[origo] itthon

100
90

Ázsiai maffia lopja a magyar kábelt

MTI|2012. 08. 09., 8:44|Utolsó módosítás:2012. 08. 09., 9:11|

Ázsiába viszik a BKV-tól ellopott kábeleket, dolgozók is segítik a távol-keleti maffiát, amely ellen nemzetközi nyomozás folyik - írja a Blikk.

Az újság csütörtöki száma szerint a fél világot behálózó bűnszervezet fosztogatja a BKV-t, az egymilliárd forintot is meghaladja a kár, amelyet a tolvajok okoztak eddig csak a több mint 150 kilométer vezeték ellopásával. Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne tűnne el rézkábel a BKV hálózatából.

A múlt héten a Dunaharaszti és Millenniumtelep közötti HÉV-vonalon veszett nyoma egymillió forint értékű vezetéknek, a 8-as HÉV és a 61-es villamos vonalán pedig további 15 millió forint a kár. A rendőrség elfogott két gyanúsítottat, ám ezzel aligha tettek pontot az ügy végére. A Budapesti Közlekedési Központ információi szerint ugyanis a szálak a Távol-Keletre vezetnek - írja a lap.

Az ilyen bűncselekmények száma 2007 második felétől kezdett látványosan emelkedni, a távol-keleti felvevőpiac ekkortól kezdte felvásárolni nagy mennyiségben a hulladék rezet - közölte a Blikk megkeresésére Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója. A társaság úgy értesült, egy nemzeteken átívelő bűnszervezet áll a jelenség mögött. A hálózat beszállítókra, kereskedőkre és felvásárlókra épül.

A cikk szerint Európa-szerte szinte minden ország rendőrsége szembesült a problémával. A rézkábellopási esetek visszaszorítására Nagy-Britanniában például a British Telecom és a Scotland Yard közös munkacsoportot hozott létre.

Budapesten is felállított a rendőrség egy külön nyomozócsoportot, de kevés eredménnyel, ugyanis évről évre nagyobb a kár. Tavaly augusztus elejéig 58, az idén ugyanebben az időszakban már 183 millió forinttal rövidítették meg a BKV-t.

A BKV korábban jelezte a rendőrségnek azon gyanúját, hogy a maffiát valószínűleg BKV-s dolgozók is segíthetik, a tettesek ugyanis olyan információk alapján dolgoztak, amelyeket csak egy szűk belső kör tudhatott.

Címlapsztori»

Forrás: AFP/Botár Gergely Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
70
Electrolux EOA 5551 DOX beépíthető sütő az eluxshop.hu-tólA-20% energiaosztály, katalitikus tisztítás, nagyméretű 74 literes sütőtér, teleszkópos sütősín, digitális időzítés, süllyeszthető kezelőgombok
99.900 Ft
80
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: Fórum Hungary Emma Watson akkor is elmegy, ha jön Ha Watson közeledik felénk, az mindig csodás. Nézzük a cannes-i filmek plakátjait!
Forrás: Magyarok a világ nyolcezresein Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Forrás: MTI/Marjai János Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10