Matolcsy bejelentései után erősödött a forint
MTI|[origo]|2010. 06. 30., 12:18|Utolsó módosítás:2010. 06. 30., 19:28|Szerda estére erősödni tudott a forint a kora reggeli árfolyamához képest. Ebben feltehetően segítette az is, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a délutáni kormányszóvivői tájékoztatón konkrétumokat ismertetett a kabinet gazdasági programjáról.
Kiknek fontos a forintárfolyam?
A szektorok közül a legjelentősebb forintkitettsége az ingatlanügyeknek van, itt több mint 1500 milliárd forintos a hitelállomány, de jelentős a feldolgozóipar, az építőipar, illetve a kereskedelem és gépjárműjavítás állománya is.
A forintárfolyam alakulása nem csak kiadási oldalon hat a vállalatokra, az exportőröknek ugyanis a bevételeit is nagyban befolyásolja a forintkurzus.
A háztartásoknak több mint 2500 milliárd forintnyi devizában felvett ingatlanhitele van, a fogyasztási hitelek állománya 2700 miliárd forint, és a pénzügyi közvetítők felé is van a szektornak 1200 milliárd forintnyi devizatartozása.
JÁTSSZ ONLINE!
Szerda este negyed nyolc után nem sokkal 284,54 forintot ért egy euró a devizapiacon. A dollárt ugyanekkor 232,7, a svájci frankot 215,32 forinton jegyezték. A forint erősödött a nap folyamán, hiszen reggel még a 287,5-ös szint közelében állt az euró, a frank pedig nem sokkal maradt el a kedden elért, 218 feletti rekordtól.
Nagy lökést kapott a forinterősödés a délutáni kormányszóvivői tájékoztató után, melyen Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter részleteket közölt a kormány gazdaságpolitikai terveiről.
Rossz körülmények Európában
Az Európai Központi Bank csütörtökön lejáró egyéves, 442 milliárd eurós hitelprogramja után hitelszűke köszönthet be az eurózóna bankjaiban - ezen aggódnak az amerikai befektetők. A spanyol bankok már jelezték, hogy az európai jegybanknak cselekvési programot kell kidolgoznia a helyzet kezelésére. A hitelezéssel kapcsolatos hírek a kihathatnak az euró, s így a forint árfolyamára is.
A térségi valuták gyengeségéhez eddig hozzájárult, hogy Romániában bizonytalan a deficitcsökkentő intézkedések és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatásának sorsa. A román alkotmánybíróság ugyanis megakadályozta a Valutaalap egyik követelését, ami miatt megtagadhatják a következő hitelrészlet kifizetését.
Ráadásul kedden Sebastian Vladescu román pénzügyminiszter azt mondta, hogy Románia idei bruttó hazai terméke (GDP) 1-2 százalék közötti mértékben csökkenhet az idén, nagyobb mértékben az eddig vártnál a közalkalmazottak bércsökkentésének, és az áfa 19 százalékról 24 százalékra emelésének a hatására.
[origo] címlapon»
A fiának tartogatja magyar csokigyárát - az új Stühmer-sztori
Sok vállalkozó terveiben szerepel, hogy a cége előbb-utóbb óriássá válik, a Magyarország száz évvel ezelőtt legismertebb csokimárkáját újjáélesztő üzletember azonban nem ...
- Egyből megindult a harc a Malév teteme fölött
- Kell-e egyáltalán nemzeti légitársaság?
- Ferihegy megnyugodott szombatra
- Indul a fekete sereg - így köszöntek el a pilóták
A fiának tartogatja magyar csokigyárát - az új Stühmer-sztori
Sok vállalkozó terveiben szerepel, hogy a cége előbb-utóbb óriássá válik, a Magyarország száz évvel ezelőtt legismertebb csokimárkáját újjáélesztő üzletember azonban nem ...
A fiának tartogatja magyar csokigyárát - az új Stühmer-sztori
Sok vállalkozó terveiben szerepel, hogy a cége előbb-utóbb óriássá válik, a Magyarország száz évvel ezelőtt legismertebb csokimárkáját újjáélesztő üzletember azonban nem ...
Egymillió ember milliárdjairól csúszhatnak le a hipermarketek
Egymillió ember jut hozzá már februárban az igényelt Erzsébet-utalványokhoz, egyelőre azonban csak magyar tulajdonú üzletláncokban használhatják fel őket ...
Kirúgásokra ösztönözheti a cégeket a bérkompenzáció
Bonyolult támogatási formákkal próbálja egyrészt béremelésre kényszeríteni a vállalkozásokat a kormány, másrészt azt is előírni, hogy nem bocsáthatnak el dolgozókat. A ...
Államcsődben ki megy kirándulni?
Érdeklődnek iránta, de nem bíznak a SZÉP-kártya idei sikerében az [origo]-nak nyilatkozó panziótulajdonosok. A kormány az idegenforgalom fellendítésére úgy alakította át ...
Magyar gazdákkal az élelmiszerszemét ellen
Az élelmiszerbiztonság fokozása és a magyar termékek helyzetbe hozása az egyik legfontosabb célja a kormány tízéves vidékfejlesztési stratégiájához pénzt és célokat ...
A versenyhivatalon múlik, minden Corát elvihet-e az Auchan
A GVH engedélyétől függ, hogy az Auchan kezébe kerülhetnek-e a Cora magyarországi egységei. Első látásra ennek nincs akadálya, mert országos szinten nem hoz létre ...
Végigcsemegézte a piacot a kormány
A cigiárusítástól az étkezési utalványokon át a parkolásig sok területre tette be a lábát a korábbinál erősebb állami szerepvállalást ígérő kormány az elmúlt másfél ...
A pénztárcánk sem ússza meg a forint újabb mélyrepülését
Mindenki rosszul jár, ha több hétig olyan gyenge marad a forint, mint amilyen január első napjaiban. Drágulnak az élelmiszerek, a benzin, az autó, tovább nő a ...
"Itt mindenki 18 éves" - dohányárusok a trafiktörvényről
Szigorú korlátok közé fogja a kormány a dohánykereskedelmet azzal az indokkal, hogy megakadályozza a fiatalok dohányhoz jutását. Az állam joga lesz megmondani, ki és ...
Boldog nyulakkal gyűrte le a válságot egy bajai vállalkozás
A válság kirobbanásakor 2008-ban fogott vállakozásba egy bajai cég és azóta ötszörösére tudta növelni forgalmát. A nyúltenyésztő és vágó Tetrabbit leginkább a német, ...
"Pofon a fogyasztóknak az áfaemelés" - interjú a magyar Tesco vezérével
Nem érdekli a Tescót a Match-üzletlánc és nem tervez jogi lépést a plázastop ellen mondta az [origo]-nak adott interjújában a Tesco magyar leányvállalatának áprilisban ...
Lázár állami monopóliummá tenné a cigarettaárusítást
Kétezer lakosonként egy, kizárólag kisvállalkozás kezében lévő üzletben lehetne a jövőben dohánytermékeket árusítani Lázár János törvényjavaslata alapján. A tervezet ...
- Egyből megindult a harc a Malév teteme fölött
- Kell-e egyáltalán nemzeti légitársaság?
- Ferihegy megnyugodott szombatra
- Indul a fekete sereg - így köszöntek el a pilóták
- Százmilliárdos csontvázaktól dőlt össze a Malév
- Családi nyaralást, állásinterjút temetett maga alá a Malév
- Ki kapja vissza a kifizetett Malév-jegy árát?
- Pénteken reggel leállt a Malév
- Rászáll a hipermarketekre a fogyasztóvédelem
- Örökös bóvlisták közé kerültünk
- Földosztásba kezdett a Vidékfejlesztési Minisztérium
- A Ryanair négy gépet azonnal Budapestre hoz
- Csapdába esett a kormány a csődközeli Malévval
- Tartja árfolyamát a forint
- Lecsapnak a légitársaságok a Malév piacára
- Két új gépet vesz a Wizz Air
- Az Erzsébet utalvánnyal egyelőre hiába megyünk hipermarketbe
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
Ha szeretné tudni, hogy terméke, szolgáltatása milyen besorolásba tartozik, akkor kattintson a vállalkozói negyed keresőjére!
- ügyvéd
- könyvelő
- segítünk döntéseiben
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
A zsírevők túlélik
Az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a gabonákra, a szendvicsember a teára esküszik a faggyal szemben.
Diákok és a péniszpánik
A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Az NBA-ben is a legmagasabb lenne
A 17 éves szenegáli Mamadou Ndiayét lehetetlen szerelni. Videó.