[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

40 százalékkal esett a Nokia profitja

MTI|2010. 07. 22., 15:04|Utolsó módosítás:2010. 07. 22., 15:12|

Lényegében stagnáló bevétel mellett 40 százalékkal csökkent a Nokia adózott eredménye a második negyedévben.

A Nokia adózott eredménye 40 százalékkal 227 millió euróra esett április-június között az egy évvel korábbi 380 millióról. A bevétel egy százalékkal nőtt, 10 milliárd euróra. A társaság csütörtöki közlése szerint világpiaci részesedése 33 százalékra mérséklődött a második negyedévben az egy évvel korábbi 35 százalékról. Ugyanakkor az okostelefonok eladása jól alakult, itt maradt a 41 százalékos piaci részesedés annak ellenére, hogy éleződött az Apple által gyártott iPhone, és a Research in Motion által forgalmazott BlackBerry készülékek támasztotta verseny.
   
Mindamellett a Nokia változatlanul a világ legnagyobb mobilgyártója, tavaly 432 millió készüléket adott el, többet, mint három fő riválisa együttvéve. A társaság csütörtökön megerősítette azt a korábbi előrejelzését, hogy az idén 10 százalékkal bővülhet a világ mobilpiaca, miközben a Nokia eladása várhatóan nem nagyon változnak. A finn vállalat a második negyedévben 8 százalékkal 111 millió darabra növelte eladásait az egy évvel korábbihoz képest.

[origo] címlapon»

Forrás: Csermátony Csaba [origo] A fiának tartogatja magyar csokigyárát - az új Stühmer-sztori Sok vállalkozó terveiben szerepel, hogy a cége előbb-utóbb óriássá válik, a Magyarország száz évvel ezelőtt legismertebb csokimárkáját újjáélesztő üzletember azonban nem ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Államcsődben ki megy kirándulni? Érdeklődnek iránta, de nem bíznak a SZÉP-kártya idei sikerében az [origo]-nak nyilatkozó panziótulajdonosok. A kormány az idegenforgalom fellendítésére úgy alakította át ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Magyar gazdákkal az élelmiszerszemét ellen Az élelmiszerbiztonság fokozása és a magyar termékek helyzetbe hozása az egyik legfontosabb célja a kormány tízéves vidékfejlesztési stratégiájához pénzt és célokat ...
    Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd Végigcsemegézte a piacot a kormány A cigiárusítástól az étkezési utalványokon át a parkolásig sok területre tette be a lábát a korábbinál erősebb állami szerepvállalást ígérő kormány az elmúlt másfél ...

  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/teaor/index.htmlTEÁOR
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/szj/index.htmlSZJ
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/teszor/index.htmlTESZOR
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/szj-teszor/index.htmlSZJ-TESZOR

Ha szeretné tudni, hogy terméke, szolgáltatása milyen besorolásba tartozik, akkor kattintson a vállalkozói negyed keresőjére!

hirdetés
  • ügyvéd
  • könyvelő

Ha gyorsan ügyvédre van szüksége, és nem szeretne messze menni, használja a Vállalkozói Negyed ügyvédkeresőjét!

  • segítünk döntéseiben
Németh László

szakértő:
Németh László
K&H Bank
kkv marketing főosztály vezetője

dr. Császár Dániel

szakértő:
dr. Császár Dániel
K&H Bank
K&H pályázati tanácsadás

hirdetés

Olvasnivaló

A zsírevők túlélik Az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a gabonákra, a szendvicsember a teára esküszik a faggyal szemben.
Diákok és a péniszpánik A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Az NBA-ben is a legmagasabb lenne A 17 éves szenegáli Mamadou Ndiayét lehetetlen szerelni. Videó.

További adatok » Időjárás »

ROVATOK

24 óra Itthon Nagyvilág Gazdaság Sport Autó Motor Tudomány Techbázis Filmklub Tévé Kultúra Utazás Egészség Időjárás Fotó

TOVÁBBI OLDALAINK

Komment.hu Zene F1 hírek Vállalkozói negyed Könyv Sorozatjunkie Múlt-kor Origo direkt Borbár

SZÓRAKOZÁS

Játékok Videa Videa kid G-Portál KvízPart T-Home IPTV

HASZNOS

Szülőknek Szoftverbázis Sztaki szótár Ok.hu iWiW [freemail] Randi Állás Fotókidolgozás Vásárlás Online aukció Biztosítás Ingatlan apró Moziműsor Moderálási elvek Post-it blog
Utolsó link ImpresszumMédiaajánlatAdatkezelési SzabályzatAz [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.a