December végén bezárja gödöllői gyárát a Sony, a polgármestert is meglepő döntés 540 embert érint. Az elbocsátandó dolgozókat a Magyar Posta mentheti meg, a cég ugyanis Gödöllőn szeretné létrehozni logisztikai központját, ám az első közbeszerzési eljárás nem járt eredménnyel.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/0805/20080520postalada.jpg)
A Posta mentheti meg a Sony dolgozóit?
"Derült égből villámcsapás" - kommentálta az [origo]-nak a Sony gödöllői gyárának bezárásról szóló hírt Gémesi György, Gödöllő polgármestere, és hozzátette: a cég képviselői szerda reggel közölték vele, hogy bezárják a gyárat.
A városvezető beszélt azóta a munkaügyi központtal, ahol még nem tudtak a gyárbezárásról. Gémesi György elmondta, hogy az 540 fő elbocsátása jelentősen megdobja a gödöllői munkanélküliséget, és komoly bevételkiesést jelent a városnak. A több mint félezer fős leépítés érzékenyen érinti a Pest megyei várost. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) áprilisi adatai alapján a városban 20 915 munkavállalásra képes lakos és 890 nyilvántartott álláskereső volt, vagyis az ÁFSZ által mért munkanélküliségi-mutató 4,26 százalékos.
A polgármester elmondta, bár nagyon rossz hír a Sony távozása, ha minden jól megy, akkor a gyárból elbocsátandó emberek munkát kaphatnak a Magyar Posta Gödöllőre szánt logisztikai központjában.
A Posta mentheti meg az embereket
A Magyar Posta tavaly nyáron jelentette be, Gödöllőre telepíti - a 2012-es postai liberalizáció után a cég versenyképességének megőrzéséhez - szükséges központot, ahol akár 700 ember is munkát kaphat.
A létesítményre kiírt közbeszerzési eljárás azonban az első körben elbukott, pontosabban érvényes lett, de eredménytelen. "Amennyiben kiírják a következő eljárást, és sikeres lesz, akkor természetesen megépíti a cég a központot, ami valóban munkát adhat több száz embernek" - mondta az [origo]-nak Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője. Hogy az új kiírásra mikor kerülhet sor, azt egyelőre nem lehet tudni.
Gémesi György reméli, hogy a Magyar Posta tulajdonosa, az MNV Zrt. nem változtat az eddigi terveken és továbbra is Gödöllőre szánja a létesítményt és rövidesen dönt az új közbeszerzés kiírásáról. Ha az eljárás eredménnyel zárul, akkor remélhetőleg jövőre átadható lesz a létesítmény és állást kaphatnak a Sonytól távozó emberek.
Decembertől kerül lakat a gyárra
Az 1996-ban alapított, Blu-ray lejátszókat és DVD-felvevőket gyártó Sony Hungária Kft. anyacége szerdán jelentette be, hogy idén decembertől leállítja a munkát gödöllői üzemében, és a gyártást malajziai gyárába, Kuala Lumpurba telepíti át.
A Sony közleménye szerint a cég a globális üzleti jövedelmezőség- és gyártáshatékonyság-javítási programjának részeként helyezi át a gyártást Malajziába. A cég gyártótevékenysége összevonásával szeretné javítani a versenyképességét és jövedelmezőségét. A Sony Corporation a májusban közölt adatok szerint veszteséggel zárta a márciussal véget ért üzleti évet. A japán óriáscég tizennégy nyereséges év után már másodszor zárt mínusszal.
Tavaly még nem volt szó a bezárásról
A társaság közölte, "a Sony továbbra is szorosan együtt fog működni a helyi munkaügyi központtal, hogy ezúton is segítsen megkönnyíteni magasan képzett dolgozói újbóli elhelyezkedését Gödöllőn vagy a város közelében. Célunk, hogy a dolgozók megfelelő pénzügyi és karrier-tanácsadási támogatásban részesüljenek."
A Sony tavaly májusban jelentette be, hogy a veszteséges működés miatt világszerte csökkenti a látszámot a gyáraiban. Akkor a Sony Hungária azt közölte, ha szerepel is a Sony globális tervei között a vállalat egészét átfogó megszorítás, a gödöllői gyárban ennek nincsenek előjelei, sőt, nagy ütemben folynak új termékük, a Blu-ray lemezek gyártásának előkészületei.
Kell-e egyáltalán nemzeti légitársaság?
Orbán Viktor még bizakodik, bár egyelőre nincs konkrét terv arra, hogy a Malév csődje után miként lehetne újra nemzeti légitársasága Magyarországnak. De egyáltalán mit ...
Kell-e egyáltalán nemzeti légitársaság?
Orbán Viktor még bizakodik, bár egyelőre nincs konkrét terv arra, hogy a Malév csődje után miként lehetne újra nemzeti légitársasága Magyarországnak. De egyáltalán mit ...
Kell-e egyáltalán nemzeti légitársaság?
Orbán Viktor még bizakodik, bár egyelőre nincs konkrét terv arra, hogy a Malév csődje után miként lehetne újra nemzeti légitársasága Magyarországnak. De egyáltalán mit ...
Családi nyaralást, állásinterjút temetett maga alá a Malév
Utasok tömege rostokol a Liszt Ferenc Repülőtéren hajnal óta, amikor az összes Malév-járatot törölték a légitársaság csődje miatt. Vannak, akiknek a családi nyaralását, ...
Csapdába esett a kormány a csődközeli Malévval
Szorult helyzetbe került a kormány, amelynek most úgy kell a Malév várható csődjére felkészülnie, hogy közben befektetőt szeretne találni a légitársaságnak. A két ...
Hosszú évek kutatásait kockáztatja a találmányok elkésett bejelentése
A tudományos alapkutatások során keletkező szellemi alkotások kapcsán reális kérdés, hogy az új eredményekre, illetve felfedezésekre miképp lehet szabadalmat szerezni. A ...
Minden önkormányzatnak vagyongazdálkodási tervet kell készítenie
Az új önkormányzati és az új nemzeti vagyontörvénynek év eleji hatályba lépése miatt a helyi önkormányzatoknak át kell tekinteniük a vagyonukra vonatkozó szabályozást, ...
Szigorú jótevőként nyúlna az önkéntes nyugdíjpénztárakhoz a kormány
Dolgoznak az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer átalakításának részletein Matolcsy György minisztériumában. A szektor képviselői a magánpénztári pillér felszámolása után ...
Új Mt.: csorbítja-e a munkavállalók jogait a munkáltató ellenőrzési joga?
Az új Munka törvénykönyve kapcsán számos kritika látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a munkáltató ellenőrzési joga csorbítja-e, vagy sem a munkavállalók jogait. ...
A fiának tartogatja magyar csokigyárát - az új Stühmer-sztori
Sok vállalkozó terveiben szerepel, hogy a cége előbb-utóbb óriássá válik, a Magyarország száz évvel ezelőtt legismertebb csokimárkáját újjáélesztő üzletember azonban nem ...
Haláltusáját vívja az orosz fogságtól megmentő gázprojekt
Több jel is arra utal, hogy legnagyobb politikai támogatói lassan kihátrálnának a drágának és előkészítetlennek tűnő, közép-ázsiai gáz Európába szállítását célul ...
A magyar nők már perelnének a veszélyes PIP-mellimplantátumok miatt
Az [origo] információi szerint a hibás, sokak szerint egyenesen életveszélyes PIP-mellimplantátum miatt az érintett magyar nők közül már számosan keresik a jogi, ...
Sok hiszti után összejött - akik megoldották a végtörlesztést
Volt, aki az összes bútorát, a nyugdíjmegtakarítását és a gitárját is pénzzé tette, sokan családi kölcsönt kértek, és mostantól azt nyögik. Személyes beszámolók az ...
Ki fog vásárolni, ha szegényedik a társadalom?
Amiatt aggódnak a világ leggazdagabb és legbefolyásosabb gazdasági szereplői, hogy a túl nagyra növő jövedelemkülönbségek visszafogják a növekedést - egyebek mellett ez ...
A zsírevők túlélik
Az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a gabonákra, a szendvicsember a teára esküszik a faggyal szemben.
Diákok és a péniszpánik
A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Az NBA-ben is a legmagasabb lenne
A 17 éves szenegáli Mamadou Ndiayét lehetetlen szerelni. Videó.