Lemond a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke, Farkas Ádám. A parlament hétfőn elfogadta ugyan a szervezet jelentését, viszont egyes sajtóértesülések szerint már az elnöknek már az utódja is megvolt. Farkas "úgy tartja tisztességesnek", ha lemondásával az új kormány számára lehetőséget ad a saját jelöltje megválasztásához.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static6.origos.hu/i/1006/20100622farkasada2.jpg)
Farkas Ádám
Farkas Ádám kedden közleményben jelentette be, hogy június 30-i hatállyal lemond a PSZÁF elnöki pozíciójáról, az erről szóló értesítést már megküldte a köztársasági elnöknek. Indoklása szerint munkáját szakmai és nem politikai alapon végezte, s mivel a választások előtt alig egy évvel nyerte el mandátumát, lemond az új kormány jelöltjének javára.
Mint írja, "úgy tartottam tisztességesnek, hogy az újonnan megalakult kormány számára lemondásommal megteremtem a lehetőséget arra, hogy a továbbiakban az általa jelölt szakember irányíthassa a felügyelet munkáját". Hozzáteszi, hogy szerinte a hatékony munkához a felügyelet elnökének bírnia kell a mindenkori kormány bizalmát.
A parlament hétfőn nagy többséggel, 287 igen szavazattal a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2009-es jelentésének elfogadása mellett döntött, s azt megelőzően az illetékes szakbizottság is támogatta az irományt. A jelentés országgyűlési tárgyalásának sürgősségi lebonyolításából arra lehetett következtetni, hogy a kormánypártok a szavazást használhatják a PSZÁF-elnök elmozdítására, a leszavazásra azonban nem került sor.
Farkas Ádám mandátuma 2015-ig szólt volna, azonban a Magyar Hírlap szerint Szász Károly, korábbi elnök már a visszatérésre készült, méghozzá már idén ősszel. Szászt 2004-ben váltotta le az akkori pénzügyminiszter, Draskovics Tibor, azonban a felügyelet elnöke bíróságon támadta meg a döntést és a pert meg is nyerte. A korábbi példa is bizonyítja, hogy a PSZÁF-elnököt elmozdítani csaknem olyan nehéz, mint a jegybankelnököt, így lemondás híján a kormány aligha nyúlhatott volna a pozícióhoz, ráadásul 2010. január 1-je óta nem a kormány, hanem az országgyűlés alá tartozik a felügylet.
Farkas Ádám közleményében az elmúlt év eredményeit sorolja: szerinte többek között "erősödött a pénzügyi intézmények ügyfeleinek védelme, szorosabbá vált a kulcsfontosságú pénzügyi csoportok működésének felügyelete, időben sikerült fellépni több olyan szervezettel szemben, amelyek jogsértő magatartásukkal a pénzügyi piacok átlátható működését zavarták, vagy ügyfeleik érdekeit széles körben sértették."
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Hongkong és Szingapúr lett a magyar cégek új adótervezési iránya
Míg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető ...
Lakásokat és telkeket fenyeget az adóötlet
A kormány megadóztatná azokat az ingatlanokat, amelyek értéke megnő egy-egy önkormányzati döntéssel vagy beruházással. Az értéknövekedési hozzájárulást roppant drága ...
Európában sem ismeretlen az elektronikus útdíj tervezett rendszere
A megtett távolsággal arányos elektronikus útdíj rendszere nem ismeretlen Európában, hasonló működik például Szlovákiában, vagy Ausztriában. Bár a kormánydöntést követő ...
Megnehezíti a projektek finanszírozását és piacvesztést okozhat az új Ptk.?
Megnehezülhet a projektfinanszírozási források bevonása az új Polgári törvénykönyv tervezetének egy, a hitelezőket kedvezőtlenül érintő korlátozása miatt - tudta meg az ...
Vége a hangoskodásnak
Új időszak veszi kezdetét az elmúlt csaknem két évben viharos viszonyban lévő Magyarország és az IMF között, miután a magyar kormányt és a valutaalapot is új ember ...
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
Senkit nem véd meg az új adóktól a kormány
A kormány sokszor hangoztatta, hogy az új adókat nem háríthatják át az emberekre a szolgáltatók, de a telefon- és sárgacsekk-adónál ezt nem tiltja meg egyértelműen. Az ...
Idén nyáron sem lehet megkerülni a diákmunka jogi előírásait
Bár júliustól további pontosítások várhatóak a Munka törvénykönyvében a diákmunka szabályairól, ám idén nyáron sem lehet megkerülni a vonatkozó jogszabályi előírásokat. ...
Nem sokat szüretelhet Orbán a lassuló Indiában
A keleti nyitás jegyében hamarosan Indiába látogat a magyar miniszterelnök, hogy helyzetbe hozza a magyar vállalkozásokat, és indiai tőkét hozzon Magyarországra. Az ...
A kellemetlen szomszéd nem azonos a jogsértő szomszéddal
Nincs könnyű feladatuk a hazai önkormányzatoknak, bíróságoknak, ha a szomszédjogokkal, és azok megsértésével kapcsolatos ügyeket, pereket kell elbírálniuk. A magyar ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért
Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea a BL-döntőn
Háromszor is vert helyzetből állt fel a Bayern otthonában, végül 11-esekkel nyert.