Soha nem látott magasságba szökött a havi felszámolások száma az építőiparban júliusban: 35 százalékkal több céget számoltak föl, mint egy évvel ezelőtt. Az ágazat helyzete júliusban csak kicsit volt rosszabb, mint ami a gazdaság egészében tapasztalható: nemzetgazdasági szinten 29 százalékos volt a felszámolások egy év alatti növekedési üteme.
Tart az építőipar agóniája, az ágazat helyzete az idei hetedik hónapban tovább romlott. Júliusban az előző hónaphoz és az első félévhez képest egyaránt gyorsult az újonnan indított felszámolási eljárások számának növekedése. A hetedik hónapban 393 cég került ilyen eljárás alá, ami 35,5 százalékkal - 103 vállalkozással - több, mint egy évvel korábban - derül ki az Opten elemzéséből.
Júniusban 363 cég dőlt be, a növekedés akkor 31,5 százalékos volt. Az első féléves folyamatokhoz hasonlítva még szembetűnőbb az ágazat helyzetének kilátástalansága. Január-júliusban ugyanis 15,7 százalékkal több vállalkozás dőlt be, mint egy évvel korábban, és már ez is gyorsulás volt az első negyedév végi 15 százalékos tempóhoz mérten.
"Csak találgatni lehet, hogy hol van a mélypont" - kommentálta az adatokat Csorbai Hajnalka, az Opten céginformációs szolgáltató stratégiai igazgatója. Az mindenesetre mindennél többet mond, hogy az építési főszezon kellős közepén futnak történelmi csúcsra az ágazatban indított felszámolások.
Kicsit rosszabb mint a nemzetgazdasági átlag
A "válságágazat" helyzete júliusban csak kicsit volt rosszabb, mint ami a gazdaság egészében tapasztalható, hiszen nemzetgazdasági szinten 29 százalékos a felszámolások egy év alatti növekedési üteme. A szokásosnál kisebb különbség azonban semmiképpen sem az építőipar állapotának javulását jelenti, sokkal inkább a nemzetgazdaság egészének "hozzáromlását".
Alátámasztja ezt a GDP második negyedéves stagnálása, valamint a KSH napokban közzétett lesújtó építőipari kibocsátási adata is, amelyek tanúsága szerint az első félévben az ágazat termelése a nem túl rózsás tavalyitól is 13,8 százalékkal maradt el.
Rekordot hozott a végelszámolások alakulása is: júliusban 229 vállalkozás tulajdonosa döntött cége bezárása mellett, ami 17,7 százalékos növekedés tavaly júliushoz képest. Az egy hónappal korábbival összevetve pedig irányváltás is történt, júniusban ugyanis 8 százalékkal kevesebb céget zártak be a tulajdonosok.
Adósságlovagok terepe
A nemzetgazdasági átlag 11 százalékos növekedést mutat, így a magasabb építőipari adat elvileg kedvező is lehetne az ágazatra nézve, az új cégek számának gyors növekedése azonban felülírja ezt. Júliusban ugyanis 115 új céget alapítottak az ágazatban, ami a tavaly júliusinál 20,8 százalékkal, az idén júniusinál pedig 23 százalékkal több.
Csorbai szerint az ágazat továbbra is a cégeiket gyakran és nagy rutinnal cserélgető "adósságlovagok" kedvenc terepe. A nemzetgazdaság egészében ugyanis 3 százalékkal kevesebb új vállalkozást hoztak létre júliusban, mint egy évvel korábban.
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Hongkong és Szingapúr lett a magyar cégek új adótervezési iránya
Míg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető ...
Lakásokat és telkeket fenyeget az adóötlet
A kormány megadóztatná azokat az ingatlanokat, amelyek értéke megnő egy-egy önkormányzati döntéssel vagy beruházással. Az értéknövekedési hozzájárulást roppant drága ...
Európában sem ismeretlen az elektronikus útdíj tervezett rendszere
A megtett távolsággal arányos elektronikus útdíj rendszere nem ismeretlen Európában, hasonló működik például Szlovákiában, vagy Ausztriában. Bár a kormánydöntést követő ...
Megnehezíti a projektek finanszírozását és piacvesztést okozhat az új Ptk.?
Megnehezülhet a projektfinanszírozási források bevonása az új Polgári törvénykönyv tervezetének egy, a hitelezőket kedvezőtlenül érintő korlátozása miatt - tudta meg az ...
Vége a hangoskodásnak
Új időszak veszi kezdetét az elmúlt csaknem két évben viharos viszonyban lévő Magyarország és az IMF között, miután a magyar kormányt és a valutaalapot is új ember ...
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
Senkit nem véd meg az új adóktól a kormány
A kormány sokszor hangoztatta, hogy az új adókat nem háríthatják át az emberekre a szolgáltatók, de a telefon- és sárgacsekk-adónál ezt nem tiltja meg egyértelműen. Az ...
Idén nyáron sem lehet megkerülni a diákmunka jogi előírásait
Bár júliustól további pontosítások várhatóak a Munka törvénykönyvében a diákmunka szabályairól, ám idén nyáron sem lehet megkerülni a vonatkozó jogszabályi előírásokat. ...
Nem sokat szüretelhet Orbán a lassuló Indiában
A keleti nyitás jegyében hamarosan Indiába látogat a magyar miniszterelnök, hogy helyzetbe hozza a magyar vállalkozásokat, és indiai tőkét hozzon Magyarországra. Az ...
A kellemetlen szomszéd nem azonos a jogsértő szomszéddal
Nincs könnyű feladatuk a hazai önkormányzatoknak, bíróságoknak, ha a szomszédjogokkal, és azok megsértésével kapcsolatos ügyeket, pereket kell elbírálniuk. A magyar ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért
Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea a BL-döntőn
Háromszor is vert helyzetből állt fel a Bayern otthonában, végül 11-esekkel nyert.