[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

Magyar technikákat tanulmányoztak koreai pénzügyi szakemberek

MTI|2010. 06. 01., 18:02|Utolsó módosítás:2010. 06. 01., 18:03|

Koreai betétbiztosító szakemberek a magyar gyakorlatot tanulmányozták a közelmúltban Budapesten - derül ki az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) honlapján közzétett tájékoztatóból.

A közlemény szerint a Koreai Betétbiztosítási Társaság (KDIC) delegációja, élén Lee Joon Hwan ügyvezető igazgatóval május 31-én egynapos látogatást tett az OBÁ-nál. A koreai vendégek érdeklődésének középpontjában a fizetésképtelenséghez vezető okok kialakulásában szerepet játszó felelősök felderítése és megbüntetése volt, a KDIC ugyanis rendelkezik ilyen vizsgálati részleggel.

Mivel az OBA-nak nincs ilyen jogosítványa, a magyar betétbiztosító vezetői az alap történetében előforduló bankválságokat és az alkalmazott technikákat mutatták be a vendégeknek. Megemlítették azokat az eseteket, amikor az OBA-nak szerepvállalása következtében szembesülnie kellett a banki dolgozók mulasztásaival. A közlemény szerint számos olyan példa került szóba, amikor az OBA a szándékos károkozás gyanúját felvető eseményeket jelentette a felügyeletnek további intézkedés céljából.

A magyar alapnak tízéves szünet után az idén tavasszal kellett újra kártalanítania, amikor több mint 3 milliárd forintot fizetett ki az Általános Közlekedési Hitelszövetkezet (ÁKH) betéteseinek. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az idén februárban ugyanis visszavonta az ÁKH tevékenységi engedélyét, és kezdeményezte az intézmény felszámolását, mert a hitelszövetkezet saját tőkéje a jegyzett tőke alá csökkent, s a felügyeleti biztosok úgy ítélték meg, hogy a hitelszövetkezet fizetőképességi helyzete a jövőben sem teszi lehetővé a biztonságos, jogszabályoknak megfelelő működést.

Az OBA fő feladata, hogy a tagintézeteknél elhelyezett betétek befagyása, a felügyelet határozata, vagy felszámolási eljárás kezdeményezése esetén a bíróság végzésének közzététele után - a három időpont közül a legkorábbiban - megkezdje, és 20 munkanapon belül befejezze a betétesek részére a kártalanítás kifizetését.

A kártalanítás összege adott hitelintézetnél személyenként legfeljebb ötvenezer euró, illetve annak a kártalanítás kezdő időpontját megelőző napon érvényes MNB devizaárfolyamon átszámított forintösszege. Az OBA által nem biztosított betétrészekre a kormány korábbi deklarációja alapján jelenleg állami garancia van. Az OBA saját tőkéje 2009 végén 85,1 milliárd forint volt.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság? A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Állami cég romjain lettek magyar kőkirályok Egyszer már majdnem csődbe ment, de végül elkerülte a felszámolást, ma pedig a legtöbbet foglalkoztatott kőfaragó vállalkozás az országban a Reneszánsz Zrt. A süttői ...
    Forrás: AFP Jöhet a kilóra mért tojás A kis tojás olcsóbbnak tűnik, de valójában drágább, ráadásul a boltok ezekkel hirdetik magukat. A Vidékfejlesztési Minisztérium véget vetne a trükközésnek, és bevezetné, ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szexi kelet-európaiként kap esélyt a Nanushka Már van értékesítési vezetője, és agresszív terjeszkedést tervez Japánban és az Egyesült Államokban a Nanushka divatcég, melybe a közelmúltban fektetett be félmilliárd ...
    Forrás: AFP/PhotoAlto/Sigrid Olsson Legyen észnél, ha nyáron hívatja a főnök! Rengeteg változást hoznak a nyártól érvénybe lépő új munkajogi szabályok, amelyek rugalmasabbá tehetik a cégek életét, és így jó tesznek a gazdaságnak. A munkavállalók ...
    Forrás: MTI/Matusz Károly Sok hűhó egymilliárd forintért A kormány szembement saját adminisztrációcsökkentő és kisadókat eltörlő kijelentéseivel, amikor bevezette a veszélyes anyagokkal dolgozó cégeket sújtó katasztrófaadót. ...
    Forrás: MTI/Kollányi Péter Két éve tologatja zöld ígéretét a Fidesz Érik a zöldbank végleges koncepciója, amelyet a Fidesz-kormány már évek óta dédelget. A piacon lévő bankok közül a Gránit, a Széchenyi és a Takarékbank is szóba jöhet ...
    Forrás: [origo] Így csinált két srác naponta 400 milliót Nem a várható profit, sokkal inkább egy versenytárs kiiktatása lebeghetett Mark Zuckerberg szeme előtt, amikor úgy döntött a hétvégén, hogy egymilliárd dollárt, azaz ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Matolcsy fejére nő az adóhatóság Az adóhatóság véleménye dominál az adópolitikai vitákban, a hivatal ötletei úgy mennek át a gazdasági minisztériumon, mint kés a vajon - állítják a minisztérium és a ...

  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/teaor/index.htmlTEÁOR
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/szj/index.htmlSZJ
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/teszor/index.htmlTESZOR
  • http://vallalkozoi.negyed.hu/szolgaltatasok/szj-teszor/index.htmlSZJ-TESZOR

Ha szeretné tudni, hogy terméke, szolgáltatása milyen besorolásba tartozik, akkor kattintson a vállalkozói negyed keresőjére!

hirdetés
  • ügyvéd
  • könyvelő

Ha gyorsan ügyvédre van szüksége, és nem szeretne messze menni, használja a Vállalkozói Negyed ügyvédkeresőjét!

  • segítünk döntéseiben
Németh László

szakértő:
Németh László
K&H Bank
kkv marketing főosztály vezetője

dr. Császár Dániel

szakértő:
dr. Császár Dániel
K&H Bank
K&H pályázati tanácsadás

hirdetés

Olvasnivaló

Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea a BL-döntőn Háromszor is vert helyzetből állt fel a Bayern otthonában, végül 11-esekkel nyert.

További adatok » Időjárás »

Utolsó link Impresszum Médiaajánlat Adatkezelési Szabályzat Az [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.