Adósságszédelgők alapítják az építőipari cégek harmadát
[origo]|2010. 04. 27., 11:53|Utolsó módosítás:2010. 04. 27., 11:55|Az első negyedévben 15 százalékkal több céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, mint egy évvel korábban - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Az ágazat továbbra is fertőzött, az új cégek harmada olyan adósságszédelgőkhöz köthető, akik már legalább egy céget hagytak tartozásokkal együtt bedőlni.
Nem enyhül a csődhullám az építőiparban, az ágazatban a felszámolások száma 15 százalékkal emelkedett, szemben az összes többi ágazatban tapasztalt stagnálással - derül ki az Opten adataiból.
Az építőiparban idén január-márciusban 15,2 százalékkal több esetben indítottak fizetésképtelenségi eljárást a hitelezők, miközben az építőiparon kívül már megállt a növekedési hullám. Az első három hónapban 939 építőipari vállalkozás dőlt be, míg az egy évvel korábbi hasonló időszakban 815 cég jutott hasonló helyzetbe.
A gyorsuló növekedés az Opten szerint arra utal, hogy az ágazat konszolidációja még várat magára, sőt még a lecsúszás üteme sem állt meg, holott a megrendelésállomány az első két hónapban év/év alapon mintegy 30 százalékkal nőtt, s a hó végi szerződésállomány volumene 13,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest.
A végelszámolási adatok mindeközben azt mutatják, hogy egy év alatt jelentősen csökkent a cégbezárások száma az ágazatban. Idén január-márciusban a tavalyinál mindössze 33-mal több, összesen 511 cégnél döntöttek a tulajdonosok cégük végelszámolása mellett - ez 6,9 százalékos növekedés, ami megfelel az összes többi cég között mért átlagnak. Ám ez sem az ágazat stabilizációjáról árulkodik, hanem sokkal inkább arról, hogy a cégmegszüntetés tiszta módja helyett megint mind többen választják az adósságokat hátrahagyó megoldást, azaz a felszámolást.
Az adósságszédelgők jelenlétéről árulkodnak az új cégek adatai is. Az ágazati cégalapításokon nem érződik a pesszimista hangulat, az építőiparban annyi új céget jegyeztek be, mint tavaly, miközben a nemzetgazdaság egészében 11,7 százalékos volt a visszaesés. "Az Opten cégről cégre megvizsgálta a tavalyi új alapításokat, és arra jutottunk, hogy ebben az ágazatban az új társaságok 33 százaléka olyan személyekhez köthető, akik legalább egy céget már felszámolásba vezettek, kifizetetlen számlákat hagyva maguk után" - mondja Csorbai Katalin, az Opten igazgatója, aki szerint ez katasztrófa, nem könnyíteni, hanem - éppen ellenkezőleg - nehezíteni, drágítani kellene a cégalapítást, a tulajdonosok közül pedig ki kellene szűrni azokat, akik az egész gazdaság alapjait veszélyeztetik.
[origo] címlapon»
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
- Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
- A magyar cégek fele sem fizet határidőre
- Cséfalvay: Új adók már nem lesznek
- Az euróválság uralta a G8-csúcsot
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
Állami cég romjain lettek magyar kőkirályok
Egyszer már majdnem csődbe ment, de végül elkerülte a felszámolást, ma pedig a legtöbbet foglalkoztatott kőfaragó vállalkozás az országban a Reneszánsz Zrt. A süttői ...
Jöhet a kilóra mért tojás
A kis tojás olcsóbbnak tűnik, de valójában drágább, ráadásul a boltok ezekkel hirdetik magukat. A Vidékfejlesztési Minisztérium véget vetne a trükközésnek, és bevezetné, ...
Szexi kelet-európaiként kap esélyt a Nanushka
Már van értékesítési vezetője, és agresszív terjeszkedést tervez Japánban és az Egyesült Államokban a Nanushka divatcég, melybe a közelmúltban fektetett be félmilliárd ...
Legyen észnél, ha nyáron hívatja a főnök!
Rengeteg változást hoznak a nyártól érvénybe lépő új munkajogi szabályok, amelyek rugalmasabbá tehetik a cégek életét, és így jó tesznek a gazdaságnak. A munkavállalók ...
Sok hűhó egymilliárd forintért
A kormány szembement saját adminisztrációcsökkentő és kisadókat eltörlő kijelentéseivel, amikor bevezette a veszélyes anyagokkal dolgozó cégeket sújtó katasztrófaadót. ...
Két éve tologatja zöld ígéretét a Fidesz
Érik a zöldbank végleges koncepciója, amelyet a Fidesz-kormány már évek óta dédelget. A piacon lévő bankok közül a Gránit, a Széchenyi és a Takarékbank is szóba jöhet ...
Így csinált két srác naponta 400 milliót
Nem a várható profit, sokkal inkább egy versenytárs kiiktatása lebeghetett Mark Zuckerberg szeme előtt, amikor úgy döntött a hétvégén, hogy egymilliárd dollárt, azaz ...
Lézengő vásárlók között dúl a plázaháború
Lázadoznak a bevásárlóközpontokban üzlethelyiséget bérlő kereskedők a hazai plázák üzletpolitikája, elsősorban a bérleti díjak szintje ellen. A díjak ugyan csökkentek, ...
Magyar áruházakba csatornázná a családi pótlékot a kormány
Fontolgatja a kormány, hogy a családi pótlékot az élelmiszer-vásárlásra fordítható Erzsébet-utalványokban adnák oda az embereknek. Ez az egyelőre alig 100 milliárd ...
A Mercedes tarthatja víz felett a fuldokló magyar gazdaságot
A gazdaság a recesszió környékén egyensúlyoz, ha csütörtökön nem nyílna meg a Mercedes-gyár, szinte biztos lenne a zsugorodás. Így viszont van esély a stagnálásra vagy ...
Matolcsy fejére nő az adóhatóság
Az adóhatóság véleménye dominál az adópolitikai vitákban, a hivatal ötletei úgy mennek át a gazdasági minisztériumon, mint kés a vajon - állítják a minisztérium és a ...
Visszavonul Don Jim, aki új életet adott a McDonald'snak
Távozik a világ legismertebb hamburgerláncának éléről Jim Skinner, a társaságot közel tíz évvel ezelőtt a padlóról felállító vezérigazgató. Irányítása alatt zöldebbé, ...
- Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
- A magyar cégek fele sem fizet határidőre
- Cséfalvay: Új adók már nem lesznek
- Az euróválság uralta a G8-csúcsot
- ÁSZ: A piac dönti majd el, ki fizeti a telefonadót
- Mit lehet Erzsébet-utalvánnyal fizetni?
- Nem kér az uniós segítségből a spanyol kormányfő
- Délután ismét gyengült a forint
- Nyugdíjpénzek miatt nyomoz a rendőrség
- Több mint egymillió adóbevallást vár még a NAV
- BMW-gyár épülhet Miskolcon
- Jól nyitott, de kifulladt a Facebook-papír
- Egyre jobban bízhatunk a 300 alatti euróban
- Mol-INA ügy: Hernádi barátja áll az offshore cégek mögött
- Selmeczi: Nem az emberek fizetik meg a telefonadót
- Beszólt Európának a görög kerékkötő
- Börtönnel fenyegeti Budai a zsebszerződőket
- TEÁOR
- SZJ
- TESZOR
- SZJ-TESZOR
Ha szeretné tudni, hogy terméke, szolgáltatása milyen besorolásba tartozik, akkor kattintson a vállalkozói negyed keresőjére!
- ügyvéd
- könyvelő
- segítünk döntéseiben
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért
Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea a BL-döntőn
Háromszor is vert helyzetből állt fel a Bayern otthonában, végül 11-esekkel nyert.