Megérkezett a Starbucks: eszpresszó 420 forinttól, tea több mint ezerért
[origo]|2010. 06. 15., 15:22|Utolsó módosítás:2010. 06. 15., 16:35|Első magyarországi kávézóját a budapesti West End bevásárlóközpontban nyitja meg szerdán az amerikai Starbucks Coffee, a világ egyik legnagyobb kávéházlánca. A nemzetközi láncok közül több is jelen van a magyar piacon, sőt, egy már ki is vonult.
Bár 1-2 évvel korábbra ígérték, de végül 2010 nyarán Magyarországon is megjelenik a Starbucks, a világ talán legismertebb és egyik legnagyobb kávéházlánca.
Az 1971-ben Seattle-ben alapított cég immár 53 országban kínálja kávéit, süteményeit, és szendvicseit, a kelet-közép-európai régióban a budapesti a 16. üzletük - mondta Drew O'Malley, a térség operatív igazgatója.
Eszpresszó 420 forinttól
A keddi tájékoztatón a cég képviselői többször hangsúlyozták, hogy a Starbucks a fair trade, vagyis a méltányos kereskedelem elkötelezett híve, ami azt jelenti, hogy világszerte magasabb áron veszik meg a kávébabot ezzel segítve a közösségekbe szerveződő kistermelőket, akik így fejleszthetik termelésüket, üzleti lehetőségeiket.
Bár a Starbucks a világ kávétermésének mindössze 2-3 százalékát vásárolja fel, a cég a fair trade tanúsított kávé legnagyobb vevője, 2009-ben 18 millió kilogrammot szereztek be.
Két szintes kávézóval indít Budapesten a Starbucks
További fotókért kattintson a képre!
Budapesten a West End bevásárlóközpontban nyitják meg első üzletüket, az itt dolgozó 25 alkalmazottat több mint 700 jelentkező közül válogatták. Hasonlóan a lengyelországi és csehországi üzletekhez, a Starbucks nálunk is az AmRest Coffee-val közös vállalkozásban üzemelteti a budapesti kávézót, de azt nem tudták megmondani a cég képviselői, hogy az elkövetkező 1-2 évben hány egységgel tervezik bővíteni a hálózatot.
Mennyiségtől függően egy eszpresszó 420-520 forintba kerül, míg a capuccinóért 620, 720, vagy 820 forintot kell leszurkolniuk a betérő vendégeknek. Jeges kávékat 680-920 forint között mérnek, a legdrágább tea 1040 forintba kerül, utóbbi a legnagyobb bögrés Tazo Chai Tea. Egy muffin 650 forintot kóstál, a sajtos pogiért 250 forintot kérnek, az árszint nagyjából megfelel a többi nemzetközi láncnál elkértnek.
A Gloria Jean's már ki is vonult
Nem a Starbucks az első nemzetközi kávéházlánc, amelyik megjelenik Magyarországon: jelen van a magyar piacon a Costa Coffee, a Cafe Jubilee, a Cafe Heaven, Coffee Shop Company és a California Coffee Company is.
A szintén nemzetközi hálózattal rendelkező, Gloria Jean's Coffees is megvetette a lábát a magyar piacon, ám a válság miatt a cég bezárta három budapesti egységét - a társaságnak a Hősök terén, a Mammut bevásárlóközpontban és a Teréz körúton volt boltja.
[origo] címlapon»
A fiának tartogatja magyar csokigyárát - az új Stühmer-sztori
Sok vállalkozó terveiben szerepel, hogy a cége előbb-utóbb óriássá válik, a Magyarország száz évvel ezelőtt legismertebb csokimárkáját újjáélesztő üzletember azonban nem ...
- Egyből megindult a harc a Malév teteme fölött
- Kell-e egyáltalán nemzeti légitársaság?
- Ferihegy megnyugodott szombatra
- Indul a fekete sereg - így köszöntek el a pilóták
A fiának tartogatja magyar csokigyárát - az új Stühmer-sztori
Sok vállalkozó terveiben szerepel, hogy a cége előbb-utóbb óriássá válik, a Magyarország száz évvel ezelőtt legismertebb csokimárkáját újjáélesztő üzletember azonban nem ...
A fiának tartogatja magyar csokigyárát - az új Stühmer-sztori
Sok vállalkozó terveiben szerepel, hogy a cége előbb-utóbb óriássá válik, a Magyarország száz évvel ezelőtt legismertebb csokimárkáját újjáélesztő üzletember azonban nem ...
Egymillió ember milliárdjairól csúszhatnak le a hipermarketek
Egymillió ember jut hozzá már februárban az igényelt Erzsébet-utalványokhoz, egyelőre azonban csak magyar tulajdonú üzletláncokban használhatják fel őket ...
Kirúgásokra ösztönözheti a cégeket a bérkompenzáció
Bonyolult támogatási formákkal próbálja egyrészt béremelésre kényszeríteni a vállalkozásokat a kormány, másrészt azt is előírni, hogy nem bocsáthatnak el dolgozókat. A ...
Államcsődben ki megy kirándulni?
Érdeklődnek iránta, de nem bíznak a SZÉP-kártya idei sikerében az [origo]-nak nyilatkozó panziótulajdonosok. A kormány az idegenforgalom fellendítésére úgy alakította át ...
Magyar gazdákkal az élelmiszerszemét ellen
Az élelmiszerbiztonság fokozása és a magyar termékek helyzetbe hozása az egyik legfontosabb célja a kormány tízéves vidékfejlesztési stratégiájához pénzt és célokat ...
A versenyhivatalon múlik, minden Corát elvihet-e az Auchan
A GVH engedélyétől függ, hogy az Auchan kezébe kerülhetnek-e a Cora magyarországi egységei. Első látásra ennek nincs akadálya, mert országos szinten nem hoz létre ...
Végigcsemegézte a piacot a kormány
A cigiárusítástól az étkezési utalványokon át a parkolásig sok területre tette be a lábát a korábbinál erősebb állami szerepvállalást ígérő kormány az elmúlt másfél ...
A pénztárcánk sem ússza meg a forint újabb mélyrepülését
Mindenki rosszul jár, ha több hétig olyan gyenge marad a forint, mint amilyen január első napjaiban. Drágulnak az élelmiszerek, a benzin, az autó, tovább nő a ...
"Itt mindenki 18 éves" - dohányárusok a trafiktörvényről
Szigorú korlátok közé fogja a kormány a dohánykereskedelmet azzal az indokkal, hogy megakadályozza a fiatalok dohányhoz jutását. Az állam joga lesz megmondani, ki és ...
Boldog nyulakkal gyűrte le a válságot egy bajai vállalkozás
A válság kirobbanásakor 2008-ban fogott vállakozásba egy bajai cég és azóta ötszörösére tudta növelni forgalmát. A nyúltenyésztő és vágó Tetrabbit leginkább a német, ...
"Pofon a fogyasztóknak az áfaemelés" - interjú a magyar Tesco vezérével
Nem érdekli a Tescót a Match-üzletlánc és nem tervez jogi lépést a plázastop ellen mondta az [origo]-nak adott interjújában a Tesco magyar leányvállalatának áprilisban ...
Lázár állami monopóliummá tenné a cigarettaárusítást
Kétezer lakosonként egy, kizárólag kisvállalkozás kezében lévő üzletben lehetne a jövőben dohánytermékeket árusítani Lázár János törvényjavaslata alapján. A tervezet ...
- Egyből megindult a harc a Malév teteme fölött
- Kell-e egyáltalán nemzeti légitársaság?
- Ferihegy megnyugodott szombatra
- Indul a fekete sereg - így köszöntek el a pilóták
- Százmilliárdos csontvázaktól dőlt össze a Malév
- Családi nyaralást, állásinterjút temetett maga alá a Malév
- Ki kapja vissza a kifizetett Malév-jegy árát?
- Pénteken reggel leállt a Malév
- Rászáll a hipermarketekre a fogyasztóvédelem
- Örökös bóvlisták közé kerültünk
- Földosztásba kezdett a Vidékfejlesztési Minisztérium
- A Ryanair négy gépet azonnal Budapestre hoz
- Csapdába esett a kormány a csődközeli Malévval
- Tartja árfolyamát a forint
- Lecsapnak a légitársaságok a Malév piacára
- Két új gépet vesz a Wizz Air
- Az Erzsébet utalvánnyal egyelőre hiába megyünk hipermarketbe
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
Ha szeretné tudni, hogy terméke, szolgáltatása milyen besorolásba tartozik, akkor kattintson a vállalkozói negyed keresőjére!
- ügyvéd
- könyvelő
- segítünk döntéseiben
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
A zsírevők túlélik
Az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a gabonákra, a szendvicsember a teára esküszik a faggyal szemben.
Diákok és a péniszpánik
A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Az NBA-ben is a legmagasabb lenne
A 17 éves szenegáli Mamadou Ndiayét lehetetlen szerelni. Videó.![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static1.origos.hu/i/1006/20100615starbucks1.jpg)