Lejtőre tette a forintot egy amerikai statisztika
[origo]|2010. 08. 06., 18:10|Utolsó módosítás:2010. 08. 06., 20:38|Ide-oda ugrált a forint a pénteki kereskedésben: nyugodt délelőtt után hirtelen erősödésbe kezdett az euróval szemben, egészen a 278 forintos szintig jutva, majd szintén gyors hátraarc után két lépcsőben újra 280 fölé került a közös pénz jegyzése. A gyengülést egy rossz amerikai munkanélküliségi statisztika váltotta ki.
Kiknek fontos a forintárfolyam?
A szektorok közül a legjelentősebb forintkitettsége az ingatlanügyeknek van, itt több mint 1500 milliárd forintos a hitelállomány, de jelentős a feldolgozóipar, az építőipar, illetve a kereskedelem és gépjárműjavítás állománya is.
A forintárfolyam alakulása nem csak kiadási oldalon hat a vállalatokra, az exportőröknek ugyanis a bevételeit is nagyban befolyásolja a forintkurzus.
A háztartásoknak több mint 2500 milliárd forintnyi devizában felvett ingatlanhitele van, a fogyasztási hitelek állománya 2700 miliárd forint, és a pénzügyi közvetítők felé is van a szektornak 1200 milliárd forintnyi devizatartozása.
JÁTSSZ ONLINE!
Csendes napra lehetett számítani a forint péntek délelőtti mozgása alapján, kora délután azonban elkezdett kilengeni az árfolyam. Egy óra körül hirtelen egy forinttal olcsóbb lett az euró, 278-ig ment az árfolyam, majd fél három körül ugyanolyan gyorsasággal visszagyengült a forint. Nem sokkal később nyilvánosságra került a friss amerikai munkanélküliségi adat, amely végül gyengülő pályára küldte a hazai fizetőeszközt, amely kora estére 280-as szintig gyengült.
Pénteken este 6 óra után már alig mozogott a forintárfolyam, ete fél 9-kor egy euró pontosan 280 forintba került, egy dollár 210,70 forintot ért, egy svájci frank pedig 203,50 forintot.
Az Egyesült Államokban 9,5 százalék lett a júliusi munkanélküliségi ráta, amely azt erősítette meg, hogy az amerikai gazdaság lassabban lábal ki a válságból, mint arra korábban számítottak. Ben Bernanke jegybankelnök már nyilatkozott úgy, hogy újabb élénkítésre lehet szükség a növekedés fenntartásához.
Amerikai bizonytalankodás
Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője szerint az amerikai munkanélküliségi ráta ugyan júliusban annak ellenére maradt 9,5 százalék, hogy az elemzői konszenzus 9,6 százalékra való emelkedést prognosztizált, de a statisztikából az derül ki, hogy ez jórészt annak tudható be, hogy egyre több tartósan munkanélküli hagyott fel az aktív álláskeressel, így kikerült az aktívak táborából - azaz a munkanélküliségi rátát ugyan nem rontja, de a gazdasági kilátások ettől nem javultak.
Az adat nyilvánosságra kerülése gyengítette a dollárt, illetve csökkentette a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát, ami a forintra rendszerint gyengítőleg hat. Sörös Csaba szerint azonban nincs ok pánikra, mivel sem a héten tapasztalt emelkedés, sem a jelenlegi veszteségek nem számítanak kirívónak, összességében inkább "oldalazásról" lehet beszélni.
Vissza az IMF-kudar előtti szintre
A napokban az IMF-tárgyalások összeomlása előtti szintre erősödött a forint, amelyet több külföldi esemény is támogatott. Az Európai Központi Bank változatlanul hagyta az alapkamatot csütörtökön. Jean-Claude Trichet a döntés utáni kommentárjában azt hangsúlyozta, hogy az irányadó ráta megfelelő a gazdasági kilátásokat övező bizonytalanságok ellenére. Az EKB-elnök mérsékelt növekedéssel és enyhe inflációval számol, és szerinte a második és harmadik negyedévben a vártnál jobb eredmények jöhetnek.
Az euró csütörtökön 280 forint alá került, amely annak is köszönhető a Raiffeisen elemzői szerint, hogy a Wall Street Journal cikke foglalkozott a magyar kötvénykibocsátások sikeréről: idén a tervezett 170 milliárd helyett 340 milliárd értékben sikerült kötvény értékesíteni. A bank devizakereskedői 279-282,5 forint közötti sávot valószínűsítenek péntekre.
[origo] címlapon»
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
- Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
- A magyar cégek fele sem fizet határidőre
- Cséfalvay: Új adók már nem lesznek
- Az euróválság uralta a G8-csúcsot
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
Állami cég romjain lettek magyar kőkirályok
Egyszer már majdnem csődbe ment, de végül elkerülte a felszámolást, ma pedig a legtöbbet foglalkoztatott kőfaragó vállalkozás az országban a Reneszánsz Zrt. A süttői ...
Jöhet a kilóra mért tojás
A kis tojás olcsóbbnak tűnik, de valójában drágább, ráadásul a boltok ezekkel hirdetik magukat. A Vidékfejlesztési Minisztérium véget vetne a trükközésnek, és bevezetné, ...
Szexi kelet-európaiként kap esélyt a Nanushka
Már van értékesítési vezetője, és agresszív terjeszkedést tervez Japánban és az Egyesült Államokban a Nanushka divatcég, melybe a közelmúltban fektetett be félmilliárd ...
Legyen észnél, ha nyáron hívatja a főnök!
Rengeteg változást hoznak a nyártól érvénybe lépő új munkajogi szabályok, amelyek rugalmasabbá tehetik a cégek életét, és így jó tesznek a gazdaságnak. A munkavállalók ...
Sok hűhó egymilliárd forintért
A kormány szembement saját adminisztrációcsökkentő és kisadókat eltörlő kijelentéseivel, amikor bevezette a veszélyes anyagokkal dolgozó cégeket sújtó katasztrófaadót. ...
Két éve tologatja zöld ígéretét a Fidesz
Érik a zöldbank végleges koncepciója, amelyet a Fidesz-kormány már évek óta dédelget. A piacon lévő bankok közül a Gránit, a Széchenyi és a Takarékbank is szóba jöhet ...
Így csinált két srác naponta 400 milliót
Nem a várható profit, sokkal inkább egy versenytárs kiiktatása lebeghetett Mark Zuckerberg szeme előtt, amikor úgy döntött a hétvégén, hogy egymilliárd dollárt, azaz ...
Lézengő vásárlók között dúl a plázaháború
Lázadoznak a bevásárlóközpontokban üzlethelyiséget bérlő kereskedők a hazai plázák üzletpolitikája, elsősorban a bérleti díjak szintje ellen. A díjak ugyan csökkentek, ...
Magyar áruházakba csatornázná a családi pótlékot a kormány
Fontolgatja a kormány, hogy a családi pótlékot az élelmiszer-vásárlásra fordítható Erzsébet-utalványokban adnák oda az embereknek. Ez az egyelőre alig 100 milliárd ...
A Mercedes tarthatja víz felett a fuldokló magyar gazdaságot
A gazdaság a recesszió környékén egyensúlyoz, ha csütörtökön nem nyílna meg a Mercedes-gyár, szinte biztos lenne a zsugorodás. Így viszont van esély a stagnálásra vagy ...
Matolcsy fejére nő az adóhatóság
Az adóhatóság véleménye dominál az adópolitikai vitákban, a hivatal ötletei úgy mennek át a gazdasági minisztériumon, mint kés a vajon - állítják a minisztérium és a ...
Visszavonul Don Jim, aki új életet adott a McDonald'snak
Távozik a világ legismertebb hamburgerláncának éléről Jim Skinner, a társaságot közel tíz évvel ezelőtt a padlóról felállító vezérigazgató. Irányítása alatt zöldebbé, ...
- Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
- A magyar cégek fele sem fizet határidőre
- Cséfalvay: Új adók már nem lesznek
- Az euróválság uralta a G8-csúcsot
- ÁSZ: A piac dönti majd el, ki fizeti a telefonadót
- Mit lehet Erzsébet-utalvánnyal fizetni?
- Nem kér az uniós segítségből a spanyol kormányfő
- Délután ismét gyengült a forint
- Nyugdíjpénzek miatt nyomoz a rendőrség
- Több mint egymillió adóbevallást vár még a NAV
- BMW-gyár épülhet Miskolcon
- Jól nyitott, de kifulladt a Facebook-papír
- Egyre jobban bízhatunk a 300 alatti euróban
- Mol-INA ügy: Hernádi barátja áll az offshore cégek mögött
- Selmeczi: Nem az emberek fizetik meg a telefonadót
- Beszólt Európának a görög kerékkötő
- Börtönnel fenyegeti Budai a zsebszerződőket
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
Ha szeretné tudni, hogy terméke, szolgáltatása milyen besorolásba tartozik, akkor kattintson a vállalkozói negyed keresőjére!
- ügyvéd
- könyvelő
- segítünk döntéseiben
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért
Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea a BL-döntőn
Háromszor is vert helyzetből állt fel a Bayern otthonában, végül 11-esekkel nyert.