"Tegnap még fejlesztésekről volt szó" - sokkolt a Sony gyárbezárása
Galambos Péter|2010. 06. 03., 9:03|Utolsó módosítás:2010. 06. 23., 13:28|Döbbenten vették tudomásul a gödöllői Sony gyár alkalmazottai, hogy a japán anyavállalat megszünteti a munkahelyüket. Azt mondják, még a cég magyarországi vezetőit is váratlanul érte, hogy a válság enyhülésének első jelei után így döntöttek Tokióban. Különösen azok után, hogy nagyszabású fejlesztéseket hajtottak végre és jelentettek be.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static3.origos.hu/i/1006/20100603sonygyarb2.jpg)
Nem számítottak a munkások a gyárbezárásra
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
"Szerintem itt nincs esélyetek, a lelkünkre kötötték, hogy semmit sem mondhatunk a sajtónak" - mondta egy fiatal nő az [origo] tudósítójának a bezárásra ítélt gödöllői Sony-gyár kapujában, szerda délután.
Korábban a portás - nem a Sony, hanem egy biztonsági cég alkalmazottja - már megpróbálta elhitetni velünk, hogy délután kettőkor mindenkit hazaküldtek, aztán este hat után mégis megjelent pár tucat alkalmazott. Érdeklődésünkre mind ugyanazt felelték: semmiképp sem nyilatkozhatnak, bármilyen információért hívjuk a vezetőket.
A társaság vezetői szerdán közölték, hogy a japán elektronikai óriásvállalat a cég nyereségességének növelése érdekében december végén bezárja tizennégy éve létező gödöllői üzemét. A blu-ray lejátszókat és DVD-felvevőket gyártó egység megszűnésével 540 ember veszíti el az állását, az ő munkájukat a továbbiakban a malajziai Kuala Lumpurban végzik majd el.
A Posta lehetne a megmentő
Gödöllő polgármestere, Gémesi György abban bízik, hogy a Magyar Posta tavaly bejelentett tervének megfelelően valóban a városba telepíti logisztikai központját. Ott akár hétszázan is munkát kaphatnának, a létesítményre kiírt közbeszerzési eljárás azonban az első körben elbukott, pontosabban érvényes lett, de eredménytelen.
"Hallottunk a Posta-központról, de ez még nagyon távoli ahhoz, hogy akár csak reménykedjünk benne. Most csak a bizonytalanságot érezzük, még az sem fix, hogy az év végéig maradhatunk" - legyintett egy középkorú férfi, akit egy közeli településen, a cég munkavállalóit szállító buszról leszállva sikerült szóra bírnunk.
Több mint tíz éve dolgozik a gyárban, szerda délelőtt egy félórás beszéd keretében tudatták vele és kollégáival, hogy néhány hónapig van már csak állásuk. "Fogalmam sincs, hol fogok elhelyezkedni jövő januártól, már ha egyáltalán szükség lesz rám addig" - tette hozzá.
Miért éppen most?
A többi dolgozó nála is tartózkodóbbnak bizonyult, a gyártól távol, névtelenül sem akartak megszólalni. Végül egy irodai munkát végző fiatal férfi beadta a derekát. "Abszolút váratlan ez a fejlemény, látszólag semmi sem indokolta, hogy pont most döntsenek így. A gazdasági válság hatására korábban többször is előfordult, hogy sokkal kevesebb megrendelés volt, mint manapság" - idézte fel az előzményeket.
Tapasztalataival az kétségtelenül egybevág, hogy noha a válság hatására számos magyarországi cég döntött elbocsátásokról, vagy egyenesen a kivonulásról, az utóbbi hónapokban már nem voltak gyakoriak az efféle döntések. Legutóbb a General Electric (GE) jelentett be - ha nem is kivonulást, de - komoly leépítést, még a tavalyi év végén: a fényforrásokra vonatkozó új energiahatékonysági előírások miatt a 2010-ben és 2011-ben összesen 2570 állás szűnik meg a cégnél.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static5.origos.hu/i/1006/20100603sonygyarb4.jpg)
Nem akartak beszélni a munkások
Megjegyezte, nagyon kulturáltan zajlott a bejelentés: azokat, akik éppen nem voltak benn, egyenként, telefonon értesítette a közvetlen főnökük. Egy másik ember úgy emlékezett, az állománygyűlés idejére hermetikusan lezárták a gyárat, senkit nem engedtek se ki, se be, nehogy idő előtt kiszivárogjon a hír.
|
Tavaly már felvetődött Egy éve vetődött fel először, hogy a Sony - a veszteségei hatására elhatározott takarékoskodás jegyében - esetleg bezárja a gödöllői gyárát. A Sony Hungária hr-vezetője, Károlyfi Irén akkor arról számolt be, hogy megszüntetés helyett inkább bővítik a termelőegységet. Ez meg is történt, akkor közel száz új embert vettek föl. Károlyfi Irént most is meg szerettük volna kérdezni a gyárbezárási döntés hátteréről, illtve arról, hogy mi változott az utóbbi egy évben, de az igazgatót nem tudtuk elérni a gödöllői gyárban. |
Egy gödöllői dolgozó szerint ha sejteni nem is lehetett, mi következik, akadt néhány rossz jel az utóbbi egy-másfél évben. Volt olyan csoport, amelynek tagjait már korábban választás elé állították: vagy elbocsátanak egy embert, vagy mindenkinek csökkentik a fizetését tízezer forinttal. Mások nem választhattak, racionalizálásra hivatkozva többeknek felmondtak, amikor az üzem már nem teljes kapacitással működött - sorolta.
Sok a vendégmunkás
A városban csak Sony-szállóként ismert munkásszálló kapujában cigarettázó dolgozók eleinte elzárkóztak, aztán megeredt a nyelvük. "Látszott, hogy a magyar vezetők sem számítottak a dologra, legfeljebb a japán ügyvezető igazgató tudhatta pár napja, hogy mi készül. Az elmúlt hónapokban sokmilliós beruházások zajlottak, és még tegnap is új fejlesztésekről volt szó" - mondta egyikük.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static8.origos.hu/i/1006/20100603sonygyarb5.jpg)
A kivonulás miatt eladja a Sony a gyárépületet
"Hogy milyen munkahelynek számít a környéken? Hát, jobban fizet, mint a jászfényszarui Samsung vagy a hatvani Bosch, rosszabbul, mint a veresegyházi GE. De ha bezár, mindenképp mehetek haza munkát keresni" - összegzett a férfi, aki annak ellenére, hogy remekül ismeri a helyi adottságokat, valójában messziről jár Gödöllőre dolgozni. Azt állította, sokan vannak így a munkatársai között, szerinte az alkalmazottak nyolcvan százaléka nem gödöllői.
"Derült égből villámcsapás"
A polgármester ezzel szemben attól tart, a lépés biztosan jelentősen megdobja a gödöllői munkanélküliséget (amellett komoly bevételkiesést jelent a városnak). Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat áprilisi adatai szerint Gödöllőn jelenleg 4,26 százalékos az állástalanok aránya, ami nem sokkal több mint harmada a 11,8 százalékos országos átlagnak.
Gémesi György az [origo]-nak azzal reagált a bezárásra, hogy az "derült égből villámcsapás", és azok a helyi lakosok sem kisebb megdöbbenést árultak el, akik az esti órákban tőlünk értesültek a hírről. Még a fiatalabbak is emlékeztek, milyen nagy esemény volt 1996-ban a Sony megtelepedése.
Az érkezésénel halkabb távozásra készülő Sony Hungária Kft. annyit közölt: szorosan együttműködik a helyi munkaügyi központtal, hogy segítse magasan képzett dolgozói elhelyezkedését Gödöllőn vagy a város közelében. "Célunk, hogy a dolgozók megfelelő pénzügyi és karrier-tanácsadási támogatásban részesüljenek" - szögezte le a társaság.
[origo] címlapon»
A fiának tartogatja magyar csokigyárát - az új Stühmer-sztori
Sok vállalkozó terveiben szerepel, hogy a cége előbb-utóbb óriássá válik, a Magyarország száz évvel ezelőtt legismertebb csokimárkáját újjáélesztő üzletember azonban nem ...
- Egyből megindult a harc a Malév teteme fölött
- Kell-e egyáltalán nemzeti légitársaság?
- Ferihegy megnyugodott szombatra
- Indul a fekete sereg - így köszöntek el a pilóták
A fiának tartogatja magyar csokigyárát - az új Stühmer-sztori
Sok vállalkozó terveiben szerepel, hogy a cége előbb-utóbb óriássá válik, a Magyarország száz évvel ezelőtt legismertebb csokimárkáját újjáélesztő üzletember azonban nem ...
A fiának tartogatja magyar csokigyárát - az új Stühmer-sztori
Sok vállalkozó terveiben szerepel, hogy a cége előbb-utóbb óriássá válik, a Magyarország száz évvel ezelőtt legismertebb csokimárkáját újjáélesztő üzletember azonban nem ...
Egymillió ember milliárdjairól csúszhatnak le a hipermarketek
Egymillió ember jut hozzá már februárban az igényelt Erzsébet-utalványokhoz, egyelőre azonban csak magyar tulajdonú üzletláncokban használhatják fel őket ...
Kirúgásokra ösztönözheti a cégeket a bérkompenzáció
Bonyolult támogatási formákkal próbálja egyrészt béremelésre kényszeríteni a vállalkozásokat a kormány, másrészt azt is előírni, hogy nem bocsáthatnak el dolgozókat. A ...
Államcsődben ki megy kirándulni?
Érdeklődnek iránta, de nem bíznak a SZÉP-kártya idei sikerében az [origo]-nak nyilatkozó panziótulajdonosok. A kormány az idegenforgalom fellendítésére úgy alakította át ...
Magyar gazdákkal az élelmiszerszemét ellen
Az élelmiszerbiztonság fokozása és a magyar termékek helyzetbe hozása az egyik legfontosabb célja a kormány tízéves vidékfejlesztési stratégiájához pénzt és célokat ...
A versenyhivatalon múlik, minden Corát elvihet-e az Auchan
A GVH engedélyétől függ, hogy az Auchan kezébe kerülhetnek-e a Cora magyarországi egységei. Első látásra ennek nincs akadálya, mert országos szinten nem hoz létre ...
Végigcsemegézte a piacot a kormány
A cigiárusítástól az étkezési utalványokon át a parkolásig sok területre tette be a lábát a korábbinál erősebb állami szerepvállalást ígérő kormány az elmúlt másfél ...
A pénztárcánk sem ússza meg a forint újabb mélyrepülését
Mindenki rosszul jár, ha több hétig olyan gyenge marad a forint, mint amilyen január első napjaiban. Drágulnak az élelmiszerek, a benzin, az autó, tovább nő a ...
"Itt mindenki 18 éves" - dohányárusok a trafiktörvényről
Szigorú korlátok közé fogja a kormány a dohánykereskedelmet azzal az indokkal, hogy megakadályozza a fiatalok dohányhoz jutását. Az állam joga lesz megmondani, ki és ...
Boldog nyulakkal gyűrte le a válságot egy bajai vállalkozás
A válság kirobbanásakor 2008-ban fogott vállakozásba egy bajai cég és azóta ötszörösére tudta növelni forgalmát. A nyúltenyésztő és vágó Tetrabbit leginkább a német, ...
"Pofon a fogyasztóknak az áfaemelés" - interjú a magyar Tesco vezérével
Nem érdekli a Tescót a Match-üzletlánc és nem tervez jogi lépést a plázastop ellen mondta az [origo]-nak adott interjújában a Tesco magyar leányvállalatának áprilisban ...
Lázár állami monopóliummá tenné a cigarettaárusítást
Kétezer lakosonként egy, kizárólag kisvállalkozás kezében lévő üzletben lehetne a jövőben dohánytermékeket árusítani Lázár János törvényjavaslata alapján. A tervezet ...
- Egyből megindult a harc a Malév teteme fölött
- Kell-e egyáltalán nemzeti légitársaság?
- Ferihegy megnyugodott szombatra
- Indul a fekete sereg - így köszöntek el a pilóták
- Százmilliárdos csontvázaktól dőlt össze a Malév
- Családi nyaralást, állásinterjút temetett maga alá a Malév
- Ki kapja vissza a kifizetett Malév-jegy árát?
- Pénteken reggel leállt a Malév
- Rászáll a hipermarketekre a fogyasztóvédelem
- Örökös bóvlisták közé kerültünk
- Földosztásba kezdett a Vidékfejlesztési Minisztérium
- A Ryanair négy gépet azonnal Budapestre hoz
- Csapdába esett a kormány a csődközeli Malévval
- Tartja árfolyamát a forint
- Lecsapnak a légitársaságok a Malév piacára
- Két új gépet vesz a Wizz Air
- Az Erzsébet utalvánnyal egyelőre hiába megyünk hipermarketbe
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
Ha szeretné tudni, hogy terméke, szolgáltatása milyen besorolásba tartozik, akkor kattintson a vállalkozói negyed keresőjére!
- ügyvéd
- könyvelő
- segítünk döntéseiben
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
A zsírevők túlélik
Az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a gabonákra, a szendvicsember a teára esküszik a faggyal szemben.
Diákok és a péniszpánik
A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Az NBA-ben is a legmagasabb lenne
A 17 éves szenegáli Mamadou Ndiayét lehetetlen szerelni. Videó.