Olyan zárószavazás előtti módosító indítványt nyújtott be csütörtökön Salamon László KDNP-s képviselő, amely többek között lehetővé tenné a vörösiszap-katasztrófáért felelős Magyar Alumínium (Mal) Zrt. részleges vagy teljes államosítását, amennyiben a vállalat nem tudja kifizetni a rá kirótt - egyelőre nem jogerős - 135 milliárd forintos bírságot.
A parlament honlapján olvasható indítványt Salamon az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság elnökeként nyújtotta be, ahhoz a törvényjavaslathoz, amely több jogszabályt, így például a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló és a gazdasági társaságokról szóló törvényt módosítaná.
Salamon László módosítójában az áll, hogy a törvény egy teljesen új paragrafussal egészül ki. Ennek értelmében a kormány nyilvános határozatában engedélyezheti, hogy az állam "a veszélyhelyzet kihirdetését megalapozó eseménnyel összefüggésben jogerősen kiszabott és határidőben meg nem fizetett környezetvédelmi bírságból eredő követelés vagy annak egy része ellenében (...) a bírság megfizetésére köteles gazdasági társaságban részesedéssel rendelkezőkkel való megállapodással a gazdasági társaságban való részesedést megtestesítő részvényt vagy üzletrészt szerezzen".
Az állami tulajdonszerzésnek két feltételt szabna a javaslat: azt, hogy bírság a pénzbeli teljesítése nem vagy csak részben lehetséges, és azt, hogy a tulajdonszerzésre a követelés összegét meghaladó vagyoni hátrány megakadályozása érdekében vagy kiemelt nemzetgazdasági érdekből kerül sor.
Ha az országgyűlés megszavazza a módosítót, többek között lehetségessé válik a Mal Zrt. államosítása. A cégé az az Ajka melletti vörösiszap-tározó, amelynek egyik fala 2010 tavaszán átszakadt, vörösiszappal árasztva el Kolontár és Devecser egy részét, több ember halálát okozva. A cégre a katasztrófa miatt idén szeptemberben 135,140 milliárd forintos bírságot rótt ki a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, azzal az indokkal, hogy ilyen mértékű és kiterjedésű környezeti kárra még nem volt példa Magyarországon. A döntés egyelőre nem jogerős, mivel a Mal fellebbezett.
A Mal egymilliárdos veszteséggel zárta a tavalyi évet, ebben már jelentős hatása volt a katasztrófa során kiesett bevételnek és a szükséges ráfordításoknak. A társaság mérlegfőösszege 28,5 milliárd forint, kevesebb, mint negyede a büntetés összegének. A várható bírságra korábban 140 millió forintot tett félre.
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Hongkong és Szingapúr lett a magyar cégek új adótervezési iránya
Míg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető ...
Lakásokat és telkeket fenyeget az adóötlet
A kormány megadóztatná azokat az ingatlanokat, amelyek értéke megnő egy-egy önkormányzati döntéssel vagy beruházással. Az értéknövekedési hozzájárulást roppant drága ...
Európában sem ismeretlen az elektronikus útdíj tervezett rendszere
A megtett távolsággal arányos elektronikus útdíj rendszere nem ismeretlen Európában, hasonló működik például Szlovákiában, vagy Ausztriában. Bár a kormánydöntést követő ...
Megnehezíti a projektek finanszírozását és piacvesztést okozhat az új Ptk.?
Megnehezülhet a projektfinanszírozási források bevonása az új Polgári törvénykönyv tervezetének egy, a hitelezőket kedvezőtlenül érintő korlátozása miatt - tudta meg az ...
Vége a hangoskodásnak
Új időszak veszi kezdetét az elmúlt csaknem két évben viharos viszonyban lévő Magyarország és az IMF között, miután a magyar kormányt és a valutaalapot is új ember ...
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
Senkit nem véd meg az új adóktól a kormány
A kormány sokszor hangoztatta, hogy az új adókat nem háríthatják át az emberekre a szolgáltatók, de a telefon- és sárgacsekk-adónál ezt nem tiltja meg egyértelműen. Az ...
Idén nyáron sem lehet megkerülni a diákmunka jogi előírásait
Bár júliustól további pontosítások várhatóak a Munka törvénykönyvében a diákmunka szabályairól, ám idén nyáron sem lehet megkerülni a vonatkozó jogszabályi előírásokat. ...
Nem sokat szüretelhet Orbán a lassuló Indiában
A keleti nyitás jegyében hamarosan Indiába látogat a magyar miniszterelnök, hogy helyzetbe hozza a magyar vállalkozásokat, és indiai tőkét hozzon Magyarországra. Az ...
A kellemetlen szomszéd nem azonos a jogsértő szomszéddal
Nincs könnyű feladatuk a hazai önkormányzatoknak, bíróságoknak, ha a szomszédjogokkal, és azok megsértésével kapcsolatos ügyeket, pereket kell elbírálniuk. A magyar ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért
Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea a BL-döntőn
Háromszor is vert helyzetből állt fel a Bayern otthonában, végül 11-esekkel nyert.