[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

Szijjártó is megszólalt, újra zuhan a forint

[origo]|MTI|2010. 06. 04., 13:24|Utolsó módosítás:2010. 06. 04., 14:07|

Szijjártó Péter kormányfői szóvivő pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nem túlzás államcsődről beszélni Magyarország esetében, az euró 1 óra alatt 280 forintról 286 forint fölé ugrott.

JÁTSSZ ONLINE!

Pénteken kevéssel 13 óra után 286,50 forintot ért egy euró a bankközi devizapiacon, míg 10 órakor még 280 forint alatt volt a kurzus. A dollár 236 forint fölé ment, a svájci frank pedig 206 forint fölé emelkedett.

Reggel 8 órakor egy euró még 282,20 forintot ért, egy dollárért 231,90 forintot kellett adni, egy svájci frankért pedig 200,70 forintot kértek a kereskedők. A csütörtöki esti értékekhez képest ez nem jelent jelentős elmozdulást. Kilenc órakor már 280,60 forintba került egy euró, a dollár 230 forintra ment le, a svájci frank pedig 200 forint alá csökkent.

Szijjártó sajtótájékoztatója

A forint péntek délutáni esése egyértelműen helyi okokra vezethető vissza, az euró-dollár árfolyam ugyanis stagnált. A forint esése azután kezdődött, hogy Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: nem túlzás Magyarország vonatkozásában államcsőd közeli helyzetről beszélni.

A politikus elmondta, hogy nem tartja túlzónak a Fidesz ügyvezető alelnökének csütörtöki kijelentéseit az államcsőddel összefüggésben. A görög példára utalva azt mondta, hogy Magyarországon az előző kormány meghamisította a gazdasági adatokat, csakúgy, mint a görögök. "Görögországban már eljött az igazság pillanata, Magyarország még ez előtt áll. A kormány készen áll arra, hogy elkerülje azt az utat, amelyen Görögország járt, vagyis a valóság megismerése után nem a tétovázás fog következni, hanem egy akciótervnek a bejelentése" - közölte, majd hozzátette, hogy nem marad el az ígért adócsökkentés.

Csajbók Róbert, az ING Bank elemzője szerint egyértelműen a Szijjártó-bejelentés váltotta ki a zuhanást. "Ha koordinált ez a beszéd, az veszélyes, ha nem akkor hiba, mert a befektetők könnyen elfordulhatnak a magyar eszközöktől " - tette hozzá. A szakértő szerint jövő hétre könnyen 300 forint lehet az euró, de ez a plafon, ennél följebb aligha kerül. A forint mozgását természetesen a hétvége is befolyásolja, ekkor jelenti be Varga Mihály a költségvetési tényfeltáró bizottságának részjelentését.

Gondi István, a Raiffeisen kereskedője erős szavakkal jellemezte a kormány kommunikációját. A Magyar Nemzeti Bank lehetséges reakciójáról annyit mondott, hogy 290 forintos euró fölött talán beavatkozik, de lehet, hogy hagyja, hogy a kormány oldja meg a konfliktust.

Csütörtökön is nagyot esett a forint

Csütörtökön nagyot esett a forint árfolyama, az euró jegyzése 273,50 forintról egészen 282 forintig ment fel. A hirtelen és a Bloomberg adatai szerint a világ csütörtöki legnagyobb árfolyamgyengülésre Kósa Lajos kijelentéseinek nyilvánosságra kerülése után került sor (bár Szijjártó Péter, Orbán Viktor szóvivője a köztévé Este című műsorában csütörtökön azt mondta, hogy szerinte "badarság azt gondolni, hogy egyes nyilatkozatok miatt elmozdulnak tőzsdeindexek, ez a valóság leegyszerűsítése".)

A Napi.hu tudósítása szerint a Fidesz ügyvezető alelnöke a Napi Gazdaság konferenciáján azt mondta: Úgy tűnik az átadás-átvétel alapján, hogy a közvetlen államcsőd elkerülése a cél jelenleg, szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét, a helyzet ugyanis sokkal rosszabb, mint hittük. "Van olyan igazgatási ágazat, ahol júniusra már nem tudunk bért fizetni, mert elfogyott az erre elkülönített keret" - írja a Napi.hu tudósítása Kósa Lajos szavai nyomán.

Kósa szavai után nem csak a forintot került lejtőre, hanem az állampapírpiacokon és a tőzsdén is eladási hullám indult. A magyar államkötvények hozama jelentősen, 30-40 bázisponttal emelkedett és a kora délutánig még erősödő BUX pedig több mint 1 százalékos mínuszba került.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság? A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Állami cég romjain lettek magyar kőkirályok Egyszer már majdnem csődbe ment, de végül elkerülte a felszámolást, ma pedig a legtöbbet foglalkoztatott kőfaragó vállalkozás az országban a Reneszánsz Zrt. A süttői ...
    Forrás: AFP Jöhet a kilóra mért tojás A kis tojás olcsóbbnak tűnik, de valójában drágább, ráadásul a boltok ezekkel hirdetik magukat. A Vidékfejlesztési Minisztérium véget vetne a trükközésnek, és bevezetné, ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szexi kelet-európaiként kap esélyt a Nanushka Már van értékesítési vezetője, és agresszív terjeszkedést tervez Japánban és az Egyesült Államokban a Nanushka divatcég, melybe a közelmúltban fektetett be félmilliárd ...
    Forrás: AFP/PhotoAlto/Sigrid Olsson Legyen észnél, ha nyáron hívatja a főnök! Rengeteg változást hoznak a nyártól érvénybe lépő új munkajogi szabályok, amelyek rugalmasabbá tehetik a cégek életét, és így jó tesznek a gazdaságnak. A munkavállalók ...
    Forrás: MTI/Matusz Károly Sok hűhó egymilliárd forintért A kormány szembement saját adminisztrációcsökkentő és kisadókat eltörlő kijelentéseivel, amikor bevezette a veszélyes anyagokkal dolgozó cégeket sújtó katasztrófaadót. ...
    Forrás: MTI/Kollányi Péter Két éve tologatja zöld ígéretét a Fidesz Érik a zöldbank végleges koncepciója, amelyet a Fidesz-kormány már évek óta dédelget. A piacon lévő bankok közül a Gránit, a Széchenyi és a Takarékbank is szóba jöhet ...
    Forrás: [origo] Így csinált két srác naponta 400 milliót Nem a várható profit, sokkal inkább egy versenytárs kiiktatása lebeghetett Mark Zuckerberg szeme előtt, amikor úgy döntött a hétvégén, hogy egymilliárd dollárt, azaz ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Matolcsy fejére nő az adóhatóság Az adóhatóság véleménye dominál az adópolitikai vitákban, a hivatal ötletei úgy mennek át a gazdasági minisztériumon, mint kés a vajon - állítják a minisztérium és a ...

  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/teaor/index.htmlTEÁOR
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/szj/index.htmlSZJ
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/teszor/index.htmlTESZOR
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/szj-teszor/index.htmlSZJ-TESZOR

Ha szeretné tudni, hogy terméke, szolgáltatása milyen besorolásba tartozik, akkor kattintson a vállalkozói negyed keresőjére!

hirdetés
  • ügyvéd
  • könyvelő

Ha gyorsan ügyvédre van szüksége, és nem szeretne messze menni, használja a Vállalkozói Negyed ügyvédkeresőjét!

  • segítünk döntéseiben
Németh László

szakértő:
Németh László
K&H Bank
kkv marketing főosztály vezetője

dr. Császár Dániel

szakértő:
dr. Császár Dániel
K&H Bank
K&H pályázati tanácsadás

hirdetés

Olvasnivaló

Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea a BL-döntőn Háromszor is vert helyzetből állt fel a Bayern otthonában, végül 11-esekkel nyert.

További adatok » Időjárás »

Utolsó link Impresszum Médiaajánlat Adatkezelési Szabályzat Az [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.