A banki különadóról is rendelkező törvénycsomag zárószavazása előtt az Országgyűlés megszavazta azt a módosító javaslatot, amely törölte a törvényből a mások mellett a Járai Zsigmondhoz köthető biztosító bankadómentességét. Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke az [origo]-nak a szavazás előtt azt mondta, azért kerül ki a törvényből a hat cégnek kedvező passzus, mert félő, hogy túl sok kivételbe nem menne bele az Európai Bizottság.
Attól tartott a kormány, hogy a takarékszövetkezetek, a pénzügyi közvetítők és a biztosítási piac új belépői számára a bankadó alól biztosított mentesség együtt "nem menne át" az Európai Bizottságon, és az első két kört mindenképpen meg akarja védeni - ezzel indokolta az [origo] kérdésére Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke, hogy kivette a kormány a bankadóról szóló törvényjavaslatból a "lex Járaiként" elhíresült, néhány biztosítót az adófizetés alól mentesítő félmondatot.
Az erről szóló módosító javaslatot csütörtökön, a zárószavazás előtt néhány órával nyújtotta be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A törvény eredeti változatához elsőként éppen Rogán Antal nyújtott be olyan módosítót, amely szerint a tevékenységi engedélyüket 2007. június 1-je után megszerző biztosítóknek nem kellene különadót fizetni. Rogán később ezt visszavonta, de a fideszes képviselők a költségvetési és számvevőszéki bizottságon keresztül egy ezzel tartalmilag megegyező módosító javaslatot nyújtottak be, mely bekerült az egységes törvényjavaslatba. Ezt vette ki Matolcsy mostani módosító javaslata.
A 2007-es dátum hat biztosítónak kedvezett volna. A javaslatot azért emlegették "lex Járaiként", mert a hat egyike a Fidesz-közeli személyiségek - többek között Járai Zsigmond korábbi pénzügyminiszter, Martonyi János volt és jelenlegi külügyminiszter, Szapáry György miniszterelnöki főtanácsadó - által fémjelzett CIG Pannónia Biztosító.
Rogán Antal tudósítónknak a szavazás előtt, a parlamentben azt mondta, a fideszes képviselők valójában azért tartottak ki az új biztosítók mentesítése mellett, mert attól féltek, ha rájuk is kivetik a bankadót, ezzel "három évre lezárják a biztosítási piacot". A frakció azonban elfogadta a kormány álláspontját, melynek alapján az csütörtök délutáni ülésén úgy döntött, hogy az új biztosítók is kötelesek fizetni az adót. Rogán hozzátette, a képviselőcsoport továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy "az új belépőket valamilyen formában megsegítsék", de részleteket erről nem mondott.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az [origo]-nak pár napja adott interjújában azt mondta, a "hazai vagy nemzeti érdekkörben" lévő vállalatoknak akarnak kedvezni. A hat érintett biztosítóból valójában csupán kettő, a Járai-féle és a Wáberer-csoporthoz köthető Wabard van magyar többségi tulajdonban.
Csütörtök reggel Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője még azt mondta, hogy a kormány nem lép vissza a "lex Járaitól".
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Hongkong és Szingapúr lett a magyar cégek új adótervezési iránya
Míg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető ...
Lakásokat és telkeket fenyeget az adóötlet
A kormány megadóztatná azokat az ingatlanokat, amelyek értéke megnő egy-egy önkormányzati döntéssel vagy beruházással. Az értéknövekedési hozzájárulást roppant drága ...
Európában sem ismeretlen az elektronikus útdíj tervezett rendszere
A megtett távolsággal arányos elektronikus útdíj rendszere nem ismeretlen Európában, hasonló működik például Szlovákiában, vagy Ausztriában. Bár a kormánydöntést követő ...
Megnehezíti a projektek finanszírozását és piacvesztést okozhat az új Ptk.?
Megnehezülhet a projektfinanszírozási források bevonása az új Polgári törvénykönyv tervezetének egy, a hitelezőket kedvezőtlenül érintő korlátozása miatt - tudta meg az ...
Vége a hangoskodásnak
Új időszak veszi kezdetét az elmúlt csaknem két évben viharos viszonyban lévő Magyarország és az IMF között, miután a magyar kormányt és a valutaalapot is új ember ...
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
Senkit nem véd meg az új adóktól a kormány
A kormány sokszor hangoztatta, hogy az új adókat nem háríthatják át az emberekre a szolgáltatók, de a telefon- és sárgacsekk-adónál ezt nem tiltja meg egyértelműen. Az ...
Idén nyáron sem lehet megkerülni a diákmunka jogi előírásait
Bár júliustól további pontosítások várhatóak a Munka törvénykönyvében a diákmunka szabályairól, ám idén nyáron sem lehet megkerülni a vonatkozó jogszabályi előírásokat. ...
Nem sokat szüretelhet Orbán a lassuló Indiában
A keleti nyitás jegyében hamarosan Indiába látogat a magyar miniszterelnök, hogy helyzetbe hozza a magyar vállalkozásokat, és indiai tőkét hozzon Magyarországra. Az ...
A kellemetlen szomszéd nem azonos a jogsértő szomszéddal
Nincs könnyű feladatuk a hazai önkormányzatoknak, bíróságoknak, ha a szomszédjogokkal, és azok megsértésével kapcsolatos ügyeket, pereket kell elbírálniuk. A magyar ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért
Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea a BL-döntőn
Háromszor is vert helyzetből állt fel a Bayern otthonában, végül 11-esekkel nyert.