[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

Sokba kerülhetnek a késedelembe eső fővállalkozók az ingatlanfejlesztőknek

MTI|2010. 07. 06., 16:16|Utolsó módosítás:2010. 07. 06., 19:23|

A Futureal Csoport 32 projektje közül hatnál kellett lecserélni a fővállalkozót, emiatt összességében nem lett nyeresége a csoportnak ezeken az építéseken, mondta Futó Péter, a Futureal csoport elnöke egy keddi háttérbeszélgetésen, amelyen a szakújságírókon kívül alvállalkozó cégek vezetői is részt vettek.

Az elnök a probléma gyökerét abban látta, hogy a piacon "kivéreztek" azok a magyar tulajdonban lévő közepes méretű társaságok, amelyek képesek például egy 200-300 lakásos építkezés fővállalkozói teendőinek az ellátására. A nyomukba lépő nemzetközi társaságokkal sem kifogástalan a kapcsolat.

A Futureal menedzsmentjében már évekkel korábban felmerült, hogy jobb lenne, ha a saját ingatlanfejlesztéseiknek maguk lennének a fővállalkozói, de az ötletet elvetették, mivel a kivitelezés egy másik szakma, ők pedig ingatlanfejlesztéssel foglalkoznak.

Lehet, hogy rosszul döntöttünk - mondta Tatár Tibor, a Futureal csoport kereskedelmi üzletágának vezérigazgatója. Több esetben ugyanis, mire érzékelték a fővállalkozó késedelmét, addigra néhány hónapot csúszott az adott projekt, és mire saját kézbe vették az alvállalkozók megszervezését, még több lett a kieső idő. A fejlesztőnek ez két ágon is veszteséget okoz: megnő a banki finanszírozás költsége, és fizetheti a megvásárolt lakások - kibérelt irodák - után a kötbért.

Balogh József, a csoport műszaki igazgatója példákat sorolva említett olyan esetet, amikor a fővállalkozó felvette az elvégzett munka ellenértékét, majd az alvállalkozókat kifizetetlenül hagyva, két ukrán magánszemélynek adta el a társaságát. Egy másik esetben a fővállalkozó alatti "első lépcsős" alvállalkozó, a szerkezetépítő ment csődbe, mert saját szakállára is épített lakásokat, amelyeket nem tudott eladni.

A beszélgetésen kiderült az is, hogy az iroda- és ipari épületek építésénél a fejlesztők kevésbé kiszolgáltatottak a fővállalkozóknak, ennek oka lehet az ott elérhető magasabb nyereség. A beszélgetésen több alvállalkozó kifogásolta az üzleti erkölcs hiányát, ami miatt véleményük szerint a másutt bevált szabályok sem töltik be a szerepüket Magyarországon.

   

[origo] címlapon»

Forrás: Csermátony Csaba [origo] A fiának tartogatja magyar csokigyárát - az új Stühmer-sztori Sok vállalkozó terveiben szerepel, hogy a cége előbb-utóbb óriássá válik, a Magyarország száz évvel ezelőtt legismertebb csokimárkáját újjáélesztő üzletember azonban nem ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Államcsődben ki megy kirándulni? Érdeklődnek iránta, de nem bíznak a SZÉP-kártya idei sikerében az [origo]-nak nyilatkozó panziótulajdonosok. A kormány az idegenforgalom fellendítésére úgy alakította át ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Magyar gazdákkal az élelmiszerszemét ellen Az élelmiszerbiztonság fokozása és a magyar termékek helyzetbe hozása az egyik legfontosabb célja a kormány tízéves vidékfejlesztési stratégiájához pénzt és célokat ...
    Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd Végigcsemegézte a piacot a kormány A cigiárusítástól az étkezési utalványokon át a parkolásig sok területre tette be a lábát a korábbinál erősebb állami szerepvállalást ígérő kormány az elmúlt másfél ...

  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/teaor/index.htmlTEÁOR
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/szj/index.htmlSZJ
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/teszor/index.htmlTESZOR
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/szj-teszor/index.htmlSZJ-TESZOR

Ha szeretné tudni, hogy terméke, szolgáltatása milyen besorolásba tartozik, akkor kattintson a vállalkozói negyed keresőjére!

hirdetés
  • ügyvéd
  • könyvelő

Ha gyorsan ügyvédre van szüksége, és nem szeretne messze menni, használja a Vállalkozói Negyed ügyvédkeresőjét!

  • segítünk döntéseiben
Németh László

szakértő:
Németh László
K&H Bank
kkv marketing főosztály vezetője

dr. Császár Dániel

szakértő:
dr. Császár Dániel
K&H Bank
K&H pályázati tanácsadás

hirdetés

Olvasnivaló

A zsírevők túlélik Az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a gabonákra, a szendvicsember a teára esküszik a faggyal szemben.
Diákok és a péniszpánik A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Az NBA-ben is a legmagasabb lenne A 17 éves szenegáli Mamadou Ndiayét lehetetlen szerelni. Videó.

További adatok » Időjárás »

ROVATOK

24 óra Itthon Nagyvilág Gazdaság Sport Autó Motor Tudomány Techbázis Filmklub Tévé Kultúra Utazás Egészség Időjárás Fotó

TOVÁBBI OLDALAINK

Komment.hu Zene F1 hírek Vállalkozói negyed Könyv Sorozatjunkie Múlt-kor Origo direkt Borbár

SZÓRAKOZÁS

Játékok Videa Videa kid G-Portál KvízPart T-Home IPTV

HASZNOS

Szülőknek Szoftverbázis Sztaki szótár Ok.hu iWiW [freemail] Randi Állás Fotókidolgozás Vásárlás Online aukció Biztosítás Ingatlan apró Moziműsor Moderálási elvek Post-it blog
Utolsó link ImpresszumMédiaajánlatAdatkezelési SzabályzatAz [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.a