatják fel őket ...
Kirúgásokra ösztönözheti a cégeket a bérkompenzáció
Bonyolult támogatási formákkal próbálja egyrészt béremelésre kényszeríteni a vállalkozásokat a kormány, másrészt azt is előírni, hogy nem bocsáthatnak el dolgozókat. A ...
Államcsődben ki megy kirándulni?
Érdeklődnek iránta, de nem bíznak a SZÉP-kártya idei sikerében az [origo]-nak nyilatkozó panziótulajdonosok. A kormány az idegenforgalom fellendítésére úgy alakította át ...
Magyar gazdákkal az élelmiszerszemét ellen
Az élelmiszerbiztonság fokozása és a magyar termékek helyzetbe hozása az egyik legfontosabb célja a kormány tízéves vidékfejlesztési stratégiájához pénzt és célokat ...
A versenyhivatalon múlik, minden Corát elvihet-e az Auchan
A GVH engedélyétől függ, hogy az Auchan kezébe kerülhetnek-e a Cora magyarországi egységei. Első látásra ennek nincs akadálya, mert országos szinten nem hoz létre ...
Végigcsemegézte a piacot a kormány
A cigiárusítástól az étkezési utalványokon át a parkolásig sok területre tette be a lábát a korábbinál erősebb állami szerepvállalást ígérő kormány az elmúlt másfél ...
A pénztárcánk sem ússza meg a forint újabb mélyrepülését
Mindenki rosszul jár, ha több hétig olyan gyenge marad a forint, mint amilyen január első napjaiban. Drágulnak az élelmiszerek, a benzin, az autó, tovább nő a ...
"Itt mindenki 18 éves" - dohányárusok a trafiktörvényről
Szigorú korlátok közé fogja a kormány a dohánykereskedelmet azzal az indokkal, hogy megakadályozza a fiatalok dohányhoz jutását. Az állam joga lesz megmondani, ki és ...
Boldog nyulakkal gyűrte le a válságot egy bajai vállalkozás
A válság kirobbanásakor 2008-ban fogott vállakozásba egy bajai cég és azóta ötszörösére tudta növelni forgalmát. A nyúltenyésztő és vágó Tetrabbit leginkább a német, ...
"Pofon a fogyasztóknak az áfaemelés" - interjú a magyar Tesco vezérével
Nem érdekli a Tescót a Match-üzletlánc és nem tervez jogi lépést a plázastop ellen mondta az [origo]-nak adott interjújában a Tesco magyar leányvállalatának áprilisban ...
Lázár állami monopóliummá tenné a cigarettaárusítást
Kétezer lakosonként egy, kizárólag kisvállalkozás kezében lévő üzletben lehetne a jövőben dohánytermékeket árusítani Lázár János törvényjavaslata alapján. A tervezet ...
- Egyből megindult a harc a Malév teteme fölött
- Kell-e egyáltalán nemzeti légitársaság?
- Ferihegy megnyugodott szombatra
- Indul a fekete sereg - így köszöntek el a pilóták
- Százmilliárdos csontvázaktól dőlt össze a Malév
- Családi nyaralást, állásinterjút temetett maga alá a Malév
- Ki kapja vissza a kifizetett Malév-jegy árát?
- Pénteken reggel leállt a Malév
- Rászáll a hipermarketekre a fogyasztóvédelem
- Örökös bóvlisták közé kerültünk
- Földosztásba kezdett a Vidékfejlesztési Minisztérium
- A Ryanair négy gépet azonnal Budapestre hoz
- Csapdába esett a kormány a csődközeli Malévval
- Tartja árfolyamát a forint
- Lecsapnak a légitársaságok a Malév piacára
- Az Erzsébet utalvánnyal egyelőre hiába megyünk hipermarketbe
- Két új gépet vesz a Wizz Air
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
Ha szeretné tudni, hogy terméke, szolgáltatása milyen besorolásba tartozik, akkor kattintson a vállalkozói negyed keresőjére!
- ügyvéd
- könyvelő
- segítünk döntéseiben
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
A zsírevők túlélik
Az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a gabonákra, a szendvicsember a teára esküszik a faggyal szemben.
Diákok és a péniszpánik
A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Az NBA-ben is a legmagasabb lenne
A 17 éves szenegáli Mamadou Ndiayét lehetetlen szerelni. Videó.