Egyre több dolguk akad a fogyasztói békéltetőknek
MTI|2010. 06. 01., 15:46|Utolsó módosítás:2010. 06. 01., 16:24|Az alternatív fogyasztói panaszkezelő Budapesti Békéltető Testülethez (BBT) 2010 januárja és áprilisa között 814 ügy érkezett be, 35 százalékkal több az előző év azonos időszakáénál. A panaszszám évről évre emelkedik - mondta Horváth György, a BBT elnökhelyettese.
Baranovszky György, a tanács elnöke hangsúlyozta: annak ellenére, hogy a békéltető testületek fontos szerepet játszanak a vitarendezésben, még júniusban sem sikerült megkötni a 2010-re vonatkozó támogatási szerződést a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és az egyes kamarák között. Hozzáfűzte: az idei költségvetésben mintegy 340 millió forint áll rendelkezésre a testületek munkájának finanszírozására.
Baranovszky György elmondta: a támogatási szerződés hiánya miatt a kamarák előfinanszírozzák a testületek működését, ez ugyanakkor a békéltető testületek működésének függetlensége szempontjából nem a legjobb megoldás.
Az elnök ismertette: kedden szakmai konferenciát tartottak az MKIK, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) képviselőivel a békéltető testületek szerepéről, jövőjéről. A konferencia végén zárónyilatkozatot fogadtak el, amelyben összegzik a legfontosabb teendőket.
A testületek elnökei egyetértettek abban, hogy összehangolt munkára van szükség az NFH megyei kirendeltségei és a békéltető testületek között - számolt be Baranovszky György. A békéltető testületek ugyan egyedi ügyekkel szembesülnek, de olyan általános tendenciákkal is, amely alapján a fogyasztóvédelmi hatóság eljárása, nem ritkán pedig bírság kiszabása szükséges.
Baranovszky György elmondta: szóba került az is, hogy hogyan lehetne szankcionálni a nem közreműködő vállalkozásokat, ezek számára ugyanis a "feketelistára" való felkerülés nem bír elég elrettentő erővel, így megoldás lehet ezen cégek megbírságolása. Ehhez azonban a fogyasztóvédelmi törvény módosítására van szükség - fűzte hozzá.
A testületi elnökök azt is javasolták, hogy azok a cégek, amelyek úgynevezett alávetési nyilatkozatot tesznek - vagyis együttműködnek az eljárásban - kerüljenek fel egy pozitív listára.
A Budapesti Békéltető Testület elnöke szerint kulcsfontosságú a jövőben az is, hogy a testületek működését segítsék a helyi önkormányzatok. Hozzáfűzte: még év elején megkeresték e célból a Fővárosi Önkormányzatot, levelükre azonban nem kaptak választ.
Horváth György az idei ügyekről elmondta: a beérkezett 814 ügyből 596-ot zártak le. Ebből 403 volt a megszüntetett eljárás, és 193 esetben született döntés. A döntések közül 77 volt egyezség, 110 ajánlás, 6 pedig kötelezés.
A beérkezett ügyek legnagyobb része, 329 panasz termékszavatossággal érkezett a testületekhez, 269 pedig egyéb szolgáltatásokkal, így például parkolással, utazással, légiutas-jogokkal, javítás-karbantartással kapcsolatban. Csaknem 100 panasz érkezett a pénzügyek és a biztosítások területéről is - ismertette Horváth György.
A békéltető testületek 1999. január elseje óta működnek, céljuk, hogy fogyasztói jogvita esetén - ha nem sikerül rendezni a kereskedővel a vitát - a bírósági út előtt, ingyenes eljárásban alternatív vitarendezési fórumként szolgáljanak a fogyasztó és a vállalkozás között. A békéltető testületek a gazdasági kamarák mellett működő független testületek.
[origo] címlapon»
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
- Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
- A magyar cégek fele sem fizet határidőre
- Cséfalvay: Új adók már nem lesznek
- Az euróválság uralta a G8-csúcsot
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
Állami cég romjain lettek magyar kőkirályok
Egyszer már majdnem csődbe ment, de végül elkerülte a felszámolást, ma pedig a legtöbbet foglalkoztatott kőfaragó vállalkozás az országban a Reneszánsz Zrt. A süttői ...
Jöhet a kilóra mért tojás
A kis tojás olcsóbbnak tűnik, de valójában drágább, ráadásul a boltok ezekkel hirdetik magukat. A Vidékfejlesztési Minisztérium véget vetne a trükközésnek, és bevezetné, ...
Szexi kelet-európaiként kap esélyt a Nanushka
Már van értékesítési vezetője, és agresszív terjeszkedést tervez Japánban és az Egyesült Államokban a Nanushka divatcég, melybe a közelmúltban fektetett be félmilliárd ...
Legyen észnél, ha nyáron hívatja a főnök!
Rengeteg változást hoznak a nyártól érvénybe lépő új munkajogi szabályok, amelyek rugalmasabbá tehetik a cégek életét, és így jó tesznek a gazdaságnak. A munkavállalók ...
Sok hűhó egymilliárd forintért
A kormány szembement saját adminisztrációcsökkentő és kisadókat eltörlő kijelentéseivel, amikor bevezette a veszélyes anyagokkal dolgozó cégeket sújtó katasztrófaadót. ...
Két éve tologatja zöld ígéretét a Fidesz
Érik a zöldbank végleges koncepciója, amelyet a Fidesz-kormány már évek óta dédelget. A piacon lévő bankok közül a Gránit, a Széchenyi és a Takarékbank is szóba jöhet ...
Így csinált két srác naponta 400 milliót
Nem a várható profit, sokkal inkább egy versenytárs kiiktatása lebeghetett Mark Zuckerberg szeme előtt, amikor úgy döntött a hétvégén, hogy egymilliárd dollárt, azaz ...
Lézengő vásárlók között dúl a plázaháború
Lázadoznak a bevásárlóközpontokban üzlethelyiséget bérlő kereskedők a hazai plázák üzletpolitikája, elsősorban a bérleti díjak szintje ellen. A díjak ugyan csökkentek, ...
Magyar áruházakba csatornázná a családi pótlékot a kormány
Fontolgatja a kormány, hogy a családi pótlékot az élelmiszer-vásárlásra fordítható Erzsébet-utalványokban adnák oda az embereknek. Ez az egyelőre alig 100 milliárd ...
A Mercedes tarthatja víz felett a fuldokló magyar gazdaságot
A gazdaság a recesszió környékén egyensúlyoz, ha csütörtökön nem nyílna meg a Mercedes-gyár, szinte biztos lenne a zsugorodás. Így viszont van esély a stagnálásra vagy ...
Matolcsy fejére nő az adóhatóság
Az adóhatóság véleménye dominál az adópolitikai vitákban, a hivatal ötletei úgy mennek át a gazdasági minisztériumon, mint kés a vajon - állítják a minisztérium és a ...
Visszavonul Don Jim, aki új életet adott a McDonald'snak
Távozik a világ legismertebb hamburgerláncának éléről Jim Skinner, a társaságot közel tíz évvel ezelőtt a padlóról felállító vezérigazgató. Irányítása alatt zöldebbé, ...
- Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
- A magyar cégek fele sem fizet határidőre
- Cséfalvay: Új adók már nem lesznek
- Az euróválság uralta a G8-csúcsot
- ÁSZ: A piac dönti majd el, ki fizeti a telefonadót
- Mit lehet Erzsébet-utalvánnyal fizetni?
- Nem kér az uniós segítségből a spanyol kormányfő
- Délután ismét gyengült a forint
- Nyugdíjpénzek miatt nyomoz a rendőrség
- Több mint egymillió adóbevallást vár még a NAV
- BMW-gyár épülhet Miskolcon
- Jól nyitott, de kifulladt a Facebook-papír
- Egyre jobban bízhatunk a 300 alatti euróban
- Mol-INA ügy: Hernádi barátja áll az offshore cégek mögött
- Selmeczi: Nem az emberek fizetik meg a telefonadót
- Beszólt Európának a görög kerékkötő
- Börtönnel fenyegeti Budai a zsebszerződőket
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
Ha szeretné tudni, hogy terméke, szolgáltatása milyen besorolásba tartozik, akkor kattintson a vállalkozói negyed keresőjére!
- ügyvéd
- könyvelő
- segítünk döntéseiben
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért
Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea a BL-döntőn
Háromszor is vert helyzetből állt fel a Bayern otthonában, végül 11-esekkel nyert.